Üzenet Kopácsra

A tóparti hajnalok párás emléke elkísér utadon, bármerre jársz, visszahív, visszavár. Érzed a bőrödön, a hajadban, a remegő sátorlapon. Nem törölhető algoritmus, amit csak az ismerhet, aki már tapasztalta. Az ébredő rétek párába burkolt lucskos csapása, a nádasokba rejett ösvények kénes illata és a kivárakozás varázsa, ami csábít, mámorít.

Akik már részt vett egy-egy tóparti kutatótáborban, pontosan ismerik ezt az érzést, és nem véletlen, hogy minden évben, mint a vándormadarak visszatérnek Ludasra, ahol Mikuska József javaslatára 33 évvel ezelőtt, 1985-ben indult a nádi énekesmadarak vonulásának kutatása.

A hajdújárási születésű biológus ott töltötte gyermekkorát a tóparton, ismerte a tocsogós rétek, a ritkás nádasok a Kőrös parti ligetek minden zugát. Bejárta a szigeteket, közöttük a legnagyobbikon, a Rózsa Sándor szigeten gyakran táboroztak a falubeli fiúkkal. Belábalt az északi nádrengeteg  gémtelepeire, megmászta a keleti sárgapart meredek löszfalát, az ezernyi partifecske járata  után kutatva.

Fiatalkori érdeklődése  a zágrábi egyetemi tanulmányai  során csak fokozódott, mindinkább a madártan felé irányult, és rövidesen Jugoszlávia egyik legismertebb ornitológusaként tartották számon. Eszékre költözött, az ottani egyetem természettudományi karának rendes tanára, majd dékánja lett.  Kutatásait a Kopácsi-réten folytatta. Kopácson, az egykori halászfaluban, a hétvégi házában gyakran vendégül látott és együtt barangoltunk az alakuló természetvédelmi területen. Sokat tanultam tőle. A természetkutatásról, a madarakról, a  szűkszavú halászok életéről, apró, de hasznos fortélyaikról, melyek segítségével fenn tudtak maradni a Duna és a Dráva által alkotott ősrengetegben. Ott került először szóba a szinkronizált, az egész Kárpát-medencére kiterjedő madártani kutatás szükségessége, mert a természetvédelmi területek kialakítása, azok helyének és jellegének meghatározása valós adatok, illetve  alapkutatások híján csak érvek nélküli feltételezéseken alapulna,  ami komolytalan és nem védhető, a későbbiek során pedig rengeteg felesleges vitát gerjesztene. Kitűnő diplomáciai érzékkel rendelkezett, kapcsolatai révén az üres foltként számon tartott ország fokozatosan a nemzetközi szervezetek érdeklődési körébe került.

Különösen foglalkoztatta a madárvonulás keleti útvonala és ebben a Tisza völgyének szerepe. A bánáti szikes tósorozatot kutatta éveken át, melyet az Északi sarkkör madarainak hagyományos pihenő és táplálkozó területei voltak. Létrejött egy projekt e tavak megmentésére, melyet külföldi alapítványok támogattak volna, mert már akkoriban is a szikes mocsarak kiszáradásának veszélyére hívták fel a figyelmet a kutatók. A keleti útvonal egyik fontos élőhelye a Ludasi-tó volt és rengeteg vízimadarat jelöltek itt, az 1960-as évek során.

Érdeklődésemre, honnan a rengeteg adat, a sokféle madárfaj, melyeket manapság nem is regisztrálunk a területen. Hosszasan mesélte, hogyan is nézett ki az élet az egykori Ludaspusztán.  A környező tanyákról a marhákat és a bivalyokat mind lehajtották legelni a rétbe, és nekik köszönve nem burjánzott a nád, nem gyomosodott a legelő, a taposás következtében nem alakulhattak ki pangóvizes posványok, mert a szerves iszap oxigénhez jutott és lebomlott. Az állatok nyomait hosszúlábú cankók, godák, szalonkák és pólingok követték, vonulásuk során ezres csapataik suhantak tova a nádszigetek között.

Nagyon örült, amikor kutatásainak és publikációnak köszönhetően nemzetközi védettsédet kapott a ludasi rezervátum 1977-ben, de mivel céltudatos volt és csak a lényeg érdekelte, jó-jó a formális védelem, de a lényeg elveszett, mondogatta. Mostanság alig látok madarat, eltűntek a parti fajok, mindent elborít a nád és az iszap, már alig maradt szabad vízfelület a tavon, méltatlankodott.

Az 1990-es  háborús évek során keveset kommunikáltunk, ritkán látogatott haza szülőfalujába. Terepre már nem tudott kijárni, az elaknásitott Kopácsi-rétből szinte kitiltotta a katonai hatóság. Az  Eszék ostroma előtt kimentett állattani gyűjteménye és szakkönytára porrá égett, amikor hétvégi házát gránát találat érte. Ezekről a borzalmakról  keveset beszélt, csak futólag említette őket, zárójelben, vagy átsiklott felettük, mintha mi sem történt volna, pedig mindketten tudtuk, hogy az életét jelentették. Valahányszor Hajdújáráson járt, általában augusztusban, mindig felkerestük a Ludasi-rétet, kitartóan a tó állapota és madárvilágának sorsa felől érdeklődött.

 Mikuska József hosszú súlyos betegség után, 2006. augusztus 26-án hunyt el Eszéken. Kérésére, a kopácsi temetőbe helyezték örök nyugalomra.

Minden év augusztusában amikor már nagyban működik a tábor, felelevenítjük emlékeinket a tudós professzorról. Idén különös izgalommal várnánk a találkozást, mert hatvan év után újra hasonló kép fagadná a hazalátogató “madarászt”. Az a kép fogadná, melyről oly sokat mesélt fiatal kollégáinak. Megelevenedett a rétség, madarak százai szedegetnek az iszapos fövenyen, követik a szürkemarhák által felriasztott felhőnyi rovart. Ők tették rendbe az elszegényedett, elgazosodott benádasodott szakaszokat, melyeken már nem tudtak életfeltételeket találni a nedves rétek védett növényei, a sűrű növényzet a parti madaraknak sem kedvezett.

Az őskorban hatalmas tulok és bölény csordák törték és taposták a szikest, majd a középkortól szürkemarhák és a vízibivalyok vették át helyüket, de ez nemhogy ártott, inkább kedvezett az élőhelynek, nagyobb bilógiai sokféleséget hozott létre a folyamatos rágás, taposás.  Elmondhatjuk, ez a dinamikus egyensúlynak volt köszönhető az  egyedi és hihetetlenül gazdag élővilágnak,  mely egykor az alföldi-rónákat  jellemezte. A legelő állatok hiányában a vízjárta füves társulások jellege megváltozik, rövid időn belül feltöltődnek, elszegényednek és elveszítik egyedi értékeiket.

 A ludasi természetvédelmi terület kezelője a Palics-Ludas Közvállalat, a magyar szürkemarhák kihelyezésével végre-valahára az aktív védelem mellet döntött, a passzív, tiltásokkal teli bürokratikus hozzáállás helyett, melynek eredménye egy elszegényedett, lepusztult  élőhely szomorú látványát eredményezte. A  hagyományos magyar szürke szarvasmarha legeltetés már rövid időn belül képes visszaszorítani a gyomokat és a magasra növő, kompetitor fajokat, mint a tarack és a nád, a gyomok hatékonyan visszaszoríthatók, és rövid időn belül mozaikos vegetációszerkezet hozható létre, ami lehetővé teszi a fajgazdagság táji szinten való megőrzését.

Bízunk benne, hogy ez csak a kezdet, és a következő augusztus végi  megemlékezéseken újabb sikerekről tudunk majd beszélni, és madárszárnyon üzenni Kopács irányába, hogy megérte.