A kölcsönös win-win helyzet

Interjú Ördögh Tiborral

Dr. Ördögh Tibor, PhD egyetemi adjunktus, az "Európaizáció a Balkánon" Ludovika Kutatócsoport kutatásvezetője, 1985-ben Zentán született, Budapesten él. Kutatási területei: A posztjugoszláv államok politikai rendszerei, Kelet-Közép-Európa országai, kisebbségek, menekültügy. Több ízben járt Vajdaságban, 2016-ban a Cnesa OMI pinceklubjában a kanizsai Rákóczi Szövetség vendégelőadója volt. Akkori előadásának témája a délszláv térség XX.-XXI. századi politikai helyzetének az alakulása, amely akkor külön aktualitással bírt, tekintettel a választásokra. Azon a rendezvényen szó esett pártpreferenciákról, a szerb szavazóbázis viselkedési szokásairól és a magyar formációk közötti ellentétek okainak bemutatásáról. Az akkori est moderátorai – Pósa Károly és Kávai Szabolcs – több ízben kifejtették, milyen károkat okoz a magyar szavazóbázis megosztására tett kísérlet. Közel egy évvel az akkori előadást követően, a közelgő  köztársasági elnökválasztás kapcsán, de a 2016-os választásoktól eltelt egy év tanulságait is figyelembe véve kerestük fel kérdéseinkkel Dr. Ördögh Tibort.
 

  • A magyar politikai pártok, civil szerveződések elszaporodása Vajdaságban, a magyar szavazók körében megosztottságot és kiábrándultságot is eredményezett. Megengedheti-e magának a vajdasági magyar közösség azt a luxust, hogy nem egységesen harcol a vajdasági magyarok érdekéért?

Egy stabil demokráciában a civil szervezetek sokszínűsége nagyon fontos kritérium. Az állampolgárok által megfogalmazott problémákra sokkal érzékenyebbek és hatékonyabban tudnak ellátni bizonyos feladatokat. Amennyiben egy társadalom fejlett értékvilággal rendelkezik, akkor egyre több olyan ügy kerül a politikai napirendre, melynek megvalósítására a civil szervezetekre van szükség.

Az európai integráció folyamatában a stabil politikai rendszer ismérvénél az Európai Bizottság is figyelemmel kíséri a civil szféra működését. Az állami feladatok is szerteágazóak, melyeket a kormányok már nem tudnak egyedül elvégezni, ezért az elmúlt évtizedekben a közigazgatási reformok által egyre több feladatot adtak át a civileknek és az állam csak szabályzóként és ellenőrzőként van jelen.

Szerbiában és Vajdaságban számos civil szervezet működik, azonban a törvényi szabályozás és különösen a pénzügyi stabilitás modernizációra szorul.

Nagymértékű a politikától való függés és e rendszerhibából következően a civil szervezetek „kiszolgálóként” működnek, nem beszélhetünk a politikától független szféráról.

A megosztottság kérdésében kettős magyarázatot találunk. Amennyiben a meglévő pártok nem képesek a potenciális szavazók problémáit felvállalni és megoldásra törekedni, akkor ez életre hívhat más csoportokat is. Ha a kiábrándultak aránya magas, akkor a támogatásuk ezen alternatív szervezeteknek stabil marad, tehát a vajdasági magyarok érdekei szempontjából üdvös, hogy egyre több csoport küzd a probléma megoldásáért. A megosztottságot tehát nem a pártok száma okozza, hanem magában a vajdasági magyar közösségen belüli megosztottság tükröződik vissza. Ok-okozati összefüggést találunk.

Hatalomtechnikai szempontból viszont megfelelőbb egyetlen szervezet működése, mely nagyobb eséllyel nyerhet a választásokon, juthat mandátumhoz a törvényhozásban és kerülhet be a kormányba.

Ha megvizsgáljuk a határon túli magyarok politikai érdekképviseletét, akkor láthatjuk, hogy mindenhol több szervezet küzd az ottani magyar szavazatokért.

  • Április 2-án köztársasági elnökválasztás lesz. Öt év alatt negyedik alkalommal kerül sor választásokra Szerbiában, viszont érezhető, hogy a választópolgárok belefásultak az állandó voksolásba, nagy részük érdektelen a politika iránt. Milyennek ítéli meg a vajdasági magyar szavazóbázis viselkedési szokásait?

A legutóbbi közvélemény-kutatás szerint a választásra jogosultak fele jelezte, hogy az elnökválasztáson részt vesz, azonban 26% a távolmaradást jelölte meg, míg 24% a bizonytalanok aránya. A tavalyi parlamenti választás alkalmával a biztos szavazók 56%-ot tettek ki, tehát valóban csökkenni látszik a részvételi szándék.

Ebből azonban messzemenő következtetéseket nem vonhatunk le, mert a kampányidőszakban kifejtett mozgósításnak nagy szerepe lehet, vagy éppen fordítva.

A jelen felmérések azt mutatják, hogy az alacsony részvétel kedvez Aleksandar Vučićnak, mivel már az első fordulóban megszerezheti a szükséges támogatást.

A fásultság mögött több ok húzódik meg. A választók egy része már nem hisz a politikusoknak, az ígéretekből elegük van, mert nem érzik a javulást. A szerbiai polgárok a kormány teljesítményét egyedül az életszínvonal növelésével mérik, ezt viszont nem érzik pénztárcájukon és a mindennapokban. A politikusok is visszaélnek a demorkácia játékszabályaival, mivel a választásokat saját hatalmuk fenntartására használják, amely nemhogy stabilizálná a rendszert, hanem éppen szétrombolja azt. Ha túl gyakran hívják az urnák elé a polgárokat, akkor a saját tehetetlenségükről is tanúbizonyságot tesznek és látszatként használják a választásokat.

A vajdasági magyar szavazóbázisról külön felmérések nem készülnek, így csak a közéleti interakciók azok, melyekből következtetni tudunk. Egy biztos, hogy egy önálló magyar jelölt szimbólumától ezen a választáson elbúcsúzhatunk. Ennek mindeddig igen erős jelzés értéke volt az országos pártok és a vajdasági magyarok felé is, továbbá erődemonstrációként is szolgált. Győzelmi esély természetesen nem volt, de politikai szimbóluma nagy.

Az általánossá váló kétosztatúság itt is megjelenik, a Vajdasági Magyar Szövetség és szövetségesei Aleksandar Vučićot támogatják, míg a Magyar Mozgalom és a VMDK Saša Jankovćot.

Mindkét csoport mozgósítani próbálja szimpatizánsait és elmagyarázni döntésüket, viszont ez az átlagpolgár számára nem a magyar reláción, hanem az országos politikán keresztül csapódik le.

A vajdasági magyaroknak egyébként már régóta csökkenő a választási kedve, mely valószínűleg most is tovább fog mérséklődni. A magyar közösség az, mely egyre inkább kezd öntudatos választóként viselkedni és mérlegelni a jelöltek között.

  • Egyértelmű, hogy Szerbia a vajdasági magyarok szülőföldje is. Aleksandar Vučić államfői jelöltségét illetően érezzük a teherviselés súlyát. Az állandó múltat felidéző politikára vagy a jövőt építő, előremutató politikára van szüksége a vajdasági magyar közösségnek?

Egy félreértést szeretnék eloszlatni. A hatályos alkotmány szerint az államfő szerepe reprezentatív és nincsenek erős hatáskörei, tehát a jövőbeli irány meghatározása nem tőle függ. Ha egy új alaptörvényben ezt megváltoztatják, akkor lehetséges, de jelenleg egy szimbolikus személy, már ha lemond pártelnöki pozíciójáról. Leegyszerűsítve a politika a hatalom megszerzésért való küzdelmet jelenti, melyhez a szervezetek sokféle módszert használnak.

A legnagyobb problémának azt látom, hogy az általános szólamokon kívül kevés konkrétum hangzik el a jövővel kapcsolatban, bármely jelöltről is legyen szó, programjukban – amennyiben van – semmit mondó ígéreteket találunk. A szavazókat az elnök-jelöltek eddigi munkásságukkal és eredményeikkel próbálják meggyőzni, tehát ők is a múltat idézik fel.

Aleksandar Vučić kampány-honlapján is az szerepel, hogy mennyit fáradozott 2012-től az országért. Arról szól a meggyőzés, hogy eddig hány kilométer utat adtak át és nem arról, hogy milyen Szerbiában gondolkodnak a jelöltek. Ha mégis történik utalás a tervekre, akkor ezek valódi tartalma tisztázatlan marad. A kampányban a személyeken van a hangsúly, a politikus termékké vált. A meggyőzés folyamán a jelöltek is egy jövőbeli életérzést akarnak eladni a szavazóknak.

A múlt általi legitimációban politikai érzékenység kérdése, hogy időben meddig megyünk vissza. A kormánykoalíció jelöltje esetében talán a radikális múltig, vagy az 1990-es évekbeli kijelentésekig? Mindez relatív és pártmagyarázat válogatja, viszont a múlt a vajdasági magyarok körében igen erős nyomot hagyott, és nehezen felejtenek. A kis közösségek számára a jövő jelentősége nagyon fontos, mert a fennmaradás a tét.

  • A Szerb Haladó Párt és a VMSZ közötti együttműködés a pragmatikus szükségszerűségen nyugszik. Az együttműködésnek köszönhetően számos elképzelés valósult meg, amelyek nagy jelentőséggel bírnak a vajdasági magyarok körében, valamint Szerbia és Magyarország közötti jó viszony kialakításában is elvitathatatlan érdemei vannak a Vajdasági Magyar Szövetségnek. Megengedheti-e magának a vajdasági magyarság azt, hogy olyan köztársasági elnökjelölt mögé sorakozzon fel, aki kisebb eséllyel indul a választásokon, és nem volt szövetségese ezidáig a vajdasági magyar érdekképviseletnek?

A két ország közötti kapcsolatok valóban kiválóak, mely mögött nemzeti érdekek húzódnak meg, ez egy kölcsönös win-win helyzet.

Szerbia egy fontos támogatót kap az európai integrációhoz, másrész a magyar vállalatok megjelennek a szerbiai piacon. Ez egészül ki az egyéb kapcsolatok megerősödésével. A VMSZ-nek valóban fontos érdeme ennek a kapcsolatnak a fenntartása, azonban hozzá kell tenni, hogy a magyar kormány részéről fel sem merült másoknak a bevonása és teljes mértékben elzárkózik még a párbeszédtől is egyéb vajdasági politikai szervezetekkel.

A vajdasági magyarság és a legnagyobb érdekvédelmi szervezet nem ugyanaz. Az itteni magyarság a választásokon fog felsorakozni valamely jelölt mögött, de ezt nem fogjuk tudni számokkal igazolni, mintahogyan azt sem tudjuk, hogy a 2016-os parlamenti és tartományi választásokon a magyarság milyen arányban mely pártokat támogatták; szerencsére ezért titkos a voksolás.

A VMSZ politikai szempontból azon személyt támogatja, akivel az együttműködésük és a kapcsolatok további ápolása a legvalószínűbb és a legkielégítőbb.

Nem volt ez másként a korábbi elnökválasztásokon sem, csak akkor a kormányzati partner a Demokrata Párt volt, így a második fordulókban Boris Tadić támogatására buzdították a magyarságot. Nem szükségszerű felsorakozni olyan jelölt mögé, aki biztosan nyer. Saša Janković ombudsmani munkásságát már nagyon régóta követem, és úgy vélem, hogy amit Szerbiában ebből a pozícióból meg lehetett tenni, azt megtette és minden eszközt felhasznált a polgárok – köztük a magyarság – érdeksérelmének megszüntetésére. Az már demokrácia-deficit, hogy a külföldön napvilágot látott jelentésekben rendre pozitívumként számon tartott személyről a szerbiai átlagpolgárok keveset, vagy negatívumot hallottak a hazai médiában. Természetesen az államfői feladatok másrétűek, és nála is kevés konkrétumot találunk.

  • Mi a véleménye arról a jelenségről, hogy egyes civil kezdeményezések második lépésként kijelentik, hogy mégis politikai vizekre eveznek (pl. Momentum)? Miközben a pártokat több mindennel vádolják (mondjuk korrupció), addig a politikai civilek semmilyen erkölcsi kivetnivalót nem találnak abban, hogy a pártépítést ilyen módon tegyék. Ez mit jelent? Divat a politika, de nem divat a párt?

A civil szervezetek egy része a politika területén is aktivitást fejt ki, mely szintén természetes jellemzőjük. A párttá szerveződés folyamatának lehet egy kezdeti szakasza a civil mozgalomként való megjelenés. Ez a világ demokratikus felében normális jelenség, nemcsak Magyarországon, de a Vajdasági Magyar Szövetség és a Magyar Mozgalom esetében is egyaránt megtaláljuk ezt a lépcsőfokot.

Kelet-Közép-Európában és a Balkánon a politikáról való gondolkodás a fekete-fehér, jó-rossz dichotómián alapul. Az emberek nem látnak átmenetet, azonnal címkéznek.

Nemcsak a pártok körében fordul elő a korrupció, ez a szervezeti kultúra problémája. Ahol fejlettebb a társadalom, ott ez könnyebben visszaszorítható, míg felénk elfogadottá vált.

A párt szó is elhasználódott a folyamatos botrányok miatt, azonban nem szükségszerű ezt a megfogalmazást használni, mivel nem is ezen van a lényeg, hanem a politikai cselekvésen. A politikát nem divatból művelik egyre többen, hanem azért, mert az élet minden területére hatással van. Az érdekkonfliktusok életre hívják a különböző csoportokat és politizálni kezdenek a közéletben vagy a parlamentben. Remélem, hogy a felelősségteljes politizálás és a tudatos állampolgárrá nevelés is divatba jön hamarosan.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon