HULLÓ
Az Év rovara kampány célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét egy-egy rovarra, a rovarok védelmére és az élővilágban betöltött szerepükre. Ezzel nemcsak az adott faj, hanem annak életmódja, életkörülményei is előtérbe kerülnek, így bemutatása a természetben zajló biológiai folyamatok, változások jobb megértését is szolgálja.
A faj magyar nevében különösnek hangozhat a „szender” szó. Ezt Frivaldszky Imre, a 19. század híres természettudósa alkalmazta először a lepkék egyik családjára.
A „Szender” utalhat arra, hogy ezeknek a lepkéknek legtöbb faja akkor kezd repülni, amikor a természet elcsöndesedik, elszenderedik. Ám onnan is eredhet, hogy fajaik többsége nappal szendereg, és ilyenkor nehéz felébreszteni. Frivaldszky az itt tárgyalt fajt „kacsafarkú pödörnyének” keresztelte el, utalva hosszú nyelvére, amely, amikor nem táplálkozik összepöndörülve nyugszik fejének alsó részén.
Hozzánk a Földközi-tenger mellékéről érkezik évről évre, március végén, április elején, szinte a fecskékkel egyidőben. Az éghajlatváltozás következményeként, mind korábban láthatók az első egyedek. A nálunk maradók rendszerint nem tudnak áttelelni, azonban épületek belsejében és egyéb védett helyeken egy-egy példányuk túlélheti a telet.
Ez a lepke nappal repül – de nem kizárólag: bármely napszakban aktív lehet, sőt néha a lepkészek kivilágított lepedőjét is meglátogatja. Ám valóban nappal lehet a legnagyobb eséllyel találkozni vele. Az időjárással kapcsolatban sem nagyon válogatós, akár csendes esőben is szárnyra kel.
A délről érkező példányok két nemzedéket szaporítanak május-július, illetve augusztus-október hónapok között. Tápnövényei a galaj-, imola-, és tyúkhúr-fajok melyek, alaposan kiválasztott leveleire helyeznek el egy-egy zöldes petét. Fontos feladat ez, mert ily módon biztosítják a hernyók táplálékát és védelmét.
Szerencsére még sok felé előfordulnak ezek a növények, így szaporodásukat hosszútávon nem fenyegeti az a veszély, mint a táplálék specialistákat, amelyek egyetlen tápnövény sorsától függenek és e növényfajok eltűnése, kipusztulása után, ők maguk sem tudnak tovább szaporodni az adott területen.
Virágok nektárjával táplálkozik, ilyenkor viszont a legtöbb lepkével ellentétben nem száll le, hanem lebegve szívja hosszú, kinyújtott pödörnyelvével a nektárt. Gyorsan, cikázva repül, sőt képes egyhelyben lebegni, vagy hátrafelé repülni akár az amerikai – szuperkontinensen előforduló apró termetű madarak, a kolibrik. Több szenderfajjal együtt a mély torkú virágok beporzásában játszik fontos szerepet, ugyanis az ilyen felépítésű virágok pollenéhez és nektárjához csak kevés beporzó fér hozzá.
Mivel vándorlepke, az imágó hazánkban bárhol, akár még nagyvárosok közepén is felbukkanhat, ha az erkélyeken megtalálja kedvenc tölcséres virágait, pl. a petúniát. Kertekben, ha virágzik a lángvirág a Phlox, a levendula vagy a lonc esetleg, a nyáriorgona, előbb-utóbb biztosan megjelenik szenderünk is.
Vészes időket élünk, amikor a nyomasztó bezárkózottság, a beszűkült mozgástér, embertársaink és a természeti környezet hiánya mindinkább tapasztalható és már statisztikailag is kimutatható kóros elváltozásokat okozott, testünkben lelkünkben egyaránt. Sokat segíthet a kiskert ápolása, egy-egy virágba borult erkély, mely a települések megtizedelt, éhező rovarvilágának terített asztalt jelenthetnek. A kutatók kiderítették, hogy nagyrészüknek már csak a disznövények nyújtanak biztos táplálékforrást. A kacsafarkú szender kitűnő memóriával rendelkezik, oda tudjuk őket szoktatni balkonunkra, ágyásaink közé és perceken át figyelhetjük lenyűgöző mozgásukat, miközben, magunk is csendesülünk és észrevétlenül, egy röpke pillanatra ismét összeáll az elveszett kapcsolat, a belső harmónia, mely nélkül mit sem ér az élet.
Megosztás
