A magyarság az elmúlt több, mint ezer évben megteremtette a jövőt a most élő nemzedék számára. Vissza kell lapozni a történelemkönyvekbe és újra kell olvasni azokat a történéseket, melyek meghatározók voltak ittlétünknek. A Rákóczi Szövetség újabb pályázatot hirdetett, mely dicső múltunkat hozza vissza a ma élő ember számára. Nem is akárhogyan. Több kategóriában hirdette meg a pályázatot a Kárpát-medencei és a diaszpórában élő általános iskolások számára. Az alsósok számára Az én váram címmel, a felsősök számára pedig a Magyar várak a történelem viharaiban címmel.
Épített örökségünket tárja elénk ez a felhívás, hozzákötve történelmi eseményeket. Az osztályokban a magyar történelem pillanataival kell foglalkozni, melyek meghatározták sorsunkat. A jelenlegi helyzet nem teszi lehetővé, hogy fizikailag is találkozzunk, de folyamatosan érezzük az anyaország támogatását. Ahogyan olvssuk is, hogy a határok lezárultak, de az iskolaválasztást elismerő iskolatáskát a Felvidéken mintegy 3600, Kárpátalján közel 2000, Vajdaságban 1300, Erdélyben és Partiumban – Bihar, Máramaros, Beszterce-Naszód, Arad, Temes, Fehér, Hunyad, Szeben megye, Torda és Dés régiója – több mint 2000 iskolakezdőnek, valamint 200 magyar oktatásban részesülő moldvai csángó gyermeknek adták át. Folyamatban van a Vajdaságban az iskolaválasztást elismerő öszöndíjak szervezése is a Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével.
A Várak és erődtemplomok rajzpályázat pedig segíti a kisikolásokat és a felsőöket is abban, hogy megismerjék a nemzeti történelmünket, ezzel erősítve az összetartozást.
„Az én váram” - általános iskola 1-4. osztályos tanulói részére.
Ebben a korcsoportban, a lakóhelyhez közeli, vagy a tanuló szívéhez közelálló várról készített rajzzal lehet pályázni. A rajzhoz kapcsolódó, saját élményeket feldolgozó, rövid (10-12 soros) történeteket is szeretettel fogadunk (a szöveges rész beküldése nem kötelező). Már ebben a korban komoly eredménye van, hogy ha érzékenyen és a korosztálynak megfelelőképpen nyúlunk a történelemhez. A gyerekeket érdekli a kaland, a vár története és a benne zajlott élet.
„Magyar várak a történelem viharaiban” - általános iskola 5-8. évfolyamos tanulói részére.
Ebben a korcsoportban egy Kárpát-medence területén fellelhető várról, erődtemplomról készített rajzzal lehet pályázni. A rajzok elbírálásakor kiemelt szempont lesz, egy konkrét történelmi eseményre, vagy irodalmi alkotásra való reflektálás. Maga a cím is lehetőséget ad a pedagógusnak, hogy komplex áttekintést adjon egy vár, egy kor és egy esemény és így történelmünk pillanatairól. Több tantárgy bevonásával valódi élményt nyújthat diáknak, pedagógusnak és magának az intézménynek is. Az irodalmunk tárháza áll rendelkezésünkre, zenei anyagok melyek megerősítik a témát valamint földrajzi ismeretekkel is bővül a tudás.
Éljünk ezzel a lehetőséggel, adjuk meg magunknak azt az esélyt, hogy szórakozva, mély tartalmakat közvetítve tanítsuk nebulóinkat.
A részleteket a Rákóczi Szövetség honlapján megtalálhatjuk:
A beküldési határidő szeptember 30-a, használjuk ki az időt. Legyünk részesei a nemzet összetartozásának.