Csapatmunka, Dositej-rendszer, létszámstop, alulfizetettség

Interjú Urbán Zsuzsannával

Minden napra egy mese – így fogalmazott Urbán Zsuzsanna a Stevan Sremac Általános Iskola igazgatója, amikor munkájának mindennapjairól kérdeztem. Az iskolaigazgató asszony természetéből adódóan szereti az embereket, imád kommunikálni, és a nehézségeket inkább kihívásokként éli meg. Feladatként, amit meg kell oldani. Imád csapatban dolgozni, ami nélkül elképzelhetetlennek tartja bármilyen intézmény működtetését. Őt kérdeztem az életútjáról, tapasztalatairól, a munkaközösségről és a tanári pálya nehézségeiről.

 

  • Milyen út vezetett az iskolaigazgatói kinevezésedig?

A pályafutásom azután indult, miután már mindkét kislányom elkezdte az iskolai éveket. Úgy éreztem, hogy addig kizárólag csak velük akarok és tudok foglalkozni. Emiatt a szakmában 10 évet tudhatok magam mögött, ami lehet, hogy nem sok, mint ahogy azt a szakmabeliek mondják. Ekkor a felsőhegyi Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskolában kezdtem el tanítani, mint osztálytanító, és ahogyan minden pályakezdő kezdi, ekkor én is még csak helyettesítettem. Dolgoztam sajátos nevelési igényű gyerekekkel és hosszabbított foglalkozásokat is vezettem. Majd én is saját osztályt kaptam, és elsőtől negyedikig taníthattam őket. Látni a diákokat fejlődni, lassan felcseperedni, valóban egy csodálatos érzés.

Négy évig voltam igazgatóhelyettes a már említett Csokonai Vitéz Mihály kihelyezett tagozaton, ami a zentai Stevan Sremac Általános Iskolához tartozik. Ezt követően kértek fel arra, hogy legyek igazgatója a Stevan Sremac Általános Iskolának, aminek lassan már kettő éve. Az intézmény 5 kihelyezett tagozatból áll, amiből három Zentán található: ezek a Thurzó Lajos, az Emlékiskola és a November 11 kihelyezett tagozat. A Thurzó Lajos iskolában csak magyar nyelven folyik az oktatói, nevelői munka. Ez a kihelyezett tagozatunk a legnagyobb, ugyanis idén 475-en tanulnak itt csak magyar nyelven.  A Stevan Sremac Általános Iskolánhoz tartozik még a tornyosi és a felsőhegyi általános iskola is, ahol szintén csak magyar nyelven folyik a tanítás, ahogyan Kevi és Bogaras is, ahol csak alsós magyar tagozataink vannak. Ez összesen 1573 tanulót jelent, azaz 117 tagozatot.

Osztálytanító vagyok, ha a végzettségemről beszélünk, amiről mesterfokozattal is rendelkezem. Azonban jelenleg is tanulok, hiszen beiratkoztam a kisebbségpolitikai szakember mesterképzésre a Szegedi Tudományegyetemen.

 

  • Mi a fontosabb számodra, a tudás átadása vagy a nevelés?

– A gyermeknek igazából nagyon fontos az, hogy milyen ember maga a tanítója. Ezért nekünk, tanítóknak, arra kell törekednünk, hogy jó és követendő példát állítsunk a tanulók elé.

Egyszerű példával élve, ha a környezettan anyagát igyekszünk elsajátíttatni a diákokkal, és emellett mi is tudatos környezetvédők vagyunk, amit a gyerek lát, akkor a tudás átadása sokkal hatékonyabban történik.

De akár említhetném az anyanyelvünk, a magyar nyelv tanítását is, hiszen gondoljunk csak a szép beszédre, a mondókákra, a népszokásokra.

 

  • Mi az előnye annak, hogy egy iskolában, történetesen a Stevan Sremac Általános Iskolában történik az irányítás?

Ebben az épületben van a központunk. Itt van a könyvelőségünk, itt történik a bérelszámolás, itt található meg az igazgató, itt van az iskola jogásza is, tehát az adminisztrációt itt végezzük. A kihelyezett épületeinkben igazgató-helyettesek felügyelnek a rendre és valóban nagy munkát végeznek. A legnagyobb előnynek viszont mindenképp azt tartjuk a kollégákkal, mivel ugye a tanárok ma már több iskolában is tanítanak a teljes óraszámok miatt, hogy a mi rendszerünk sokban megkönnyíti az óraszámok meglétét, és könnyebb egy helyen intézni, például az egészségügyi biztosítást is. Az intézményünkön belül, ha két iskolában is dolgozik a tanár, akkor is egy munkaközösséghez tartozik.

 

  • Ha már a munkaközösséget említed, mennyire érzed magadénak az iskolát? Milyen a kollektíva, az együttműködés?

Azt gondolom, hogy íratlan szabály az, hogy olyan a kollektíva, amilyen a vezetőség, amilyen maga az igazgató. Az igazgatói pályafutásomat úgy kezdtem, hogy a kollégáimat már túlnyomórészt ismertem. Az akkori bemutatkozásomkor is azt hangsúlyoztam ki, hogy a problémákat próbáljuk meg nyugodtan megoldani, mert attól, hogy kiabálunk, a probléma még megmarad. A legfontosabbnak azonban mindig is a csapatmunkát tartottam és tartom a mai napig is. Minden elfogultság nélkül kijelenthetem, hogy nagyon jó csapattal dolgozom együtt, és igyekszem is szétosztani a munkát úgy, hogy érezzék a kollégáim is, hogy ők is a csapatomhoz tartoznak.

Ha a helyettesítéseket nem számoljuk, összesen 232-en vagyunk kollégák, és ebbe beleszámoltam a tanításban résztvevő és a tanításon kívüli munkatársakat is.

Sajnos ma már közhely az, hogy a tanári munka nem megbecsült, azonban én hiszem azt, hogy igenis vannak olyan szülők, akik ma is elismerik a tanárok munkáját. Egyébként tanárnak nem is mehet mindenki, mert ez egy hivatás, egy szolgálat. Ezt szeretni kell.

Azonban egyértelmű álláspontom az is, hogy a tanárok alul vannak  fizetve.

 

  • Már egy ideje arról hallhatunk, hogy botrányos a helyzet a tanügyben, amit a gyakori sztrájkok is alátámasztanak. Mennyire érinti a leépítés a te munkaközösségedet?

Minden iskola köteles vezetni az ún. Dositej-rendszert, amelyen belül a technológiai felesleg lista is megtalálható. Ezen keresztül követhető az állandósított tanárok névsora, és ezek a tanárok ugye jelzik, ha óraszámra van szükségük. Mint tudjuk, ők előnyt élveznek a meghatározott idejű munkaviszonnyal rendelkező kollégákkal szemben.

Borzasztóan dühít az, hogy fiatal pályakezdőket, akik valóban tele vannak lendülettel, ambíciókkal, a létszámstop miatt nem tudunk állandósítani. Ez a probléma nem csak a mi iskolánkat érinti, ez országos szintű és megoldásra vár.

Tehát a leépítés sajnos minket sem kímél, azonban minden erőnkkel azon vagyunk, nap mint nap, hogy megtartsuk a kollégáinkat.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon