HULLÓ
„A talajon nem csak állunk, hanem élünk!” (Dr. Stefanovits Pál)
2013 decemberében az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezete (FAO) javaslatára az ENSZ közgyűlése december 5-ét a Talaj nemzetközi napjává nyilvánította, hogy ezzel is felhívja a figyelmet a talajvédelem fontosságára és a talajok állapotának aggasztó világszintű romlására.
Egyre gyorsabban pusztítjuk a talajt, holott mind több és több termőföldre volna szükség. A Föld népessége folyamatosan növekszik, ezáltal egyre több élelmiszerre van igény. Immár több mint hétmilliárdan fogyasztjuk a Föld alig egytizedén termesztett élelmiszernövényeket. Bolygónk felületének alig 3 százalékát borítja igazán termékeny humusz. Ha romlásnak indul a talaj, a dúsan termő vidék is hamar pusztasággá válhat.
A termőföld, mint természeti erőforrással azonban továbbra is kíméletlenül bánunk, nem a talajnak adjuk meg amire szüksége van, hanem kizárólag azoknak a kultúráknak melyeket termeszteni óhajtunk. Egy dologról azonban megfeledkeztünk, ugyanis a termőtalaj ugyanolyan véges erőforrás, mint a víz vagy a kőolaj. Kimerül és terméketlenné válik, szikesedik, elveszíti humusz tartalmát, lemosódik az árvizek során, kiszárad, beépül és még hosszasan sorolhatnánk azokat a veszélyeket melyek hatására pusztul a termő réteg.
A FAO felmérései szerint minden percben 30 futballpályányi termőterület megy tönkre, főként az intenzív talajművelés következtében.
Általában a talaj helyett, a föld szót használjuk, ami inkább fizikai összetételére utal. A kőzetet az ásványokat értjük alatta melyek valóban legnagyobb hányadát teszik ki, ám van ott még valami, ami nélkül csak pusztán porról, homokról vagy iszapról beszélhetnénk. A talajt a szárazföld élettelen részéből hozták létre az élőlények milliárdjai, azt a leheletvékony termékeny réteget melyet termőföldnek nevezünk.
Ez az egyedi képződmény az élővilág talán legnagyszerűbb alkotása.
Keletkezése lassú, hosszadalmas folyamat, évezredek múlásával alakul ki csupán néhány centiméter. Itt a Kárpát medencében a réti feketeföld a jégkor idején lerakódott porszemcsékből fejlődött, a löszhátakon jött létre. A zsíros bácskai feketeföld értékét jól ismerte népek sokasága háborúk dúltak érte és felette, sok-sok áldozat vére áztatta barázdáit.
A világnap kapcsán világszerte számtalan rendezvényen hívják fel elsősorban a fiatalok figyelmét a termőföld védelmének fontosságára, de sajnálattal nálunk továbbra is alig akad a témához kötődő rendezvény és nyomtalanul múlik el ez a világnap is, mint annyi más, a környezetvédelemhez kapcsolódó esemény.
Szóval gyakran teszem fel a kérdést vajon miért bánunk oly mostohán egyik legnagyobb, számunkra messze a legfontosabb természeti erőforrásunkkal?
Személy szerint legjobban azok a beépítések és nagyberuházások zavarnak, amelyek a legtermékenyebb szántőföldeken történnek, a települések a termőföldek rovására történő tervszerű terjeszkedése, idegen országból pénzelt ipari létesítmények számtalan sora és a kőolaj fúrótornyok telepítése, amelyek nem kímélik még a természetvédelmi területeket sem.
A FAO idei jelmondata: Tartsa életben a talajt, védje a talaj élővilágának sokféleségét.
Mivel Szerbiában nincsenek, a törvény szerint nem is lehetnek védett mezőgazdasági területek, tehát annak a sokszínű élővilágnak nem maradt, ezek szerint nem is maradhat hírmondója. Vajdaság legtermékenyebb talaja a löszpusztaréteken alakult ki, amelyeknek ma csupán 2%-a létezik, lejtőkön, partszakadások mentén, kunhalmok tetején, ott, ahol az eke már nem tudta feltörni az ugart.
Gazdag élőviláguk sokáig fenn még létezett, mert eleink kíméletesen mai szóhasználattal, organikusan művelték a földet, vegyszerek nélkül, istállótrágyával pótolva a pusztuló humusz mennyiségét.
Az elveszett paradicsom töredékei azonban részben még ma is felismerhetők, és végső ideje lenne, akár jelképesen is, megőrizni és helyreállitani egy-egy területet az ősi földből.
A viharos történelmi események során valahogy minden hatalom a földeké kapálózott, hol elvették a gazdáktól és államosították, majd ahogy fordult a kocka, újra elvették és másoknak osztottak belőle. A közelmúltban volt egy pillanat, egy lehetőség mielőtt a jelen hirtelen meggazdagodott földbirtokosai lecsaptak volna az ún. állami földekre, talán hagyhattunk volna egy darabkát a múltból, a jövőért, egy darabkát az élővilágnak, magának a tájnak és a talajnak, hogy létezzen békében a maga páratlan gazdagságával, sokszínűségével, csodálatos harmóniájával, nem nekünk, önmagának. Nem igy történt, bár ez nem meglepő, de a mezsgyéken, a peremeken, a széleken és a végeken még ott lapulnak a kitartók, a szívósak, a rendíthetetlenek és várnak, ugrásra készen, időtlen időkön át, mintha csak tudnák: egyszer, a múló évezredek őket fogják igazolni.
Ma már biztosan tudjuk, hogy a mi jövőnket nem a pazarló energiák, a szennyezések és a kizsákmányoló földhasználat fogja biztosítani. Bizonyított tény, hogy csakis a fenntartható mezőgazdaság és a bölcs tájhasználat, a gazdag és sokszínű vidék tudja hosszútávon táplálni a nagyvárosokba tömörült emberek milliót. Igen, nehéz időszak előtt állunk, mert a Földön hamarosan nyolcmilliárd ember fog élni. A mai napon pontosan 7 799 695 359 460 éhes szájat kellett ellátni táplálékkal és ehhez a számhoz-e cikk megírása utáni napok, minden 24 órájához körülbelül 227.229-et kell majd hozzáadnunk.
Bízzunk abban, hogy hamarosan véget fogunk vetni bolygónk további fosztogatásának és hogy mihamarabb, ahogy világszerte, úgy nálunk is, érezhetők lesznek a fejlett országokban, már foganatosított korszerű szemléletek és intézkedések és hogy azok rövid időn belül el is terjednek majd a gyakorlatban is.
Ez a jövő, nincs választásunk, tegyünk meg mindent a termőföld életben tartásához, mert az élelmiszerek 95%-a továbbra is a talajból származik.
„A nemzetek sorsát az dönti el, hogy mennyire törődnek a termőföldjükkel” - mondta egy beszédében Roosevelt amerikai elnök.
Megosztás
