A babuska

Hulló

A magas parton állva vízcsobogásra lettem figyelmes.

Vajon mi lehet ez? – tettem fel a kérdést.  Ahogy közelebb lopóztam, a hang egyre csak erősödött mintha patak csörgedezne a nádas mélyén. Az volt a benyomásom.

Halak voltak, százan, ezren, tízezren, se szeri se számuk. Ha nem a saját szememmel látom, el sem hiszem, ami ott történt. Forrt a víz, szinte habzott, ahogy az ezüstösen csillogó testek tömege mozgott. Csapkodtak, fröcsköltek, néhányuk szinte teljesen kiugrott a vízből. Mint egy hatalmas lény, ütemesen lüktetett és fortyogott az egész partszakasz, megállás nélkül, napokon át.

Az ezüstkárász hölgyek korai nászának voltam szemtanúja, amikor szerelmi révületbe kergettek egy-egy ponty gavallért, akik nélkül nem tudnának szaporodni. A csalfa amazonok már február elején felkutatják a még vermelő áldozataikat és szédületes mozgásukkal kéjelegve szaporodásra kényszerítik őket.

A távolkeletről származó ezüstkárászt tógazdaságainkban gyomhalként, természetes vizeinkben pedig két ritka őshonos fajunk, a széles kárász és a compó versenytársaként tartjuk számon.

A Kárpát medencébe az első szállítmány ezüstkárászt 1954-ben hozták be. A 300 telepítésre szánt nőstény egyed Bulgáriából származott.  A faj betelepítése gazdasági megfontolásból történt, azonban nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

Azóta szinte minden felszíni álló vagy folyóvízben megtelepedett. Sikerének titka különleges szaporodásában rejlik, ami nem más, mint az ivari parazitizmus. Vizeinkben eleinte kizárólag nőstények élnek, amelyek a ponty és a széles kárász hímek segítségével klónozódnak. A pete szűznemzéssel fejlődik, az összes utód az anyai tulajdonságokat örökli. A hímek csak néhány év után fejlődnek ki, amikor már az állomány stabilizálódott. Nálunk a hím ezüstkárászok megjelenéséről 1987-ben számoltak be először.

Ennek a szaporodási formának a legnagyobb evolúciós előnye az, hogy a partenogenezisre képes fajok migrációja esetén elegendő egyetlen egyed az élőhely benépesítésére. Fontos lenne vége felismerni a meggondolatlan halasitások súlyos szinte helyrehozhatatlan károkat okozó következményeit.  Az ezüstkárász vagy ahogyan mifelénk hívjak, a babuska klónok halastavainkban a ponty táplálékkonkurense és nemkívánatos gyomhalkétnt kezelik. Az-az  nem kezeli senki a jelenséget,  a kiirthatatlannak tűnő inváziót, azonban a sporthorgászok egyike – másik ha még kedveli is a jövevényt, „legalább fogtunk valamit’’ alapon. Palicson közvetlen a szennyvíztisztító utáni első lagúnákból kifogott példányokat a Tejpiacon árusítják.      

A tavaszi forgatagnak gyorsan híre kelt és hamarosan megjelentek az első ragadozók. Kárókatonák, szürke gémek és kócsagok sorakoztak a nádkutakon, de még a szokottnál korábban érkező bölömbika is benevezett a könnyű lakomára. Éjjel is folytatódott a csata, mert az élet születésének halál a záloga.

A sötétség leple alatt egy vidra is megjelent és kényelmesen válogatott a bőséges kínálatból. Kiderült, (talán még nem későn), hogy törékeny bioszféránk mennyire érzékeny a legapróbb veszteségre is, ma már tudjuk, hogy minden faj fontos, és nincs jogunk ítélkezni vagy pálcát törni, mint ahogyan korábban tettük a „nemszeretem állatok” felett, ezért mondjunk néhány jó szót a babuskák védelmében is.  Jelenleg a vidékünkön telelő vagy átvonuló vízimadarak többsége a babuskáknak köszönhetően bőséges táplálékhoz jut és jó erőlétben tudják folytatni viszontagságos vándorlásukat költőterületeik irányába.      

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon

Friss cikkek