HULLÓ
Emlékszem, a magas hótól alig láttam az utat. A vakító fehérséget csak a fák csillogó zúzmara háncsa törte ezernyi ágra. Nagyapámmal ketten bandukoltunk a szántalpak fényezte kocsiúton, pontosabban négyen, mert két termetes pulyka tojót vittünk át a szomszédos tanyára, a bakhoz. Amikor a kereszthez értünk, megálltunk, ahogy valahányszor, ha arra jártunk, hogy megcsodáljam a kőbe zárt vörös csigákat. Volt közöttük egy óriás is, erős lehetett, talán egy gyermeket is elbírhatott íves házának tetején - gondoltam fáradtan pislogva, de akkor már a pulykákkal együtt siklottam, a lópokróccal bélelt szánon.
Az első emlékképek egy életen át követnek minket, helyszínek melyeket már nem szívesen felkeresünk fel. Nem szívesen, mert nehezen viseljük a szembesülést, hogy a kánaán már nincs többé, csak bennünk él és létezik.
Van azonban valami, ami nem változik.
Civilizációnk jelképei, múltunk őrzői, jövőnk védelmezői: az út menti keresztek. Nézem az égbeszökő márványfeszületet. A februári szél megenyhült, már nem ostoroz, az úton sincsenek többé szántalpas nyomok. A talapzat csigáit is felismerem, ott vannak mind egy szálig, kőbe zárba, árván, mozdulatlanul.
Ma már tudom, hogy az óriásokat csak gyermeki szemem hitte csigáknak, honnan is tudhattam volna, hogy valójában a földtörténeti középidőben, a jura korban (200-145 millió éve) élt, majd a vörös mészkőben megkövült ammoniták (ammoniteszek), más néven fejlábúak maradványai voltak.
A mai polipok rokonai melyek kizárólag tengerekben fordultak elő. Síkban feltekeredett vázuk hasonlít ugyan a csigaházra, de belül eltért attól.
Az ammoniták mészváza kamrákra tagolt és ahogy nőtt az állat, újabb kamrákat növesztett az előzőek elé, mindig nagyobbat. Amennyiben a kőfaragónak sikerült ott elvágni a követ, ahol éppen az ősállat maradványa található, szépen kirajzolódhatott a váz mintázata.
Az ammoniták a középidő végén kihaltak, ugyanúgy a kréta végi kihalásnak estek áldozatul, akárcsak a dinoszauruszok.
A mai puhatestűek közül a Nautilus (csigáspolip) hasonlít hozzájuk a legjobban. A vörös színű „márvány” a legszebb díszítőkövek egyike, tele ammonitákkal. Legismertebbek a tardosi és a piszkei márvány néven elterjedt mészkövek. Éppen a kövületek mutatják, hogy nem márvány, hanem mészkő. A márvány ugyanis a mészkő egy a magas hőmérséklet és nagy nyomás hatására átalakult, átkristályosodott formája, amiben sosem láthatóak fosszíliák.
A mészkövet olyan tengeri vagy édesvízi állatok hozták létre, amiknek nem csak meszes vázuk volt, de olyan tömegesen kellett előfordulniuk, hogy elpusztulásuk után a tengerfenéken vastag rétegben gyűljenek össze. Szakszerűen úgy mondjuk, hogy kőzetalkotó mennyiségben legyenek jelen. Ilyenek pl. a korallok, amelyek pici korallpolipocskái (a csalánozók közé tartozó egyszerű állatkák) egész zátonyokat hoznak létre mészből, de mészkő létrejöhet csigák vagy kagylók évmilliók során összegyűlt vázaiból is. Bármilyen furcsa, még egysejtűek is lehetnek kőzetalkotók, mint a napállatkák a Radioláriák.
Mindig izgalmas dolog a felfedezés, a múlt titkainak kutatása és a felfedezés öröme.
Mindenki a maga területén kutathat. A természetkedvelőknek a millió éves ősmaradványok keltik fel érdeklődésüket, az építészeket az építőkövek felhasználása, származása, megmunkálása. a művészettörténészeket a különböző díszítőelemek alkalmazása, szimbolikája és stílusjegyei érdekli.
A mészkő sérülékeny nem olyan időtálló, mint a gránit vagy a bazalt.
A szennyezett levegőjű városokban nagy mértékben károsodik és elveszíti esztétikai értékét. Az építőipar sem kíméletes vele szemben, egy tollvonással söprik el kulturális gyakran nemzeti örökségünk egyedi emlékeit. Amit nem ismerünk nem is becsülünk, nem is tisztelünk, érzelmileg sem kötődünk hozzá. Talán eljött az idő, hogy fedezzük fel a XIX és a XX századfordulóján emelt épületeink kődíszeit, az útszéli keresztek törzsének márványát, a küszöbök és lépcsőházak rejtett ékköveit.
Amennyiben sikerül a beton és aszfalt mindent elfedő rétegein meg-megnyíló ablakokon út felfedezni az évmilliókkal ezelőtti világ napjainkban fellelhető nyomait, a sikernek köszönhetően egyre többen járnak majd nyitott szemmel, egyre többen ismerik fel és érzik magukénak településük épített örökségének, történelmének, közel- és régmúltját.
Megosztás
