Boldog születésnapot, Olivér!

Kevesen vannak, akik nem hallottak még Pál Gajódi Olivér történetéről.

Olivér 2019 december 17-én született Szabadkán, akiért hónapok óta folyik a gyűjtés, hiszen súlyos betegségben, spirális izomatrófiában szenved.

Olivér számára az életmentő megoldás a génterápia és a Zolgensma nevű gyógyszer, de ez utóbbi önmagában 2 132 000 euróba kerül, amit a szülők nem tudnak saját erejükből előteremteni. Ilyen hatalmas összeg esetén még inkább szükség van összefogásra és önzetlen segítségnyújtásra.

A múlt hét folyamán örömmel számolt be a média arról, hogy összegyűlt a szükséges pénzösszeg fele, ami egy hatalmas lépés a gyógyuláshoz vezető úton. Azonban további segítségre van szükség.

A segítség pedig a legváltozatosabb formákban érkezik.

Több község is szervezett és szervez gyűjtéseket, licitálásokat, a szilveszterre fordítandó összeget is átirányították Olivér gyógyulásának elősegítésére.

Gajódi Tímeát, Pál Gajódi Olivér anyukáját kérdeztük arról, miként élte meg az elmúlt egy évet, milyen érzés, hogy az emberek összefogtak gyermeke gyógyulásáért.

„Olivér még áprilisban került be az újvidéki gyermekkórház intenzív részlegére, ahol azután három hónapig nem is láthattam. Rettentő nehéz időszak volt, csak képeken és videókon láthattam őt, amelyeket a doktor úr küldött nekem. A későbbiekben változott a helyzet, minden egyes alkalommal elvégzett koronavírus teszttel egy adott nap minden harmadik órájában fél órára láthatom Olivért. Sajnos, az apukája továbbra sem láthatja őt, mivel csak az anyukákat engedik be. El kell, hogy mondjam, nagyon megindító és nagyon jól esik, hogy ennyien már segítettek a kisfiamon és továbbra is sokan igyekeznek segíteni. Nem is gondoltam vagy álmodtam arról, hogy ennyi jószívű ember van, akik ilyen őszintén és önzetlenül segítenek, és hogy egy ilyen nagy mértékű összefogásnak lehetünk majd tanúi. Nem tudom, hogy miként lehet meghálálni ezt a sok segítséget, de kimondhatatlanul hálásak vagyunk. Az idő gyorsan elmúlt, Olivér egy éves. Sajnos számunkra az idő a legnagyobb ellenségünk, mivel ez a fajta génkezelés kétéves korig lehetséges. Az izomsorvadás egy olyan betegség, amivel nem lehet várni, mivel az izmok fokozatosan halnak el. A gerincvelő mozgató idegsejtjeinek a fokozatos elvesztését hozza magával ez a betegség, így izomgyengeséget, sorvadást okoz a kapcsolódó izmokban. Emiatt szükségünk van a további segítségre, és nagyon fontos lenne, hogy a génterápia elvégzéséhez szükséges összeg másik fele is mielőbb összegyűljön és Olivér megkaphassa a gyógyszert, ami számára életmentő lenne. Ebben bízunk és reménykedünk kitartóan.”

Karácsony, a szeretet ünnepének közeledtével, az egymásnak történő ajándékozás mellett gondoljunk arra, hogy a legnagyobb ajándékot úgy tudjuk nyújtani, ha melléjük állunk, és mindenki a maga módján próbál meg segíteni. Az ő számukra pedig az lenne a legnagyobb ajándék, ha jövő ilyenkor, karácsonykor már gyógyulva, egészségesen és együtt, egy családként tudnának ünnepelni és örülni egymásnak.

Ezért arra kérünk mindenkit, aki csak teheti, csatlakozzon Olivér Facebook-oldalához, és segítse Olivért és családját.

Mindazok a jószándékú emberek, akik bármekkora összeggel szeretnék támogatni Olivér gyógyulását, utalni a következő bankszámlára tudnak:

Olivér dinárszámlája: Pal Gajodi Oliver 160-6000000732419-36

Devizaszámlája: Pal Gajodi Oliver 160600000073285198

IBAN: RS35160600000073285198

SWIFT/BIC: DBDBRSBG

Emellett aki másként szeretne segíteni, annak nem kell mást tenni, mint elküldeni egy üzenetet 848-as szöveggel a 3030-as telefonszámra.  Az sms díja 200 dinár.

Kísérjük végig és segítsük őket ezen a nehéz, de reményekkel és álmokkal kikövezett úton!

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon