Ramsar 50

50 éves a vizes élőhelyekről szóló nemzetközi Ramsari Egyezmény.

1971. február 2-án fogadták el és hitelesítették Irán, a Kaszpi-tenger partján fekvő Ramsár városában.  Ez volt az első azon globális kormányközi egyezmények sorában, amelynek célja a Föld természeti értékeinek megőrzése. Tizennyolc ország képviseltette magát. Öt ország küldött megfigyelőket, köztük Magyarország is. "A nemzetközi jelentőségű vadvizekről, különösen, mint a vízimadarak tartózkodási helyéről" szóló egyezményt.

Az egyezmény célja a vizes élőhelyek megőrzése, ezek bölcs hasznosításának elősegítése, és az ehhez szükséges jogi, intézményi keretek megteremtése. Az egyezmény, kimondja az ember és környezete közötti kölcsönös kapcsolat és a sértetlen bioszféra ökológiai jelentőségét, illetve lefekteti: a vízimadarak időszakos vándorlásuk során, országhatárokon repülnek át, ezért ezeket nemzetközi értéknek kell tekinteni.

A nemzetközi jelentőségű vizes élőhelyek listáján ma 170 országban több mint 2300 ramsari terület szerepel, területük meghaladja több mint 250 millió hektárt.  A legtöbb lelőhely 175, az Egyesült Királyság területén található.

Az akkori Jugoszlávia 1977-ben ratifikálta az egyezményt és már abban az évben felkerült a listára a Ludasi–tó és az Obedi-láp. Jelenleg Szerbia területén 11 Ramsar-i terület található, ebből Vajdaságban az említett két vizes élőhely mellett: a Császár-tó (1996), a Sóskopó (2004), a Dunadombói-láp (2006), a Felső-Dunamellék Természeti Rezervátum (2007) és a Kabol –Péterváradi árterület (2012).  Tavaly év végén egy újabb  élőhellyel bővült a szerbiai Ramsar-i területek száma a Vaskapuval.

A védett övezet Galambóc várától indul és 100 km hosszúságban húzódik a Duna mentén.

Lepenski Vir (Fotó: HULLÓ)

A terület kiemelkedő kulturális öröksége, a Lepenski Vir és a Vlasac középső kőkorszaki település. Az eredeti lelőhely sajnos megsemmisült, amikor a Vaskapu-i vízierőmű építkezésekor a területet elöntötte a Duna-i víztározó, ezért a 130 épület maradványát 30 méterrel magasabbra telepítették át. A település mintegy kilencezer évvel ezelőtt alakult ki, amikor a gyűjtögető, vadászó népesség az északra vándorló, de egyre fogyatkozó jégkorszaki megafauna állatai mellett kénytelen volt más élelemforrás után kutatni. A halászat mellett földműveléssel is próbálkoztak.

A páratlanul gazdag régészeti anyagnak köszönhetően pontosan nyomon követhető az a kétezer éves folyamat, melynek során a vándorló - vadászó csoportok letelepedtek és áttértek a fölművelésre. Ezt az időszakot a régészek az új kőkorszak vagy a neolitikum kezdetének nevezik: ez az új életforma később meghódította egész Európát.

A Đerdap Nemzeti Parkot már korábban is fontos növényterületként (IPA)  tartották számon; 57 erdő, bokor és cserje társulást írták le a területről, ami arra utal hogy a jégkorszak idején refugiumként-menedékként működött. Több harmadkori maradványfaj (tercier reliktum) található itt meg, ami európai vonatkozásban is páratlan. Az egykori jégkorszak visszamaradó emlékei ezek.

 A vizes élőhelyek egy nyílt víztározóból, folyókból, patakokból, tavakból és mocsarakból állnak.  

A Vaskapu kivételesen fontos a vonuló és telelő madarak számára földrajzi elhelyezkedése és az a tény miatt, hogy a helyszínen a nagy víztestek ritkán fagynak be. A tél folyamán több mint 150 000 madár van jelen, többségük vadréce és vadlúdfélékhez tartozik.  

A Dunadombói-láppal együtt Európa egyik legjelentősebb telelőhelyét jelenti a vonuló vízivad számára.

Az idei év mottója „Víz, vizes élőhelyek és az élet”.

Sok mindenre asszociál ez a szlogen, de legfőképp a mobilitásra, mert a vizes élőhelyekről általában csak akkor beszélünk, ha valami gond van körülöttük. A vízpartok általában az üdülés, a szórakozás, kikapcsolódás, a fizikai és szellemi pihenés szempontjából fontosan, ritkábban jut eszünkbe róluk, hogy a vízhez kötődő állat és növényfajok élőhelyei, és amely igényeinkkel osztoznunk kellene.

A természetes rendszerek csak akkor működnek stabilan, ha minden elemük megvan, mi pedig hosszú ideje már azon munkálkodunk, hogy megbontsuk az ősi rendet.

Jelenleg úgy tűnik sikerrel jártunk és megtörtént a baj, a visszafordíthatatlan folyamat rossz irányba lódult el, így a felnövő fiatal nemzedéknek egy tartósan sérült bolygót adunk át, gyógyításra, fenntartásra, szerencsés esetben felépülésre.

A ramsari üzenetek évről évre rengeteg emberhez jutnak el szerte a világban, figyelmeztetésként, hogy nagy a baj, cselekedjünk, de sajnos léteznek olyan országok, ahol szinte tudomást sem vesznek róla, még az illetékesek sem, akik úgy tűnik elfeledték a megállapodás azon szakaszát, hogy a szerződő felek (kormányok) kötelesek a vizes élőhelyek védelméről gondoskodni.

Fél évszázad után, hozzátenném nem a környezettudatos feleszmélésünknek, inkább a világjárványnak köszönhetően kíméletlenül és kijózanítóan szembesültünk a ténnyel, hogy törékeny és sebezhető világban élünk, hogy mennyire parányi a bolygónk, a világmindenség egyetlen pontja ahol létezhetünk és hogy mennyire szükségünk van egymásra, embertásainkra és a tudatunk alatt is fájdalmasan hiányzó anyatermészetre, a tiszta vizű tavakra, mocsarakra, patakokra, a folyókra  és a bennük zsongó ezerarcú életre.

A víznek önmagában nincs színe, a körülötte lévő világ színezi meg, az ég, a környezet tükröződése; A víz a világot tükrözi.

Maja Lunde