ENSZ klímacsúcs

„Ha nem cselekszünk, civilizációnk összeomlása és a természeti világ nagy részének eltűnése fenyegető közelségben lesz”

(David Attenborough, Katowice 2018)

Az, ami eddigi szokatlan volt, lassan megszokottá válik. A rekordoknak se szeri se száma a legmelegebb, a leghidegebb, a legszárazabb, a leghosszantartóbb. Félő hogy a jövőben egyre több rendkívüli eseményben lesz részünk, jobb helyeken már tanítják, hogyan élhetjük túl a szélsőségeket.

A napi hírözön hallatán fáradunk és fásulunk, érdektelenekké válunk, már oda sem figyelünk rájuk.

A most záruló katowicei Klímavédelmi Konferencia sem hozott semmi újat. Gazdagok és szegények, hatalmasok és elnyomottak, jólét és szenvedés, józan ész és számítgatás. Minden maradt. A bizakodó párizsi csúcs után most aggódó csalódottság érezhető.

Járom a kertet, nincs más választásom, legbiztosabb, ha az ember saját kezébe veszi a dolgok irányítását. A nyáron a rendkívüli szárazságban fogant zabolátlan szélördögök ostorozták a csupasz ugart és porfelhőket kergetve versengtek a seregélyek gomolygó csapataival. Csak hullott a magasból a mindent beborító por. Később a deres hajnalok vagy a hirtelen jött havazás miatt kellett folyamatosan mosnom, melengetnem, tisztítanom az energiát szolgáltató napelemeket, mert csökken a feszültség és oda kell figyelnem minden csepp energiára.

Mindennapi életünk a rendelkezésünkre álló erőforrásoknak köszönhetően működik. A villamos energia az elsők között szerepel. Annyira megszoktuk, hogy mindenütt elérhető, hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról is, hogy kereskedelmi szempontból ugyanolyan árucikkről van szó, mint a liszt vagy a cukor, a szolgáltatók pedig alattomosan kínálják fel a többletfogyasztás lehetőségét. A nagyobb villanyszámla nagyobb kényelemmel jár, de nagyobb rajta a haszon is.

Mindenki boldog.

Ott azonban, ahol nincs jelen vagy nem korlátlan mennyiségben az energia, egészen más a helyzet. Gazdálkodunk vele, számolunk, energiatakarékos berendezéseket telepítünk, hogyan szállítjuk és tároljuk, hogyan tudjuk kiküszöbölni a veszteségeket. Kényszerhelyzetben kreatívabb az ember. Kiderült, hogy rengeteg a lehetőség és a megválaszolatlan nyitott kérdés.

Annak idején, fizika órán csak lapultam az utolsó padban, és a drága, jó tanárnő kérdésére, hogy mi volt a két tudós, Edison és Tesla közötti vitának a lényege, csak nagyokat hallgattam, és amikor segítségként a táblára írta ac – dc, az akkoriban alakult Ausztrál AC/DC rock bandának albuma, a High Voltage jutott csak eszembe, semmi más. Egy álló hétig röhögött rajtam az osztály, és fülembe ordították a Highway To Hell világslágert, én pedig szégyenemben a poklok poklát jártam magasfeszültségen. Most, amikor jól jönne némi előtudás a villamosság alaptételeiről, esz a fene, hogy nem maradt meg bennem semmi sem.

Újra aktuális a váltóáram AC és az egyenáram DC körüli vita, melynek Tesla lett a nagy győztese  és a váltóáram hódította meg a világot.

Ellenben  továbbra is a berendezések nagy része egyenáramra működik, ebből kifolyólag óriási mennyiségű energiát pazarolva működtetjük őket. Belemélyedtem a témába, mintha értenék hozzá, de kiderült, hogy laikusként is megéri. Amikor süt a nap, mosolygok, amikor hó borította vagy porosak a modulok, felhős az idő vagy hosszúak az éjszakák, aggódok, de folyton  a lehetséges megoldások motoszkálnak a fejemben.

Mostanság határozottan zavar, hogy bármerre elindulok kishazámból, függetlenül attól, hogy északon, délen, keleten  vagy nyugaton lépem át az országhatárt, megújuló energiákat hasznosító berendezésekbe botlok. Kisméretű naperőművek az autópályák mentén, szélparkok a távoli hegyek lankáin. A középületek tetőszerkezetére nepelemek ezrei vannak telepítve, (megérdeklődtem: állami támogatásból), de egyre több lakóépületen és társasházon is láthatók áramfejlesztő modulok és vízmelegítő kollektorok.

Mivel nálunk mindezek hiányoznak, úgy tűnik, mintha minket nem is érintene az energiaválság, nem látok lényeges előrelépést a megújuló energiaforrások rendszerének kiépítésében sem.

Országunk 2017. május 29-én ratifikálta a történelmileg mondott párizsi klímacsúcs megállapodását, melyben kötelezettséget vállalt az üvegházhatást okozó gázok kibocsájtásának csökkentésére és a teljes károsanyag-emisszió 55 % -ának lefedésére. 2018-tól ötévenként el kell számolniuk az országoknak, hogyan állnak a csökkentésekkel.

A katowicei csúcs után azonban a jelentésekre azért oda kell figyelni, mivel a nagyok mondhatni egészen váratlanul, eddigi ígéreteikhez mérten meredeken irányt váltottak.  Tény, hogy jelenleg a szén, az olaj és a földgáz fosszilis energiahordozók nélkül nem tudunk működni, de mivel a készletek végesek: meg kell lennünk nélkülük. A  Greenpeace Energy már lépett is és  bejelentette, hogy 2020-ig átveszi egy szénnel üzemelő hőerőmű működését, majd 2025-ig szakaszosan be is zárja azt és át is alakítja. Méghozzá megújuló energiákat kívánnak termelni.  A tervek alapján a szélfarm 3.8, míg a napelemes termelés 4.4 gigawatt energiával járulna hozzá ahhoz, hogy Köln tisztább város lehessen.

Kis odafigyeléssel, semmi vagy csekély ráfordítással sokat tehet mindenki a maga területén nap mint nap, kitartóan, folyamatosan. Mivel a fiatalok jövőjéről van szó, velük kell foglalkoznunk legtöbbet: oktatni, nevelni, játékosan felvilágosítani a legkisebbeket, szokásokat, szemléletet formálni és változtatni a túlhaladott felfogásokon. A következő klímacsúcson ők fognak irányítani, annyi bizonyos.

Még van esélyünk?  Van ebből kiút? A világ vezető tudósai szerint nagyobb a baj mint gondolnánk, ezért sokkal több teret és odafigyelést kell szentelnünk egy modern, de fenntartható  és környezettudatosan energiatakarékos életvitel kialakítására.

 A Föld légkörének védelme mindent felülír.