Külcsín és belbecs – készüljünk a nyárra, lányok!

Interjú Fajtner Annával, Lackó Varjú Sárával és Szalóki Anitával

Fajtner Anna az újvidéki Mezőgazdasági Kar Tájépítészeti szakán szerzett oklevelet, azonban még az egyetem megkezdése előtt, 2010-ben elvégzett egy műkörömépítői tanfolyamot is. Mindig is szerette a szép körmöket, főleg díszíteni őket, és úgy gondolta, hogy ebben a szakmában maximálisan kibontakoztathatja a kreativitását.

Folyamatosan képzi magát, leginkább körömdíszítői tanfolyamokra jár. Fontosnak tartja a továbbképzéseket, hiszen csak így tud mindig újat nyújtani a vendégeinek és lépést tartani a legújabb trendekkel. Idén, Belgrádban részt vett egy nemzetközi versenyen is öt kategóriában, ahol első, második és harmadik díjjal tért haza.

 

A szabadkai Lackó Varjú Sára számára a divat és a stílus a kreativitás egyik kifejező eszköze. Már gyermekkora óta érdekelte a képzőművészet, középiskolás korában a magánrajzórákon jóformán csak női alakokat rajzolt. Ezt követték a különböző szépségversenyek, ahol szervezőként főleg a lányok önbizalomnövelése volt a feladata.

Az egyetem utáni munkaköreiben mindenhol fontos volt a jó megjelenés, a férje pedig szintén a színek világában dolgozik, hiszen grafikai szerkesztő, így sokszor kikérik egymás véleményét. A szín- és stílustanácsadói képzés akkor lökte oda magát az életébe, amikor úgy érezte, most jött el az idő, hogy valamit változtasson az addigi életén.

Ma, úgy véli, nem is lehetne elégedettebb, hiszen ez a szakma egyre több hálás tekintettel ajándékozza meg, és örömmel tölti el, amikor ügyfelei rájönnek arra, egy-egy tanácsadás után, hogy természetes mivoltukban milyen szépek is valójában. Az utóbbi időben több helyen tartott előadást a színelmélet, az öltözködési és gardróbrendezési elvek, valamint a sminktanácsadás terén is.

 

Szalóki Anitának nem volt kérdéses, hogy milyen szakmát válasszon magának, hiszen már egész fiatalon feltűnt neki, hogy az alkotni vágyás tölti ki a mindennapjait. Miután befejezte a középiskolát, pályakezdőként sikerült azonnal elhelyezkednie egy szalonban, ahol sokat megtanulhatott.

Ma büszke arra, hogy három évvel ezelőtt megnyitotta saját szalonját Zentán.

Az alkotás az, ami a legjobban magával ragadja. Lassan tíz éve annak, hogy élete legjobb döntését meghozta és fodrász lett. Anita megtalálta azt a szakmát, amelyben teljes egészében kibontakozhat és így megtalálta önmagát is.

 

A lányokkal az idei trendekről beszélgettünk, és leginkább arra a kérdésre kerestem a választ, hogy mitől lesz igazán nőies és vonzó egy nő.

 

  • Melyek azok a szépségtrendek, amelyek meghatározzák az idei évet és mindenképp érdemes követnünk?

Anna: A téli időszak után, amikor a sötét színek és a minimalista körmök domináltak, újra divatosak a vidámabb körmök. Idén a természetességnek fontos szerepe van, így a vendégek az egyszerűbb körmöket választják. A nyári időszakban viszont mindenki szabadjára engedi a fantáziáját, és tarkábbnál tarkább körmöket kérnek. Idén is meghatározó szerep jut a neon színeknek és a pálmafás mintáknak.

Sára: A divattrendeket nem érdemes követni. Egyszerűen nem éri meg, különösen anyagi szempontból, hiszen a divatvilág szakemberei évente 4 alkalommal bombáznak bennünket különböző trendekkel. Egész évben az ő ötleteiket láthatjuk viszont a butikok polcain, mindenhol ugyanazzal a színnel és fazonnal találkozhatunk. Ezzel a tömegfogyasztással megszűnik az egyéniség, a jól kiépített marketing pedig azt sugallja, hogy te is lehetsz olyan, mint a címlaplányok vagy modellek, mint például Kim Kardashian, Miley Cirus, Rihanna és a többi. A divattól sokkal fontosabb a saját egyedi stílusunk felfedezése, persze ez nem azt jelenti, hogy legyünk ódivatúak. Elég ha csak szemezgetünk a divat diktálta, ránk jellemző részletekből és beépítjük azokat az egyéni stílusunkba. Coco Chanelt idézve: A divat változó, a stílus örök.

Anita: Amit nyugodt szívvel ki tudok jelenteni, hogy idén nem kell agyonformázni a hajunkat, tonnányi lakkot, habot, zselét, miegymást rákenni. A hullámos, göndör haj azonban 2017-ben is nagyon trendi. Ami pedig a hajszínt illeti, legtöbben törekednek a természetes hatást elérni, azonban az ombre haj még mindig az egyik legközkedveltebb. Ez a haj tökéletes azok számára is, akik a természetesség hívei, de azok számára is, hiszen szabadon kombinálhatók a színek, akik a merészebb vonalat képviselik.

  •  A fiatalok életében meghatározó nap a ballagás. Milyen igényekkel keresnek fel titeket a ballagó lányok?

Anna: Sok lány a ballagásra készülve megy el életében először műkörmöshöz. Ez egy fontos nap a számukra. Azt tapasztalom, hogy általában a ruhához vagy a cipőhöz illő körmöt szeretnének. Vannak olyanok is, akik a francia manikűrt választják. Ez egy örök kedvenc, talán sosem megy ki a divatból, hiszen mindenhez illik és elegáns megjelenést kölcsönöz. Ezek nem feltétlenül unalmas körmök, hiszen több varriációja is létezik, gondoljunk csak a köröm alakjára, vagy a különböző díszítésre, cirkonokra (strasszkőre). A csipkemintás körmök is közkedveltek.

Sára: A ruha fazonjával, a szín- és az anyagválasztásssal kapcsolatban kérik ki ekkor a ballagó lányok a véleményem. A hosszú, felül szűk, alul lenge és csipkével díszített fazonok idén is nagyon rendhagyóak, de egyre több olyan lánnyal találkozom, akik mertek kicsit másmilyenek lenni és az overallok mellett döntöttek. Az idei tavasz-nyár divatszínei a spenótzöld, a kelzöld, a mattkék, a kankalinsárga, a halvány somfa, a babakék, a halvány mogyoróbarna, de mindig azt a színt érdemes választanunk, amely szín személy szerint a legjobban áll nekünk. Ami a sminket illeti, ilyenkor kötelező az intenzívebb, tartósabb smink, amit a divatos arckontúrozás lehetővé is tesz. Nagyon trendinek számítanak a matt és sötét színű ajkak, amivel viszont nagyon vigyáznunk kell, hiszen azok csak a tél és az ősz típusú hölgyeknek állnak jól. Ugyanez mondható el a világszinten híressé vált dús és hatalmasra rajzolt szemöldökről is, ami már-már tetováltnak hat. A szépen formált szemöldöknek az a célja, hogy egyfajta keretet biztosítson az arcnak, de ugyanúgy, ahogy a 90-es években sem lett volna szabad túlzásba esni annak elvékonyításával, úgy most sem a túlságos kihangsúlyozással.

Anita: Ballagáskor a lányok tündökölni szeretnének mesés hajkoronájukkal és én nagy odaadással igyekszem ekkor is megfelelni az elvárásaiknak. Ahogy már mondtam, nagyon sokan kérik a hullámosított hajat idén, és ez ballagáskor sincs másként. A halszálka fonás extrém és laza külsőt kölcsönöz a viselőjének, de a királylányos fonat is keresett, ami igazi hercegnő megjelenést ad a lányoknak. Akiket viszont zavar a leengedett haj, az elegáns tarkókontyok mellett teszik le a voksukat.

  • Azoknak a hölgyeknek, akiknek idén lesz a lagzijuk és már nagy esküvői lázban égnek, milyen tanácsokat adnátok, mire figyeljenek oda a nagy napon?

Anna: Mivel ez a nő egyik legszebb napja az életében, így a körmöknek is tökéletesnek kell lenniük. A menyasszony keze legalább egyszer előtérbe kerül, amikor felkerül rá a gyűrű, és ezt a fotós is megörökíti. Szerintem a legfontosabb az, hogy a körmök kényelmes hosszúságúak és formájúak legyenek, hiszen nem ez a legjobb alkalom arra, hogy ezen a napon kezdjük el megszokni őket. A legtöbb menyasszony francia manikűrt választ, de úgy gondolom, hogy nem kell leragadni a hagyományos manikűrnél, bátran választhatnak élénkebb színeket vagy különlegesebb mintákat is.

Sára: A nagy napra az a legfontosabb, hogy a megfelelő férjet válasszuk :) Viccet félretéve, arra kell odafigyelni, hogy úgy válasszunk ruhát, hogy az a jóizlés határán belül tükrözze egyéniségünket, praktikus legyen a tánc szempontjából és jól érezzük magunkat benne. Arra is ügyeljünk, hogy a fehér melyik árnyalatát válasszuk: a romantikus tavasz és a drámai ősz típusú hölgyek jobban teszik, ha a vajfehér mellett teszik le a voksukat, a hercegnői nyár típusúaknak a szürkésfehér és a törtfehér áll a legjobban, míg a királynői telek a hófehérben pompáznak a leginkább. A sminknek ilyenkor nem szabad túl harsánynak lennie, hiszen itt különösen fontos a természetesség és a nőiesség kihangsúlyozása, de mindenképpen legyen tartós, ezért nem árt egy jó fixálópúder vagy spray. Válogassunk bátran a homok-, a szürke-, a pasztellszínű matt vagy gyöngyházas szemhélypúderek között, az ajkak pedig legyenek világos barack, rózsaszín, terrakotta, mályva, halványkorall színűek, ami az arcpírre is vonatkozik.

Anita: Az esküvői megjelenés egyik legmeghatározóbb része kétségtelenül a hajviselet, hiszen mindannyian szeretnének királynőként ragyogni. Az esküvői konty a klasszikus választás a leendő feleségek részéről. A konty mindig az elegancia hordozója. Hosszú hajból mesés kontyot lehet varázsolni, amely unalmasnak egyáltalán nem mondható, hiszen díszíthető akár fonással, virággal, de az is feldobja, ha nem középen, hanem oldalt viseljük. A félig feltűzött frizurák is keresettek. Ezek a frizurák nem csak a hosszú hajú menyasszonyok körében népszerűek, hiszen könnyedén elkészíthetők rövidebb hajból is. Azonban fontos, hogy amennyiben nyitott hátú ruhát választ az ara, ne legyen kiengedett frizurája, ugyanis azzal, hogy a hátára tapad a haja, könnyen elveszti az elkészített formáját a ruha.

  • Sokan úgy vélik, hogy a nőiesség belülről fakad. Ti, akik a szépségiparban dolgoztok, hogyan vélekedtek erről? Az ápolt megjelenés a nőknél mekkora mértékben járul hozzá az önbizalmuk kiépítéséhez?

Anna: Az ápolt megjelenés a siker kulcsa, és ez a mai világban elengedhetetlen. Az ápolt kéznek része az ápolt köröm is. A kéz sokat elárul a személyről, és gyakran meghatározó is lehet abban, hogy milyen kép alakul ki rólunk. Arcunktól eltérően a kezünket sohasem fedi sminkréteg, így árulkodik a korunkról és az igényességünkről. Akiket a sors szép és erős körmökkel áldott meg, elég, ha időnként rendbeteszi azokat. Akinek viszont nincs ilyen szerencséje, egy szakszerűen elkészített műkörömmel ma már ezt könnyen pótolhatja. Egy szépen felépített, természetesnek tűnő köröm mindenféleképpen hozzájárul a nagyobb önbizalomhoz.

Sára: Minden kozmetikai-, szépészeti- és stílusszolgáltatás célja a női önbizalomnövelés. Ezek a legegyszerűbb módjai az önbizalom kiépítésének, de ettől sokkal nagyobb falat elfogadnunk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk és felismerni a természet adta szépségünket, értékeinket. Amikor ez nem sikerül, különböző esztétikai beavatkozásokhoz (operációkhoz) fordulunk, amik képesek teljesen tönkretenni sajátos külsőnket és ez is egyfajta tömeggyártást eredményez. A mi régiónkban még nem játszik meghatározó szerepet a stílustanácsadás a nők életében (mint általában minden egyéb, mostohalétű tanácsadói szakma). Sokan azt hiszik, hogy ez egy drága dolog, pedig igazából ez nem csak a sztárok kiváltsága, "egyszerű halandóknak" is elérhető, kifizetődő, az általa kapott tanácsok és tudás pedig egész életre szólnak. Pénzt, időt és energiát spórolunk ezzel a befektetéssel, hiszen nem vásárolunk többet felesleges, rosszul álló ruhadarabokat magunknak és nem állunk órákig idegeskedve a ruhásszekrény előtt, mondván, hogy ma sincs mit felvennem.

Anita: A hajunk az önkifejezésünk egyik eszköze, így egyértelmű, hogy az ápolt haj előnyt jelent szinte minden helyzetben. A haj szimbolikus szerepét tekintve ősidők óta az erő, a vitalitás, az életszeretet, a termékenység és a sikeresség jelképe. Egy idő után a haj töredezni kezd, fakóvá válik, de bizony ott viseljük továbbra is a fejünk tetején, így nem árt, ha törődünk vele. Sokszor egy hajmosás és fésű is elég. Egy nő legyen ápolt.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon