A poszt-dramatikus politikai színház – interkulturális fellépés – Synergy fesztivál

Az Újvidéki Színháznak két alapítója van: Újvidék Városa és a Magyar Nemzeti Tanács. Még Újvidék Városa tekinthető, az Alapító okirat szerint is, a jog legszigorúbb értelemében alapítónak, addig a Magyar Nemzeti Tanács alapítói joga a kulturális autonómián, önrendelkezésen keresztül jut kifejezésre. Az MNT Kulturális bizottságának javaslatára, Újvidék Város Közgyűlése 2017. szeptember 29-én Venczel Valentint újra megválasztotta az Újvidéki Színház igazgatójának, további 4 év bizalmat szavazva neki. Vele beszélgettem a megválasztását követő napon, az elmúlt időszakról, a tervekről és a vajdasági magyar színjátszásról.

• Hogy került a színház közelébe?

   

– Jó, akkor most igyekszem leegyszerűsíteni. Az Újvidéki Színházat 1974-ben alapították, de befogadó színházként. Olyan színházként, amelynek tulajdonképpen nem kellett volna, hogy legyen állandó társulata. Azonban, az alapító-igazgató Németh István, mégis csak úgy döntött, hogy ennek a színháznak kell, hogy legyen állandó társulata. Tehát 1976-77 tájékán a színház elkezdte építeni a társulatát, aminek köszönhetően, miután 1978-ban diplomáztam, a társulatnak alapító tagja is lettem. Hát így.

– Az Újvidéki Színházban 11 évet töltöttem, és 89-ben, egy meghívás kapcsán, Kaposvárra mentem. A 90-es évek következtében pedig Egerben folytattam az életem, ahol a Gárdonyi Géza Színházban 23 évet töltöttem.

– Az egri ott-tartózkodásom a pályafutásom gerincét jelenti, de számomra az mintha mindig is csak átmeneti időszak lett volna. Furcsa lélektani állapotban voltam akkor, mert erre az időszakra végig interregnumként tekintettem, azzal együtt is, hogy a képességeimnek a maximumát nyújtottam a Gárdonyi Géza Színházban. Akár szakmailag, akár emberileg, én mindent megkaptam attól a várostól, de folyamatosan azt éreztem, azt kérdeztem magamtól, hogy az, ami Egerben történik velem, miért nem történik velem otthon.

– 2013 nyarán, amikor megüresedett az Újvidéki Színház igazgatói posztja és rám kérdeztek, hogy nem pályáznám-e meg, rögtön rávágtam, mindenféle gondolkodás nélkül, hogy természetesen megpályázom.

– A 2013-as pályázat volt igazából az első nyílt, igazi pályázat az Újvidéki Színház igazgatói posztjára.

• Úgy érzi, hogy sikerült az elmúlt négy évben rácáfolnia azokra a negatív kritikákra, amelyek személyesen Önt és igazgatói pályázatát érték 2013-ban?

– Nézze, nekem az erőt és az eltökéltséget, egyébként már akkor 2013-ban, a pályázásom során is, egyfelől a támogatóim adták, a támogatóim iránti felelősség adta, másfelől meg az a bizonyosság, hogy minden amit állítottak, az mind hazugság volt. A Magyar Nemzeti Tanács, a színház Igazgató bizottságának többsége támogatott, majd Újvidék Város Közgyűlése 2013-ban is egyhangúlag megválasztott.

Egyébként tudja, hogy mibe kötöttek bele a jóakaróim? A programom helyesírási hibáiba. Hogy ez mennyire üres volt, akkor láttam, amikor kikezdték Andrási Attila programját is, a helyesírási hibákra való rámutatással. Hát kérem szépen, ha az Andrási Attila valamit tud, akkor írni tud.

Szerintem az én programom konkrét volt, vállalható volt és számonkérhető volt. Amit nem hogy megvalósítottunk az elmúlt négy évben, hanem túl is szárnyaltunk. Az igazgatói pályázatomhoz természetesen mellékeltem egy beszámolót is, amivel minden fentebb állításom alátámasztható.

• Miben változott az Újvidéki Színház és mennyiben az alkotógárda, amióta Ön az igazgatója?

– Az alkotógárda nem változott, sem számbelileg, sem játékmodorát illetően. Bizonyos fluktuáció előállt ugyan, hiszen Szilágyi Ágota színésznőnk a Maladype Színházba kapott meghívást, amit szakmai kihívásként élt meg és elment. Habár próbáltam rábeszélni arra, hogy maradjon, de elfogadtam a döntését. Ma is azt látom, hogy nagyon jól dolgozik és megtalálta a helyét. Balázs Áron pedig átigazolt a Színművészeti Akadémiára. Ő a szakmai útjának azon a szakaszán volt, amikor tulajdonképpen a színházi napi tevékenységeiből ki akart lépni, az akadémián való tevékenysége pedig szabadabbá teszi őt. Azonban Áron azt a szerepkört amit eddig betöltött, továbbra is be fogja tölteni az Újvidéki Színházban, hiszen látjuk, hogy már ebben a szezonban is benne van a szereposztásban, vendégművészként.

A művészállomány vonatkozásában érdemes észrevenni, hogy próbálkoztunk, és próbálkozunk a jövőben is, visszahozni azokat a művészeket, akik innen elvándoroltak. Hiszen Szorcsik Kriszta is játszott, Mezei Kinga is megmutatkozott színészként és rendezőként is, és itt van Áron is.

Eltökélt szándékunk az is, hogy három frissen diplomázott színészt idecsatoljunk a színházhoz, amit már elkezdtünk azzal, hogy ösztöndíjban részesítettük őket.

• Lehet-e valamiféle esztétikai, társadalmi egységként gondolkodni a vajdasági magyar színházról? Létezik egyáltalán ilyen?

Ez egy olyan szubsztanciális kérdés, amit még nekem nem tett fel soha senki. Viszont ez egy kulcskérdés. Ezen azóta gondolkozok, amióta a szakmában vagyok.

Először is egy ilyen kérdés kapcsán az merül fel, hogy szükséges-e az, hogy a vajdasági magyar színjátszás egy profilt képviseljen?!

Négy hivatásos magyar színházunk van. Hogy ez most sok vagy kevés, vagy pont annyi, amennyi kell, ez más kérdés. Na most, megint más kérdés az, hogy kell-e valamilyen arculati azonosságra törekedni a négy vajdasági magyar színház vonatkozásában. Én úgy gondolom, hogy nem kell.

Mert ha csak nézzük Szabadkát, ott van a Népszínház, az úgynevezett népszínház típusú társulat, aminek, mint tudjuk, van egy arculata, vagy lehet egy arculata. Akkor ott van a Kosztolányi Dezső Színház, ami definíciója szerint is egy kísérletező kamaraszínház, majd ott van a Zentai Kamaraszínház, ami úgy látom, hogy spontánul megtalálta a maga szerepét. A Zentai Kamaraszínház tipikus városi színházként és mintegy dokkoló színházként működik. A fiatal, akadémiát éppen elvégzetteknek ad munkát, tehát a munka által történő továbbfejlődést biztosítja. A dokkoló jelleg abból ered, hogy onnan mehetnek tovább és mennek is tovább a fiatal színészek.

Az Újvidéki Színház kísérletező kamaraszínház. A magyar színjátszás „legbalkánibb” színháza. A magyar színházi hagyományokba kapaszkodván ugyan, a magyar színház tartós értékein át, próbálunk olyan színházi nyelvezetben megszólalni, ami ma a nyugat-balkáni területen érthető.

Mi az interkulturális fellépést, álláspontot próbáljuk képviselni, amióta a színház megalakult.

A mi közönségünk bázisközönsége az újvidéki magyar közönség és az újvidéki nem magyar közönség. A kulturálisan sokszínű néző becsalogatása a színházba - talán ez különböztet meg minket a többi vajdasági magyar színháztól. Talán ebben különbözünk.

• Az Újvidéki Színház hol helyezi el magát? Milyen irányba tart, milyen a műsorpolitikája és ki a célközönsége?

Mint azt már részben megválaszoltam, közönségünk az újvidéki magyar és nem magyar közönség, amely kulturális, de akár etnikai hovatartozás tekintetében is vegyes közönség. De van egy másik nagyon fontos közönségünk is, a vajdasági magyar közönség. Mi úgy viszonyulunk a vajdasági magyar közönséghez, hogy vajon ott helyben van-e magyar színház vagy nincsen magyar színház. A kistelepülésen élő magyar közönséghez való eljutásunkat pont a Magyar Nemzeti Tanács falujáró programján át valósítjuk meg. Ez is markánsan, pontosan körülrajzolható célcsoportja a színházunknak.

Az Újvidéki Színház 2013-ig, nem azt mondom, hogy csak és kizárólag ún. poszt-dramatikus politikai színház volt, de hogy a poszt-dramatikus politikai színház, az ún. elkötelezett politikai színház dominálta ezt, azt leszögezhetjük.

Pontosan ezek a politikai elkötelezettséget magukban viselő darabok tették és emelték fel ezt a színházat az elismertségnek és az ismertségnek arra a szintjére, amelyiken volt 2013-ban.

Én természetesen respektáltam, és most is respektálom az elődeimnek az ilyen típusú sikerorientáltságát, mert az elődeim felfogták, hogy ez az arculat, a politikai elkötelezettséget is magába foglaló esztétika, az bizony a sikerhez vezető útnak az iránya.

Na most, igazából a programban is, meg komolyan is úgy gondoltam, hogy öncélú és drasztikus irányváltást, fordulatot, akár az esztétikában, akár az elkötelezettség vonatkozásában, akár a tartalmi szegmensében, a színház tekintetében, nem kell csinálni. Az elért eredményekbe kapaszkodva kell irányt találni, megválaszolni, hogy merre kell menni. Egyszerűen úgy gondolom, hogy arra kell odafigyelni, hogy a közönségünknek mi az igénye. Tehát a közönség irányából jövő impulzusoknak tettünk eleget, de úgy, hogy az előadásaink színvonalát megtartottuk. Az első pillanattól azt gondolom, hogy a közönség igényeire való odafigyelés sohasem lehet minőségi kérdés. Tudniillik, van itt egy lappangó állítás, miszerint az a színház, amely a közönség igényeit kielégíti, az a színház a minőséget adja fel. Ez nem igaz. Az elmúlt időszak repertoárja, az Újvidéki Színház töretlen sikerei is azt bizonyítják, hogy ez az állítás nem igaz. Mert a közönségbarát előadás és minőségi előadás, az kérem, együtt jár.

A másik változás az, hogy a problémák színpadi feldolgozásában törekszünk arra, hogy jobban elmélyüljünk, és ne csak a probléma felületét, a társadalmi jelenség felszínét mutassuk be, hanem az ok-okozati összefüggéseket. A karaktereknek, a színpadi hősöknek ne csak a külmázát mutassuk meg, hanem próbáljunk sorsokat formázni a színpadon. Végeredmény helyett folyamatokat bemutatni. Igazából visszatértünk a színház művészetének kicsit mívesebb eszközeihez.

És fizikálisan is megnyitottuk a színházat. Jóval több a vendégelőadás itt, és összehasonlíthatatlanul több az Újvidéki Színház vendégszereplése is külföldön, ahogy belföldön is.

• A mai gyerekek többsége betegesen számítógép- és mobilfüggő, alig lehet kirángatni a kütyüt a kezükből. Mikor kezdjünk el kultúrafogyasztó embert faragni a gyermekünkből?

Úgy gondolom, hogy a mobiltelefonok, laptopok, tabletek bűvölete és ezeknek a varázsa egy olyan járvány, egy olyan pandémia, amellyel szemben globálisan fel kellene lépni. Ezt nagyon komolyan gondolom. Azonban a károsodás és a megbetegedés tulajdonképpen a közvetlen emberi viszonyokban van. Annyira elhidegült és elidegenült a személy a személytől, hogy elég csak megnéznünk, mi történik a vendéglátóipari egységekben. Hiszen látjuk, hogy egy randevún, intim pillanatok alatt, mindkettő fél a mobilját nyomkodja. Ismétlem, a legnagyobb probléma a közvetlenség roncsolásának a területén van. Itt nagyon jól kapcsolódik a színház, mert a közvetlen emberi kapcsolatok lehetőségének egyike mindenképpen a színház.

A színháznak azonban veszítjük a közösségi jellegét. Mivel annak közönsége csak konzumens. Elfogyasztja az előadást.

Amikor kijön akár a legjobb előadásról is a néző, az a legfontosabb számára, hogy minél előbb megszerezze a kabátját, vagy hogy elérje a buszt.

Lehet, hogy megtapsolta az előadást, de amikor kilép, már nem visz az előadásból magával semmit.

Közvetlenül a kultúra fogyasztására nem lehet rászoktatni senkit, viszont a kulturális megnyilvánulásra való nevelés az lehetséges. Ez a családban kezdődik.

• Egerben működtetett egy gyermekszínházat, ahol kiemelten kezelte a hátrányos helyzetű gyerekeket és fiatalokat. Hiszem azt, hogy az ilyen foglalkozások vezethetnek el ahhoz, hogy a fiatalok újra visszataláljanak a színházhoz...

   

Igen. És volt is egy programtervem, miszerint az Újvidéki Színház be kellene, hogy iktassa az ifjúság- és gyermekelőadásokat. Aztán rá kellett, hogy jöjjek, hogy Újvidéken erre nem lesz célközönség. Tudniillik, 2013. novemberében az első intézkedésem az egy gyermekelőadás létrehozása volt, az újvidéki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban.

A központnak a teret kellett volna csak biztosítania, és talán a közönség toborozásában segítenie.

Ez a bizonyos produkció azonban csak egyetlen egyszer ment, amit nagyon nagy kudarcnak éltem meg. Nem volt meg az a képesség, hogy ezt a projektet végigcsináljuk.

A Diákszínpad az egy külön entitás, egy civil szervezet. Mi, az Újvidéki Színház, biztosítjuk a technikai hátteret és segítjük a logisztikát. Figura Terézia vezeti a Diákszínpadot, melyen keresztül a színház közösségi mivoltja is voltaképpen megvalósul.

A fiatal egyetemista nézőközönséget pedig az Európa Kollégiumon keresztül próbáljuk idecsalogatni.

• Ha valahol, akkor a színházban a folytonosság maga az állandóság: mivel találkozhatunk az előző évadból?

– Az előző évadból megmarad Basarának a Fáma a biciklistáról című darabja, akkor marad még a Fekete, amivel amúgy nagyon komoly ambicióink vannak. Műsoron marad a Piaf-menet is, a Csókos asszony, és mi is még?! Ja, igen, a Kis Magyar Pornográfia, Esterházy Péter műve nyomán.

• Október 2-án vette kezdetét a Synergy kisebbségi nemzetközi fesztivál és mint tudjuk, Újvidék Európa Kulturális Fővárosa lesz. Az Újvidéki Színház felkészült a kihívásra?

Magát a fesztivál ötletét Eger óta dédelgetem. De nem az a fontos, hogy én ötlöttem ki, hanem az, hogy ki hajtja végre, valósítja azt meg. Az Újvidéki Színház alkalmazottjai vitték mindezt véghez, párhuzamosan a mindennapi munkájuk mellett, amit mindig ki kell hangsúlyozni.

Ez a fesztivál a 2016-os költségvetési évben már támogatott volt. Majd amikor bekerültem az Európai Kulturális Főváros programjának művészeti tanácsába, akkor ezt a programot beépítettem az Európa Kulturális Főváros programjába.

Ennek köszönhetően az Újvidéki Színház kiemelkedő jelentőséget kapott, hiszen nem csak a fesztivált fogjuk csinálni 2021-ig, hanem más egyéb európai kulturális programnak is helyszíne leszünk, mint a nemzetközi jazz fesztivál novemberben.

A Synergy fesztivál pedig egyértelműen a vajdasági magyar színjátszás tekintélyét növeli.

• Van, hogy úgy érzi, egy dolog a szakmai siker, de magánemberként jobb lenne inkább csak fele ennyi siker és kétszer ennyi élet?

– Fiatal színész koromban atyai barátságban voltam Miša Hadžićtyal, a Szerb Nemzeti Színház legendás igazgatójával, aki mindig azt mondta nekünk, hogy színésznek lenni se nem szakma, se nem művészet, az egy sors. Úgy gondolom, ha az ember nem dolgozik, igazából nem él. A professzionális életem az én individuumomnak a megvalósítója.