“A 2019-es év globálisan egy rendkívüli meleg évtizedet zár, melyben az emberi tevékenységekből származó üvegházhatású gázok által előidézett melegedés miatt a jégtakaró visszahúzódása és a tengerszint emelkedés is rekord méreteket öltött. (Meteorológiai Világszervezet, Madrid 2019. december 3.)”
Erre az időszakra esett a 11 évig tartó, feltűnően csendes 24. napciklus, melynek csúcsára heves napkitörések és megnövekedett számú napfoltok jellemzőek. A felvétel, melyen egy hatalmas kiterjedésű napfolt csoport látható, 2012-ben készült Kispiacon, abban az évben, amikor a közelgő világvége elméletekkel ringatták a világot. A 25. napciklus kezdete azonban késik, pontosabban a Nap jelenleg semmiféle aktivitást nem mutat, ezért újabban egy közeledő jégkorszakról olvashatunk a neten.
Abban az évtizedben, amikor a Nap aktivitása a minimumra csökkent, tehát az átlagosnál is kevesebb energia érkezett a Földre, bolygónk azonban mégis melegszik, nem kétséges, hogy a felmelegedést kizárólag az üvegházhatású gázok okozzák.
A legforróbb évtized utolsó, 2019-es évére tehát a szélsőséges időjárás a jellemző.
A téli csapadékhiány következtében nem alakultak ki időszakos vadvizek, ezért idén sok kétéltű faj nem tudott gondoskodni utódairól. Hasonló volt a helyzet a szikesek és az üde rétek lakóival is. A vízhiány megváltoztatta a vándormadarak útvonalát, így a nedves területekhez kötődő fajok vonulásuk során elkerülték térségünket. Nyár elején mindennapossá váltak a kiadós csapadékot hozó zivatarok, vidékünkön gyakran pusztított jégveréssel kísért ítéletidő. Szabadkát idén több felhőszakadás sújtotta. A város alacsonyabb területei, az egykori tavak, mocsarak mélyedései ilyenkor csordulásig megtelnek, a valamikori folyómedrekben pedig hömpölyög a víz, órákra megbénítva a város életét.
2019. szeptember 9-én Észak-Bácskában szélvihar tombolt, szaknyelven gusnado (széllökés), mely fákat döntött, sírköveket rongált, háztetőket sodort le iszonyatos erejével.
A tornadóhoz hasonló jelenségek nagyobb vízfelületek felett keletkeznek. Több légköri tényező együttes hatása adódott össze, amikor egy szupercellákat tartalmazó zivatarrendszer a szabad vízfelszín felett tölcsérszerű örvényt keltett, amit a helyi lakosok közül többen is láttak Ludason.
Az élővilág folyamatos alkalmazkodásával tudja követni környezetük változásait, ez a biológiai evolúció mozgatórugója. Fajok tűnnek el az élet színteréről, helyükre újak lépnek, így van ez Földünkön immár egy milliárd éve.
Jelenleg, talán intenzívebben, mint korábban, a jégkorszak végére jellemző faunacserének lehetünk tanúi. Mostanság gyakran tapasztaljuk a délről északra hatoló jövevények terjeszkedését.
A varjúfélék -- a madarak egyik legdinamikusabban fejlődő családja -- képviselői kiválóan használják az ember teremtette körülményeket, azonnal elfoglalják a kultúrtáj minden szegletét. Sokkal gyakrabban találkozhatunk szarkákkal és dolmányos varjakkal, mint korábban és az erdőszéleken, gyümölcsösökben elszaporodott Mátyás madarával, a szajkóval. Idén Észak-Bácskában egy ismeretlen jövevény is felbukkant, a kormos varjú, melyet első ízben figyeltek meg Szerbia területén. Arra a kérdésre, hogy ennek a Nyugat-Európában elterjedt madárfajnak a megjelenése kapcsolata hozható-e a klímaváltozással, az elkövetkező évtized fogja megadni a választ.
Megosztás
