A zsíros, bácskai fekete – egyetlen vagyonunk

HULLÓ

„A természetes életteret elpusztítjuk, mely által nemcsak azt a külső környezetet romboljuk le, amelyben élünk, hanem az ember önmagát is megfosztja a felette álló teremtés szépségének és nagyságának tiszteletétől.” Konrad Lorenz [1973]

 

A foglyok óvatosan araszoltak a kopár ugaron. A kakas nemrég vált ki a téli csapatból és most párjának mutatja be kiszemelt otthonukat, a végtelen szántók tengerének apró szigetét. Nincs annyi választása mint hajdanán, amikor még álltak a tanyák, amikor  a gólyahíres laposokat dús kaszálók övezték, a dülőutakat szélfogó ligetek kísérték és a parcellák füves mezsgyéi táplálékot és kellő takarást biztosítottak fiókáik számára.

Csak a rókaváras, szarkafészkes, kóborkutyás tanyaromok maradtak.

A közeli kunhalom magaslatáról álmos szempár követi útjukat. A környék utolsó ürge családjának öreg hímje ébredt téli álmából elsőnek. Rendre március idusán köszönti a tavaszi napot és régről ismert szomszédait.

A génjeiben őrzött évezredek eseményei elevenednek meg fátyolos szemében, az ősidők, amikor még a kurgánok sem léteztek, csak a böjti szelektől ostorzott hullámzó fűtenger.

A messzi délről paták ezrei érkeztek és dobolásuktól rengett a föld.

A bölények zárt soraitól nem tartottak, de a szilaj vadlovak sokasága után sok dolguk akadt.

A beszakadozott járatokból szorgosan hordták a földet kifelé, közben egyikük őrt állt és az eget kémlelte, mert a magasság ura, a parlagi sas, a legkisebb hibára is kíméletlenül lecsapott.

Nyolcezer évvel ezelőtt jelentek meg az emberek, akik felgyújtották a réteket és a ligetes tölgyeseket, majd búzamaggal, alakorral  és tönköllyel vetették be az üszküs foltokat. A legelő csordákat levadászták és a táj átalakult.

Már az első földművelők  hamar felismerték, hogy a növényeik számára legalkalmasabb talaj a löszös magaslatokon kialakut réti feketeföld.

Ilyen magaslat, Európa egyik párját ritkító földtani képződménye a Bácskai-föszfennsík is.

A letelepedett neolitikus népességek bölcsője, ahonnan a gabonakultúra terjedhetett szét északra és nyugatra, megalapozva az európai civilizációt.

A lösz (német löss szóból származik mely lazát jelent) mely az utolsó jégkorszak idején  a jégárak által  porrá csiszolt sziklákból keletkezett, és  mint a “guanó” beborította az Alföldet.  Vastagsága néhol  eléri a 200-m is. Felszínét dús rétek borították, nekik köszönhető a humuszban gazdag termőréteg, melynek  kialakulása nagyon lassú folyamat, egy centiméter kifejlődéséhez 1000  évre is szükség volt. 

Így jött létre legértékesebb kincsünk, a zsíros bácskai fekete föld, vagyonunk, mely nem helyettesíthető érték.  

Jelenleg, csapadék és szerves biomassza (az eredeti vegetációnak több mint 90 % megsemmisült) hiányában nem képződik termőtalaj, így nem megújuló természetes erőforrásnak tekinthető. A talaj korlátozottan áll rendelkezésünkre és könnyen tönkre tehető. A felmérések azt mutatják, hogy éves szinten mintegy 75 milliárd tonna termőtalaj tűnik el a föld felszínről és ilyen pusztulási ütemmel számolva, mindösszesen 60 évig marad még termőképes talaj a Földön. 

Csendes gyilkos veszélyezteti  a vajdasági szántókat. Egyre kisebb a humusz tartalma. Olvasom. Minden negyedik évben hektáronként 40 tonna istállótrágyát kellene kiszórni, ennyi viszont nincs

– nyilatkozta Dr. Jovica Vasin az újvidéki Növénytermesztési és Konyhakertészeti Intézet szakértője. Komposztálni, komposztálni jut eszembe az egykori szabadkai Komposzt Team munkája. Éveken át programokat szerveztek, kiállítottak, oktattak, neveltek, tanácsokat adtak. Nem figyeltek rájuk, támogatás nélkül maradtak és mint annyi minden értékes kedveményezés, lelkesedésük alábbhagyott. Egyik korai kiadványukban rábukkantam egy versikére.

  • Kiskertem járok, gyakran komposztálok.

 Tükörfordítás volt persze, de nem tudtam visszafolytani a röhögést. Meg is sértettem szegény fordítót, pedig ő igazán nem tehetett róla.

Azóta is kuncogok, ha eszembe jut, mert folyton a kertben lapuló budi árnyékára gondolok, meg amiért arra járok. Mifelénk másként hívják a komposztálást, de hiába poénkodok, jó szlogennek bizonyult, nem felejtettem el azóta sem.

A termőföldek tiszteletét és védelmét bezzeg elfelejtettük. Válogatás nélkül pazaroljuk talajvagyonunkat, amikor az infrastrukturális beruházások és városfejlesztések során nem vesszük figyelembe annak ökológiai, biomassza produkciós és vízháztartási jelentőségét. Csak egy a fontos, a bőséges termés, mindenáron, ami jelenleg kizálólag a növényvédő szerek és a kiszórt műtrágya mennyiségének függvénye.  Úgy tűnik. De meddig?

A talaj védelme a jelen és a jövő nemzedékek közötti igazságos természeti erőforrás megosztásnak alapfeltétele.

Szemléletváltásra van szükség mert a talajvagyon védelme megkívánja, hogy az új ismeretekre épülő tudás mindenhol megjelenjen, úgy az oktatásban, mint a tanácsadásban is. Évtizedeknek kellett elmúlnia ahhoz, hogy felismerjük a feleslegesen és rosszul alkalmazott vegyszerek milyen óriási károkat okoztak környezetünknek és magunknak egyaránt. Talán most nem kellene olyan sokáig várni.

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon