HULLÓ
Térségünk 1982-ben csatlakozott ehhez a legtömegesebb nemzetközi akcióhoz. Akkoriban a Jugoszláv tagköztársaságok madártani szervezeteinek ez volt az első közösen összehangolt megmozdulása.
Dr. Mikuska József, hajdújárási születésű biológus, az eszéki tudományegyetem rendes tanáraként koordinálta a munkát. Talán ez az egyetlen olyan természetvédelmi projekt, amely azóta is folyamatosan működik, még a legsötétebb időkben sem szünetelt.
Korábban februárban, jelenleg januárban, történik a számlálás a vizes élőhelyeken és azok környékén. Szerbiában mintegy 150 önkéntes vesz benne részt, Marko Šćiban a Szerbiai Madártani Egyesület elnöke, összegzi az adatokat és küldi az IWC (International Waterbid Census) Holland központjába, amely Wageningen egyetemi kisvárosban székel.
Lapozgatva feljegyzéseimet, terepi naplóimat, összehasonlítva az összegzéseket, az elmúlt negyven évben megdöbbentő változások történtek.
Kontinentális éghajlatunkon a Kárpát medence állóvizeit januárban korábban vastag jégpáncél borította.
A kisszámú vadréce csak nehezen tudott egy-egy szabad vízfelületen, léket fenntartani.
Az áttelelő madarak nagyobb folyóinkon a Tiszán, de elsősorba a Dunán gyülekeztek. Közép-Kelet-Európa legnépesebb csapatai a Duna, Szendrő (Smederevo) és Dunadombó (Dubovac) kötötti szakaszán tömörültek. Mindez mára már a múlté: a Kárpát-medence egésze mind több faj számára alkalmas telelő területté változott.
Szerbiában is egyre nagyobb számban figyelhetők meg a korábban Afrikában, a mediterrán térségben vagy az Atlanti-óceán partvidékén telelő állatok. A januári számadatok közel félmillió egyed jelenlétéről tanúskodnak. Ez a szám valójában jóval nagyobb, mert a számlálás során nincs minden terület egyenletesen lefedve. A vizes élőhelyekhez kötődő fajok száma 70 és 80 között mozog. Leggyakoribb faj a tőkés réce, melynek mintegy 150.000 egyede figyelhető meg.
A vízimadarak látványos vándorlása már ősidők óta foglalkoztatta az embereket. Tömeges megjelenésük bőséges zsákmányt jelentett és minden létező eszközt, fegyvert és fortélyt bevetettek a nagy fogás érdekében. Néhány faj ki is pusztult emiatt.
A vándormadarak védelmének okán született az első nemzetközi természetvédelmi egyezmény, 1971. február 2.-án a Káspi-tenger partján fekvő Ramsar városában. Hamarosan kiderült, hogy a madarak védelme mellett mennyire fontos az élőhelyekkel való törődés is.
Ma már teljesen másként tekintünk a lápos, mocsaras térségekre, mint korábban. Szerepük és fontosságuk felértékelődött, a Föld édesvíz készleteinek védelme a kormányok elsődleges feladatai közé tartoznak és óriási anyagi áldozatok árán sikerül csak egy-egy lepusztult területet újraéleszteni, rehabilitálni. A klíma változás következtében azonban sokuk elvesztette víz készletének nagy részét, ezáltal a hozzájuk kötődő élővilág is kritikus helyzetbe került. Minden év február 2-án ünnepeljük a Vizes élőhelyek Világnapját.
Világszerte számtalan eseményt szerveznek a tagországok. Kormányok, természetvédelmi szervezetek, egyesületek, illetve a védett területek kezelői, aktivistái foglalkoznak elsősorban a fiatalokat megszólító programokkal.
Az idei év mottója volt: A vizes élőhelyek és a biodiverzitás.
Kilenc kiemelt témát javasolt a világszervezet, amelyekre egész év folyamán érdemes fókuszálni. Emellett nagyszámú plakát és szóróanyag is az érdeklődők rendelkezésére áll. Hazánkban tíz Ramsari rezervátum található, de ismereterjesztő oktató vagy szemléletformáló eseményekről keveset hallani. A világnap kapcsán említésre méltó, hogy a Ludasi-tó nemzetközi státuszának köszönhető (1977- ben került fel a Ramsari területek listájára) az a több mint hat millió euró értékű fejlesztés, amely a tóba érkező szennyvizeket hivatott kiiktatni.
Megosztás
