Piramisaink

HULLÓ

S akik még vagytok őrzőn, árván,

Őrzők: vigyázzatok a strázsán. (Ady Endre)

 

A nyár hevétől csendesülő természet őszi színpompája évről évre ámulatba ejt. Iyenkor rendszeresen felkeresem a közeli kunhalmot. Felkapaszkodok a tetejére és perceken át csak ülök csendesen. A síkhoz szokott puszta emberét ősidőktől vonzotta a magasság. Az ősi kultúrák szinte mindegyike az égi lámpásoknak, a Napnak, a Holdnak, a csillagoknak és a Határtalan fényességnek hódoltak, istenként tisztelve őket. Hozzájuk szerettek volna közelebb kerülni a végtelen füves térségek lakói, ezért hegyek híján maguk építettek kisebb-nagyobb föld halmokat, ahol kultikus szertartásaik zajlottak, esetleg az uralkodóik, jövendőmondóik vagy a nemesség temetkezési helyéül szolgálhattak.

A Kárpát-medencét látogató pusztai népek évezredeken át építettek kunhalmokat, talán éppen a kunok voltak az utolsók. Nemcsak temetkezés céljából, egyikük őrhely lehetett, másokon vezéri sátor állhatott. Sokukat feltárta a kutató ásója, még többet megbolygatott a sóvár emberi mohóság.

A hozzájuk fűződő történetek tatárokról, törökökről, kuruc-labanc eseményekről, betyárokról, kincskeresőkről és táltosokról szólnak. 

Legalább ennyire fontos az is, hogy az Alföldet egykor borító ligetes táj löszgyep maradványainak szinte már csak a halmok az utolsó menedékei, botanikai kincsek őrzői.

Ültem a halomra telepített jelzőoszlop tetején, a közeli ezüstfa ligetben őzcsapat pihent. Egyszerre csak mozdult a száraz üröm, egy valótlanul vörös árnyék jelent meg alattam. Megbolygattam tán a halom nyugalmát és az őskori urnából előbújt volna a kurgán szelleme. Hegyes orrával körbe szimatolt, szinte éreztem bűzös leheletét. Bőre tarjagos volt, csomókban lógott róla a szőr.

- Maga az ördög sem lehet ilyen csúnya - gondoltam a rühes róka láttán, mert a ravaszdi volt a kunhalom démona. Hirtelen egy valós félelem futott át tudatomon. Lehet, hogy veszett. Akkor pedig elég sokáig fogok ücsörögni az oszlop tetején. Árván, védtelenül, kiszolgáltatottan.

Nem fogott szagot, és már teljesen előbújt, ingerülten tépte magát, vakarózott, vinnyogott és szőrtelen farkát nyaldosta. Majdnem az oszlopomnak ütközött.

Határozottan kalimpálni kezdtem lábammal, hogy észrevegyen.

Eleinte nem is értette, honnan származik a fura hang, de egyszerre mint a tébolyult tiszta pillanatában, felkapta fejét, megdermedt és visszaiszkolt a nyirkos alvilágba.

A túlszaporodott rókák mellett megjelentek a borzok is, járataikkal ők is károsítják a kurgánok értékes növényzetét. A kunhalmok pusztulása végzetesen felgyorsult. Egyrészt az elhordás, a roncsolás, másrészt a mélyművelés, a beerdősítés, útépítés miatt szűnnek meg, vagy maradandóan károsodik kultúrrétegük.

A kunhalmok az Alföld sajátos unikális értékű tájképi elemei, melyek kultúrtörténeti szempontból felbecsülhetetlenek. Nagy részük bronzkori temetkezések, szarmata vagy Árpád-kori temetők, templomok és kálváriák, de olykor valóban kun temetkezések nyomait őrzi. 

 

„Ti vagytok a mi katedrálisaink

Márvány zenék Oh, csak, módunk szerint,

Igy sárból oh ti, piramisainkˇ" (Illyés Gyula)

 

A mi piramisaink sárból épültek bár, de ezer éve dacolnak az elmúlással. Itt magasodnak továbbra is falvaink alatt, és büszkén őrzik a dicső múlt és a végtelen idő emlékeit. Nekünk ez jutott. Ez lett osztályrészünk. Sorsunk alakulásáról földi és nem mennyei hatalmak döntöttek. Nem mi választottuk, ezért nincs szégyelni valónk sem miatta. Sok mindent, mondhatnak ránk, de hogy semmirekellő, haszontalan népség lennénk, azt soha. Semmirekellő, mihaszna népség, aki nem szólhat bele a nagyok dolgába, a haza ügyeibe, a saját sorsába. Ne mondjon véleményt, ne szavazzon, ne is létezzen. Nincs is ránk szükség.

Azért gyávák sem vagyunk. Nem ijedünk meg a sötét időket idéző, vörösen izzó vinnyogó szellemektől sem. Ők a múlt, de mi a jövőt válassztjuk. Mi őrzők vagyunk, nem holmi szedett vedett, idegen ajkú társaság, és még nem adtuk fel a déli végeket.

           

Megosztás

Facebook icon
Twitter icon
Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon