Mindennek hangot kell adni, mert a jelenben írunk, de mindig az utókornak

Interjú Bordás Győzővel

Ótos András

Nyolcadikos elemistaként, 1961-ben tudósította az Ifjúságot, a későbbi Képes Ifjúságot. Nővére ekkor a Jó Pajtásnak volt a tudósítója, de Bordás Győző már ekkor azt érezte, hogy ezt felül kell múlnia. Rá két évre, másodikos gimnazistaként, a Magyar Szó verbászi tudósítója lett. Ezt követően bekapcsolódott az Ifjúság művelődési rovatához, amit akkor Gobby Fehér Gyula szerkesztett. 1966-ban az Ács Károly szerkesztette Hídban, fiatal íróként ő is megjelenhetett Podolszki József, Utasi Mária, Balogh István, B. Varga László és Jung Károly mellett. Mindez után egyenes út vezetett oda, hogy amikor abszolvált az egyetemen, 1971-ben, felvételt nyert a Magyar Szóba, mint újságíró gyakornok és a művelődési rovathoz került, ahol olyan egyéniségekkel dolgozhatott együtt, mint Vukovics Géza, Fehér Ferenc, Ládi István, Gerold László, Szűcs Imre és Engler Lajos. 1976-ban kinevezték Bányai János mellé, a Híd folyóirat szerkesztőjévé. Innentől mindig két irodája volt a Forum-házban, egészen nyugdíjaztatásáig, ahol 41 munkaévet töltött. Ebből természetesen a leghosszabb időt a Forum Könyvkiadóban, hiszen ha beleszámoljuk a Híd szerkesztőségi korszakát és a Forum Könyvkiadóban eltöltött igazgató-főszerkesztői posztot, akkor 30 éven keresztül szerkesztette a könyveket, folyóiratokat, ugyanakkor mindemellett, 1995 és 2002 között az akkori Forum Holding vezérigazgatója is volt. Nyugdíjaztatása előtt visszatért szerkesztőnek, de az ezt megelőző két évben, 2010 és 2012 között ismét a Magyar Szó ház legmagasabb pozícióját töltötte be. A Forum-házhoz, vagy ha úgy tetszik, a Magyar Szó-házhoz mindmáig erős érzelmek fűzik.

 

  • Mindig is úgy gondoltam, hogy a vezetés mindenekelőtt érzelmi vállalkozás, hiszen az nemcsak a siker szempontjából fontos, de meghatározza a magas erkölcsi színvonalat, a motivációt és nem utolsó sorban a lojalitást. Mi erről a véleménye?

 Egyértelműen érzelmi vállalkozás. Természetesen voltak olyan időszakok az én életemben is, amikor nagyon szépen, könnyen lehetett vezetni ezt a vállalatot, és voltak nagyon krízises időszakok. A 80-as években, amikor 60-70 könyvet jelentettünk meg a kiadóban, emellett a két folyóiratot, a Hidat és a Létünket is, az gyönyörű időszak volt. Viszont amikor elkezdődtek a háborús évek, a gazdasági válság, amikor tulajdonképpen minden támogatást megvontak a lapoktól, a folyóiratoktól, a könyvkiadástól, az egy rettenetesen nehéz időszak volt. Akkor azt kellett elérni, hogy a magyar kormány az Illyés Alapítványon keresztül támogasson bennünket, hogy életben maradjunk. Krízises időszak volt a 90-es évek derekán is, amikor erővel privatizálni akarták a Forum Nyomdát. Azt vallottam ekkor, hogy nem szabad megengednünk a nyomda privatizálást, mert akkor az egész ház tönkremehet.

Végig kitartottam azon álláspontom mellett, hogy állami intézmény kell, hogy maradjon a Forum Nyomda is, meg a Magyar Szó-ház is, a lapjaival, folyóirataival, mindennel együtt, mert csak így tudjuk biztosítani, hogy támogatásokat kapjunk külföldről is.

Ki kellett bírni a nyomást, amely kívülről jött és nagy erőfeszítések árán tudtuk csak bebizonyítani, hogy erre a házra, így, pontosan ilyen formában, nagy szükség van.

Mindig komoly harcot folytattunk. Igaz, hogy csökkent a lapoknak a terjedelme, a példányszáma, a könyvkiadás is némelyest visszaesett, de megtartottuk mindezt. Olyan alapon sikerült átadnom az utódaimnak, amire aztán építeni lehetett.

  • A Magyar Szó szellemi és kulturális intézmény. Mi az Ön véleménye, a bástyákat meg kell-e őrizni eredeti voltukban?

– Nyolc éven keresztül, 2002-től a Magyar Nemzeti Tanács tagja voltam, így benne voltam a Magyar Szót érintő átszervezési vitában is.

Többedmagammal mi első pillanattól kezdve elleneztük ezt az ún. három lábra helyezést, mert a gyakorlat bizonyította, és mindenféle nyugati példa is alátámasztja azt, hogy egy napilapnak egy központi szerkesztőséggel kell rendelkeznie, ahonnan irányítják a dolgokat. Amikor jött az az elképzelés, az akkori VMSZ részéről, hogy több lábra kell a szerkesztőséget helyezni, Szabadkára, Zentára és részben Topolyára, akkor láttuk, hogy ez nem fog működni, mert így nem működhet, mint ahogy be is bizonyosodott.

Heten, nyolcan voltunk akkor a Magyar Nemzeti Tanácsban, akik ellene szavaztak az átszervezésnek, de az akkori pártpolitika diktátuma alapján döntöttek úgy ahogy. Most örülök viszont, hogy ezt megpróbálja a jelenlegi vezetőség visszaállítani.

A deszk rendszer nem véletlen alakult ki a nyugati világban is úgy, hogy a külpolitika, belpolitikai, gazdaság, kultúra, sport és a többi rovat is egy helyen van és onnan irányítják, azzal, hogy erős tudósítói központokat kell kiépíteni.

Egy lap csak úgy működhet, ha egy komoly szerkesztői gárdával rendelkezik.

  • A Forum Könyvkiadó Intézet februárban ünnepelte 60 éves jubileumát. Átalakult-e, és ha igen, hogyan a 60 év tükrében a könyvkiadás miértje?

– Amikor 1976-ban a kiadóba kerültem, az a virágkorát élte. Öröm volt itt dolgozni, mert sorozatokat tudtunk indítani. Itt említeném a Gemma sorozatot, amelyben 60 könyv jelent meg azóta. Nagyon fontosnak tartottam a fiatalok felkarolását. Olyan műveket próbáltunk létrehozni, amelyek kultúránkat bizonyítják. Mindenekelőtt Bori Imre A jugoszláviai magyar irodalom történetét kell itt megemlítenem, amely 3-4 évenként új kiadásban, bővülve jelent meg.

– Aztán Kalapis Zoltán elkezdte írni az ismert vajdasági magyar személyiségekről szóló írásait a Magyar Szóba, amiből három kötetet hoztunk össze. Majd 1000 életrajzot bemutatva, Gerold László a 90-es évek elején, amikor a bombázások kezdődtek, elkezdte írni a jugoszláviai magyar lexikonát, amely már az első kiadásában több, mint 25 000 adatot tartalmazott, a most megjelent újabb kiadásban pedig közel 40 000 adatot.

– Bodor Anikó a vajdasági magyar népzene tárát írta, amit annak idején 4 kötetben adtunk ki, de azóta napvilágot látott az ötödik kötet is.

Alapműveket próbáltunk kiadni, de amellett az élő magyar irodalmat is természetesen figyelemmel kísértük.

Gál László verseit, Herceg János regényeit, novellás köteteit, de Fehér Ferenc, Ács Károly, Papp József versesköteteit is adtuk ki folyamatosan és ez örömmel töltött el.

Ezáltal tudtuk bizonyítani, hogy a vajdasági magyar irodalom az egyetemes magyar irodalom szerves része.

– Aztán a krízis időszakában sok minden megváltozott.

A 90-es években, a bombázások idején, több, mint 20 vajdasági magyar író hagyta el Vajdaságot és ezáltal meg is szűnt a kapcsolatuk a Forum kiadóval.

Hosszú időig a Forum kiadó egyetlen és gyakorlatilag mindenes kiadó volt, a gyerek irodalomtól a politika irodalomig mindent nekünk kellett kiadnunk, viszont a 90-es években több magánkiadó is megjelent.

Olykor 5-6 kiadóval is számolni kellett, ami részben jó volt, részben nem. Én, mint kiadóvezető akkor azt mondtam, hogy ennek nagyon örülök, mert így a mi kiadói szintünket meg tudtuk emelni.

A mai helyzetről azt tudom elmondani, hogy borzasztóan örülök annak, hogy a Híd irodalmi folyóirat mellett felnőtt egy olyan ifjú nemzedék, amely azt hiszem, hogy nagyon szépen tudja továbbfolytatni a hagyományokat. Pozitívnak tartom, hogy most is 25-30 fiatal író mozog a Forum könyvkiadó és annak folyóiratai körül.

 

  • Az internet korában a bloggerek is sok esetben íróként funkcionálnak. Ön szerint mi tesz egy írót íróvá? A szakmai színvonal hogyan fogalmazható meg?

– Az írót íróvá a szövegei teszik mindenekelőtt. Az írói munka az olyan, hogy az ember amit leír, azzal a nyilvánosság elé lép. A nyilvánosság meg a kritika ítéli meg, hogy abban van-e művészi elem, vagy mennyire van, mennyire nincs. Én a magam részéről, amellett persze, hogy igazgattam, szerkesztettem, írtam is. Ennek eredményeként 10 kötetem van, és néhány olyan díj is, amelyre büszke vagyok, mint a Márai Sándor Irodalmi Díj.

Íróvá az tett, hogy mindig amit gondoltam, azt irodalmi formában is megpróbáltam elmondani úgy, hogy több értelmű legyen.

Bori Imre állapította meg regényeimről, hogy azok egyrészt művészregények, másrészről viszont művelődés történetiek is, mert egy kisvárosnak az életébe ad egy olyan betekintést, amiből sok mindenre, ebben a vajdasági miliőben, általánosítani lehet.

Aki meg tudja úgy fogalmazni a dolgokat, hogy annak általános érvénye is legyen, akkor ezt meg lehet csinálni. Azokat tudják értékelni, akik mögött őszinteséget fedeznek fel és ugyanakkor a társadalmi valóságunkról szólnak.

  • A vajdasági magyar irodalomra, közéletre a viták jellemzőek voltak (gondoljunk csak Sziveri Jánosra, az Új Symposionra, vagy az egyetemes magyar irodalom vs. jugoszláviai magyar irodalomra). Akkoriban ezek a viták az újságban megfelelő tisztelettel íródtak, mára viszont kivesztek. Érzi-e ennek a hiányát?

– Még egyetemista voltam, amikor az Új Symposion körül kialakultak a viták, különösen Gion Nándor regénye kapcsán. Aztán itt volt ez a szerencsétlen Symposion körüli dolog is, amivel abszolút nem tudtam egyetérteni, de hálát adok a Jóistennek, hogy nem voltam benne, mert elég nehéz eligazodni a politikai játékokban. Ne felejtsük el azonban, hogy itt a házra a politikusok mindig is nagyon odafigyeltek, de voltak olyan politikusok is, akik nem voltak fogékonyak az irodalmi dolgok iránt. Az 50-es években komoly vita alakult ki a fiatal és idősebb nemzedék között, és ez a vita a Híd 1950, áprilisi számának a megjelenésekor robbant ki. Azért térek vissza, mert innen kezdődött minden.

Sinkó Ervinnek kellett, hogy megvédje az akkori fiatal írókat, mint Bori Imre, Ács Károly, Tomán László, Fehér Ferenc, Sáfrány Imre.

– Amit hiányolok, hogy nincsenek irodalmi viták. A kritika írása mintha elhalt volna az irodalmunkban, viszont a kritikának rendkívül fontos szerepe van a véleménynyilvánításban, mert hozzáértő kritika nélkül az olvasó sem tudja viszonyítani a saját véleményét ahhoz az adott műhöz, amelyet olvas.

  • Átalakulóban van a magyar irodalmi kánon. Ön szerint milyen szempontok alapján alakul ki a mostani ( a szocializmusban, kommunizmusban tudjuk, hogy voltak megtűrt, tiltott és favorizált írók, ma pedig mindez mintha újra ideológiai színezetet kapott volna), és hol van mindebben az irodalmi teljesítmény?

Irodalmi kánonok mindig is voltak és lesznek is. Ha az irodalmi kánont minőség alakítja ki, akkor tulajdonképpen ezzel nincs is semmi baj. A baj az, ha nem irodalmi szempontok alapján, és főleg ha ideológiai szempontok alapján próbálják favorizálni azokat, akik egy pártpolitikának a hűséges követői, és nem az esztétikának.

Az esztétikán van a hangsúly. Azonban itt tévelygések vannak, sajnos.

  • Ön íróként is elkötelezett. A hely szelleme, a lokálpatriotizmus, a vajdasági küldetés erősen jellemzik, ugyanakkor a Széchenyi szerbiai utazásairól szóló könyvet ön szerkesztette. Adódik a kérdés: lehet-e egy írónak meggyőződése és hangot adhat annak, ha nem szélsőséges?

A szélsőséget nem szeretem, legyen az jobboldali, vagy baloldali. Mindig egy centrumban szerettem volna érezni magam. Irodalmi munkásságommal próbáltam egy vajdasági, értelmiségi körökben jártas közösséget bemutatni, méghozzá a XX. század elejétől indulva annak végéig. Ahol voltak dicső pillanatok, az I. világháború előtti korszakra gondolok, a polgári világra, majd a hanyatlásra, ami bekövetkezett, egészen addig, hogy tragikus következményei voltak a II. világháború végének.

Ha ezt így nézzük, akkor talán sikerült felvázolnom a mi XX. századunkat. Mindennek hangot kell adni, mert a jelenben írunk, de mindig az utókornak, és ez is kell, hogy vezesse az írót. Egy író lehet önző, azzal semmi baj nincs, de csak ha olyan dolgokat mond, amik egyetemes értékűek.

  • Habár évekkel ezelőtt nyugdíjba vonult, nyugdíjas éveit továbbra is aktívan tölti. Decemberben választották meg a Vajdasági Íróegyesület elnökévé, de Gerold László posztumusz könyvén is dolgozik.

– Több mindenen dolgozok. Gerold László, múlt évben bekövetkezett halála után, nekem, mint sógorának feladata lett, hogy hagyatékát gondozzam. Ebben a hagyatékban nagyon sok színházi tanulmányt találtam, amelyekből egy kötetet szerkesztettem és egy gazdag utószót írtam hozzá, amely talán még az idén meg is fog jelenni.

Emellett természetesen magam is gyűjtöm az anyagot és szeretném, hogyha jövőre, amikor Szerbia díszvendége lesz a nemzetközi könyvfesztiválnak Budapesten, megjelenne a 70-ik születésnapomra az újabb könyvem.

Ugyanakkor az év végéig, a belgrádi könyvvásárra megjelenhet novelláimnak a szerb nyelvű fordítása is.

Ami pedig az íróegyesületet illeti, a saját rendezvényein kívül ismét fel kell, hogy vegye a kapcsolatot az egykori jugoszláv tagállamok íróegyesületeivel, ugyanakkor a magyar, az ukrán, a román íróegyesülettel is, mert 2019-ben ifjúsági főváros lesz Újvidék, 2021-ben viszont Európa kulturális fővárosa kívánunk lenni. Azt hiszem, ebben az íróknak is nagyon nagy szerepük van.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon