A szókimondó karatézó, ügyvéd, közjegyző és politikus

Interjú Miavecz Bélával

Fotó: Ótos András

Mgr. Miavecz Béla Temerinben, iparos, vállalkozói, értelmiségi és politikus családban született. Magyar nyelven fejezte be az újvidéki gimnáziumot, majd sikeresen diplomázott az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karán. Nemzetközi köz- és magánjogból magisztrált.

Vele beszélgettem a szakmáról, a politikáról, az Európa Kollégiumról és a csapatjátékról. A fontos döntésekről, a jó ötletekről.

 

  • Mi határozta meg legjobban a gyerekkorát?

Nagyon szép gyermekkorom volt. Soha nem felejtem el dédnagyapám, Bujdosó Pál bajuszát és szúrós tekintetét. Jovális, erős ember volt. Temerin polgármesteri pozícióját töltötte be 20 éven keresztül és bíró is volt.

A politika a vasárnapi, délben kezdődő ebédeknek elengedhetetlen része volt. Emlékszem, tizenketten ültük körbe az asztalt, mintha ma lenne.

Szólt az Újvidéki Rádió, és mindig arról beszélgettünk, a munka mellett, hogy mi a nem jó, és hogy mit lehetne tenni, hogy jobb legyen.

A szüleim magánvállalkozók voltak, hentesek és mészárosok. Akarva-akaratlanul, de megtanultam, hogy mi a munka. Hajnali fél háromkor keltek és este tízkor fejezték a munkát. Két szabad délutánjuk volt, csütörtök és vasárnap délután. Abban az időben 500-600 ember biciklizett be Temerinből Újvidékre kubikolni. Akkor nem voltak még kanalas gépek. A biciklisor eleje Újvidéken, a vége Temerinben volt. Ezek a magyar emberek építették ki az újvidéki városrészeket. Munkába menet megálltak az üzletünkben reggelit venni. Szalonnát, hurkát, kolbászt.

Én a nagybátyámmal, aki állatorvos volt, mentem miskárolni, megtanultam, hogy kell a borjút kihúzni a tehénből. A hentesüzletbe is besegítettem, a vágástól az eladásig. Nem kényszerítettek ebbe bele a szüleim, de én ebben nőttem fel. Egyszerűen beletanultam. Nem szégyellem azt, hogy az udvarunkban mindig volt disznó, meg szénakazal is.

Nem szégyellem, mert tudom, hogy mi a széna, de tudom azt is, hogy néz ki a zongora. Szóval egy ilyen összhatás alatt fejlődtem és nőttem fel. Mindez nekem csak előnyt hozott, mert nagyon sok oldalát megtapasztaltam az életnek.

 

  • Vállalati jogászként kezdte a karrierjét, bíró is volt, majd több mint két évtizeden át sikeres ügyvédként dolgozott. Ma közjegyző. Mennyire volt nehéz kitaposni a szakmai utat?

Diplomázásom után azonnal el tudtam helyezkedni, mint ahogyan most is, főként a magyar jogászok, azonnal el tudnak helyezkedni. Temerinben a Petőfi Mezőgazdasági Termelőszövetkezetben kezdtem a pályafutásomat, amely Szerbia egyik legerősebb társultmunka alapszervezetéhez tartozott, az újvidéki Agrocoophoz, amelynek összesen 27 ezer munkása volt. Mi 500-an dolgoztunk a temerini szövetkezetben. Itt tanultam meg, hogy működik a vállalatirányítás, a pénzcsinálás. Már egész fiatalon megtapasztaltam, hogy milyen elégedetlenség tud jelen lenni a munkások között, pedig a Tito időszakáról beszélünk. A takarítók ekkor 800 márkát kerestek, a traktoristák 1200 márkát, kezdő jogászként én is megkaptam az 1200 márkát. De sztrájkoltak a munkások akkor is, és hiába volt 13-ik vagy 14-ik fizetés. Akkor az volt a baj, hogy nem volt 15-ik fizetés, vagy az egytálétel miatt harcoltak, hogy azt pénzben kapják meg, ne készételben, és így tovább.

Időközben letettem az igazságügyi vizsgát, majd lemagisztráltam nemzetközi köz- és magánjogból. Bécsben és Regensburgban is folytattam a tanulmányaimat.

Ezután éltem a lehetőséggel és bíró lettem Temerinben, a községi bíróságon. Ott szinte mindent csináltam, büntető joggal foglalkoztam, hagyatéki tárgyalást vezettem, a peren kívüli eljárásban is kipróbáltam magam. Hét-nyolc év bíráskodás után a bíróság elnöke lettem. Bíráskodásom ideje alatt tartományi és községi segítséggel felújítottuk a régi bíróság épületét. Miután pedig elnök lettem, megindítottam a procedúrát, hogy új bírósági épületet építsünk. Elmentem először a polgármesterhez, majd a tartomány legfelső bíróságának elnökéhez, végül pedig a tartományi igazságügyi miniszterhez, és két év alatt ezt is megvalósítottuk, majd oda átköltöztünk.

A miloševići érában a legjobb bíróságom volt egész Jugoszláviában. A sikeresen, jogerősen befejezett tárgyak száma tekintetében, 3 éven keresztül, a legjobb bíróság voltunk. Ezek pontosan mérhető dolgok.

A bíróságot '92-ben hagytam ott, amikor a miloševići rendszer az összes magyar bírósági elnököt, öten voltunk, leváltotta.

Abban a pillanatban, amikor megtudtam a köztársasági parlament döntését, írásban kértem a bírói poszt alóli felmentésemet, mert oda helyeztek vissza.

Ekkor beiratkoztam a Vajdasági Ügyvédi Kamarába. 25 éven keresztül ügyvédként dolgoztam, és nincs elveszített perem.

Két esetben ugyan aláírattam az ügyféllel, hogy én figyelmeztetem rá, hogy nem nyerjük meg az ügyet, de mint tudjuk, vannak olyan emberek, akik hajtják a magukét és truccolnak az ellenféllel.

A közjegyzői vizsgát célként tűztem ki magamnak. Szerbiában az első vizsgáztatás alkalmával 1700-an mentek ki vizsgázni, és ebből 37 ember tett sikeres vizsgát. Nem tettem le elsőből a vizsgát, de mondtam, addig megyek, amíg le nem rakom. És nem a hatalom tett oda, ahol vagyok, hanem leraktam a vizsgát, 60 évesen.

Tartományi képviselő is lehettem volna, 2014-ben, de mondtam, hogy közjegyzőnek készülők és nem vállalom. Mindent köszönök ma is a pártomnak, köszönöm, hogy bizalmat szavaztak nekem, de a boldogulást az ügyvédi irodámon át teremtettem meg.

Az igazságügyi vizsgáztató bizottságnak is a tagja vagyok, ami nagy megtiszteltetés számomra. A fiatalok nagyon készülnek a vizsgára, magyar jogász viszont alig van. Jó, ha az elmúlt két év folyamán, amióta vizsgáztatok, volt három-négy magyar kolléga.

Amit még fontosnak tartok megjegyezni talán az, hogy amikor még a szövetkezetben dolgoztam, élsportoló is voltam. A testnevelési önigazgatási érdekközösségben, ami ma a közvállalat kategóriával vetekszik, a közgyűlés elnökeként tevékenykedhettem ennek köszönhetően. Javaslatomra kezdődött meg a temerini sportcsarnok kiépítése, aminek alapkövét én tehettem le.

A gyökereim mindig is azt tanították nekem, hogy munkából kell megélni. Ezt véstem a fejembe az életem során. És ma is azt vallom, hogy itt bizony nem gondolkodni kell, hanem dolgozni.

 

  • Élsportoló?

Igen, karatéztam 20 évig. Többszörös vajdasági bajnok, majd országos második helyezett voltam, még a nagy Jugoszláviában, fél-nehéz súlyban. Tizenhétezer néző előtt, 22 évesen.

Az egész úgy kezdődött, hogy másodikos gimnazistaként a szerb osztályból egy nem éppen szimpatikus alak a szünetben, minden ok nélkül belém kötött, én meg adtam neki egy pofont.

A következő szünetben meg már 20 szerb gyerek jött be az osztályunkba és meg akartak verni. Ekkor Puskás Tibor barátom védett meg, aki a legmasabb volt az osztályban, erős hanggal.

Majd ezt tetézte az is, hogy volt az osztályban egy lány, akinek szerb fiúja volt, és panaszkodott rám neki. Ezután ő, a baráti társaságával, megzavartak engem és megvertek. Még az orrom is vérzett. Ekkor lehettem 18 éves. Na, azóta engem nem vert meg senki.

De, visszatérve, a sport egy rendszert hoz be az ember életébe. Hétfőn, szerdán, pénteken edzések, vasárnap meccsek voltak. A vajdasági ligában egyetlen egy elveszített meccsem sem volt, országos szinten a döntőt veszítettem el.

Párhuzamosan pedig egyetemre jártam. Akkor még 5-6 tantárgyat magyar tanár adott elő és magyarul is vizsgáztunk. Első éven azt a tanácsot kaptuk, hogy meg kell tanulnunk víz alá merülni. Voltaképpen ez azt jelenti, hogy ha tanulni kell, lebújsz a víz alá és csak levegőzni jössz fel. Ezt a tanácsot én megfogadtam. Beosztottam az időmet.

A vizsgáig háromszor, négyszer elolvastam a könyvet, de az napi 10 óra tanulást jelentett ám, és minden vizsgát leraktam június végéig. Aztán 5 hónapig nem csináltam semmit, majd megint a víz alá merültem.

 

  • És mikor jött a politika? Egyáltalán miért érezte annak szükségét az életében?

Mert mindig arra kell törekedni, hogy egyről a kettőre lépjünk. Az, hogy tartod a szintet, az nem elég. Újat kell csinálni. Persze, elsősorban a családért kell felelősséget vállalni, de ha tud új ötletekkel, dolgokkal előrukkolni az ember és azt el tudja a közösséggel fogadtatni, akkor az a második lépés.

Ma is azt mondom, hogy minden pártban, ahol vannak jó ötletek, nincs olyan hülye vezetőség, aki ne tudná azt elfogadni.

Persze, akadnak olykor olyan megnyilvánulások, hogy ez meg az valamiért nem jó – igazából nem az a valaki találta ki az ötletet, aki a kritikát megfogalmazza. Akiktől az ilyesmi ered, azok mind gyönge emberek.

Ez a szerb-magyar viszonylatra is vonatkozik. Mert igaz. Nincs olyan jó magyar javaslat, amit a szerbek ne fogadtak volna el. Ha viszont nem tudunk kérni, az kérem, nem másnak a hibája. A mi hibánk az is, hogy sok magyar vállalatvezető nem íratja ki legalább kétnyelvűen a táblákat.

Kasza József idejében kezdtem a karrierem. Soha fizetett politikai funkciót nem kértem, mert az ügyvédséget nem akartam feladni. Rengeteg időm elment a közösségi ügyekre, de nem értelmetlenül. De a tespedtséget, az ötlettelenséget, a kitartás hiányát nem tudtam elviselni.

A VMSZ dél-bácskai és szerémségi körzetét vezettem. Galambos Lászlóval és a megboldogult Bunyik Zoltánnal nagyon jó együttműködésem volt. Jó volt a csapat, fogékony az új ötletekre. Ha a nagy pártról beszélünk, a nagy VMSZ-ről, azt kell, hogy mondjam, hogy sok energiám elment a párton belüli vitákra. Nem tudtam tűrni a patópáloskodást, a kilátástalanságot. Minket akkor is, ahogy azokat is, akik ma aktívan politizálnak, a vajdasági magyar közösség választott meg, ezért kutyakötelességünk tenni értük. Ha nincs is jó ötletünk, hallgassuk meg a másikat, de az, aki pozíción van, tegyen az ügy érdekében.

Nagyon sok ügyfelet veszítettem a politika miatt. A VMDK-ba léptem be, és amikor az szétesett, a VMSZ tagja lettem. Ezért minden választáskor lejárató kampányt is indítottak ellenem Temerinben, rengeteg szórólapon láttam viszont magam.

2000-ben, mikor jött a rendszerváltás, nem volt hatalom, nem volt Đukić-kormány VMSZ nélkül. A tartományban legalább 17-18 képviselőnk volt, és vagy négy vajdasági miniszterünk. Akkor is azt hangoztattam, hogy akit kinevezünk, annak kötelessége felvenni a telefont. Állandó kapcsolatban kell, hogy legyen velünk, akik az első vonalban vagyunk helyi szinten, és ne képzelje be magának, hogy 50 méterrel előre kell köszönnünk neki.

Nem egyszer hangoztattam azt is a gyűléseken, hogy nem szabad pozíciót adni annak az embernek, aki nem bizonyított az alapszervezetében, aki nem ragasztotta a plakátokat, és aki nem lépett be a pártba. Nem lehet a csapat tagja az, aki nem veszi fel a mezt. Soha senkit személyesen nem bántottam, de párton belül a véleményemet mindig elmondtam.

Ahogy ma is, most is kimondom, amit gondolok. Mégpedig azt, hogy nagyon veszélyes dolog hatalmat adni valakinek a kezébe. Nem elég egy diploma ehhez, kell hogy legyen emberi minősége is az illetőnek, és bizony elengedhetetlen a komoly tapasztalat is.

Azt nem lehet kijelenteni  – hogy csak a mi szakmánknál maradjunk –, hogy én vagyok a legjobb jogász és nélkülem összedől a rendszer. Ez nem igaz. Az ilyen emberektől a legjobb azonnal megszabadulni. Téves az a felfogás, hogy ha valakit a VMSZ pozícióra juttat, azt gondolhatja, hogy később rugdoshatja onnan a vezetőket.

Ahogy azok is tévedtek, akik azt hitték, hogy magyarként szerb pártokban jeleskednek majd. Semmi hozadéka nem volt ennek, mert egy magyar a szerb pártban a magyar közösségért semmit nem tud tenni. Ahogyan nem is tettek. Nem lehet a magyar közösségért dolgozni a többségi pártban, hiszen annak saját céljaik vannak. Ezek az emberek maximum csak jól pozicionálták magukat, hiszen egyszer sem mondták a vezetőiknek azt, hogy ne támadják a VMSZ-t, amikor választások voltak. Mindenki elveszett politikailag a magyarok között, aki a szerb pártba táncolt be, de ugyanúgy elveszett az a magyar is, aki nagyon magasra repült. Akik elhitték magukról, hogy ők a vajdasági magyar közösség megmondhatói. A vajdasági magyarok csináltak belőlük brandet, a VMSZ csinált belőlük brandet. Ha a VMSZ nem teszi őket pozícióra, nem lennének ismertek. Anonimuszok lennének, vagy beletellett volna 30 évbe legalább, hogy megismerjék őket.

Csak azokkal volt konfliktusom párton belül, akik elhitték, hogy ők festik az eget kékre.

 

  • Honnan jött az Európa Kollégium ötlete? Sokan nem is tudják, hogy Ön volt az ötletgazda...

Mert nem nevekről kell beszélni, hanem mindig csak a jelenségekről.

Bunyik Zoltánnak mondtam, hogy össze kellene fognunk a magyar hallgatókat, meg kellene nekik teremtenünk a lehetőséget, hogy egy helyen legyenek. Mindig is nagyon sajnáltam, hogy nem ismerhettem a kortársaimat, hiszen akkoriban nem voltak magyar ifjúsági bálak, sem gólyabulik, ahol találkozhattunk volna. Zoli ezt nagyon jó ötletnek tartotta, de nem tudtunk továbblépni. Forrt a vérem, hogy ezt meg kell valósítani.

Persze a helyi szervezetemben is, meg több más, nagyobb gyűlésen is kinevettek, az ötletemet még gondolatra méltónak sem tartották. Azt vallották többen is, hogy Szerbiában nem lehet magyar egyetemista otthont létrehozni, csak vegyes kollégiumot. De volt olyan megjegyzés is, hogy gettósítani akarok.

Aztán egyszer csak autóval elhaladtam a telepi katolikus templom mellett, és láttam, hogy hatalmas, üres telek áll mellette. Szóltam a Galambos Lacinak, Bunyik Zolinak, majd megbeszéléseket folytattunk, de akkor még a református templom melletti placc is szóban volt. Majd időpontot kaptunk Pénzes János püspök úrtól és felutaztunk Szabadkára. Előadtuk a tervünket a püspöknek, aki azonnal, már azon a megbeszélésen azt mondta nekünk, hogy a tervet tudja támogatni, és szóljunk, amikor időszerű lesz és elkapjuk a telket. Boldogan jöttünk vissza. Bunyik az autóban, még Újvidék előtt azt mondta, hogy ezt a befektetést csak alapítványon keresztül lehet megvalósítani. És így is lett. Gondolkodtunk, hogy mi legyen a neve az alapítványnak, és abban rögtön egyetértettünk, hogy olyan név kell, amit nyugaton is megértenek, és hát kétségtelen, hogy Európa felé tartunk. Magyarország ekkor már tagja volt az Európa Uniónak. Így lett a neve Európa.

Én megcsináltam a statútumot, amit négy nyelven, magyarul, szerbül, angolul és németül hoztunk meg, megválasztottuk a vezetőséget és Bunyik a VMSZ-en keresztül rendezte a pénzt.

Amikor meglett az alapítvány, felmentünk Szabadkára újra a püspökhöz, és ekkor nekünk ajándékozta a majdnem 1 hold nagyságú telket. A püspöknek egy kérése volt, hogy a kollégium hasonlítson a templomra, amelyik az ajándékozott telek mellett van.

És ekkor már Szabadkán, a VMSZ gyűlésen sem tudtak mást mondani, mint hogy csináljuk. Ide közösség kellett és megszavaztuk.

Mint mondtam, csak jó ötlet kell, és az mindig megvalósítható.

Pásztor István teljes mellbedobással kiállt az ügy mellett, így ekkor már minden szükséges politikai támogatás megvolt.

A kollégium mai vezetősége előtt le a kalappal, hiszen a keresztet, ami ott volt, márványba öntötte. Mert az utókornak látnia és tudnia kell, hogy a kollégium megépítése vallási ügy is. Az ajándékozott telek forgalmi értéke megközelítőleg 2 millió euró, amiért az egyház legalább 20 lakást kaphatott volna Újvidéken.

Az Európa Kollégium a legszebb kollégium a Kárpát-medencében, sőt nyugaton kevés ennél szebb kollégium van. Márványlépcsők vezetnek az emeletre, minden szobához külön fürdőszoba lett építve, igényes belső kialakítással, színvonalas megoldással.

Egyértelműen a vajdasági magyarság legfontosabb beruházása ez. Ilyen mértékű beruházás a magyar értelmiségbe soha nem volt is nem is lesz. Ez egy monumentális dolog.

 

  • Család? Esetleg szabadidő?

A család a legfontosabb.

És ezt nem szabad közhelyként felfogni. A feleségem nem politizált, de minden támogatást megkaptam tőle. Sokat voltam távol és bizony kellett hozzá a család támogatása. Három felnőtt gyerekünk van, akik mind befejezték az egyetemet, sőt két unokám is van már.

Ha szabadidőről van szó, három dolgot szeretek: a természetet, az állatkertet és a cirkuszt. Ha lesz időm, pecázni látsz majd.

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon