Tükör

Mondd meg nékem...

Pixabay/JerzyGorecki

A vajdasági magyar oktatási térben és egyébként is sokat emlegetik az utóbbi időben a tükröt, hogy ki hogyan néz bele. Valójában arról szól a történet, hogy ki mikor néz tükörbe. A tükröt és a mögötte rejlő sokrétű jelentést többféleképpen is meg lehet közelíteni.

Íme néhány lehetőség:

  1. eredete szerint
  2. története szerint
  3. formája szerint
  4. rendeltetése szerint.

 

A tükör feltalálása előtt egyedül a sima, rezzenéstelen vízfelület adta vissza úgy-ahogy az ember arcmását. Az ókori Keleten használt első tükrök voltaképpen ezüstből, rézből, majd bronzból készült, fényesre csiszolt lemezek voltak. Ezek a tükrök csak újkorukban, viszonylag rövid ideig mutattak tiszta képet. A levegővel érintkezve ugyanis igen hamar oxidálódtak  és fokozatosan elhomályosodtak.

A következő nagy találmány, a ma is használt üvegtükör a XIII. században a Velencéhez tartozó Murano szigetén született. Az üveglapra hártyavékony ólomlemezt  illesztettek, arra pedig higanyt  öntöttek. Az így keletkező jól tapadó anyag a foncsor. 

Üvegprizmákat is használnak optikai tükörként, amik a teljes visszaverődést kihasználva veszteség nélkül fordítják el a fény útját.

Természetesen még objektív és szubjektív felosztások is léteznek, de inkább a pedagógiai, oktatási oldalát  szeretném egy kicsit boncolgatni.

Létezik pedagógia-logopédiai tükör is. Ezen tükröknek is sorétű a felhasználása. Hármas tükör, domború tükörtábla s még lehet kapaszkodóval is. Az alkalmazás a pedagógus leleményességétől függ.

Belenézünk és meglátjuk magunkat, a testsémánk fejlődik, irányokat értünk meg, a hangképzésben segít az óvodapedagógus és a tanító  munkájában.  Ha nagyobb a tükör gyakorolhatjuk a mozgást és mozgásfejlesztésre is használhatjuk.

A gyermek kezében igazi felfedezés, hiszen a tükör segítségével is felfedezheti önmagát.

A tükör sok babonában szerepel. Néhány példa:

  • A tükör széttörése hét éves szerencsétlenséget okoz, mivel megsérül a képmás, és ez megbosszulja magát. A következmények elkerülhetők a cserepek feketére festésével, vagy folyó vízbe mártásával.
  • Nem szabad széttört tükörbe nézni, mert ördög van benne.
  • Ha valakinek vissza kell fordulnia, és haza kell mennie, mert otthon felejtett valamit, akkor látnia kell a tükörképét, mielőtt újra elindul, különben sok akadály vár rá.
  • Ha halott van a háznál, akkor a tükröket le kell venni, vagy le kell takarni, nehogy a meghalt lelke csapdába essen, és az élőket ijesztgesse.
  • A tükör előtt nem szabad rosszat mondani, és saját magunkat kritizálni, mert a tükör visszatükrözi az elmondottakat.

 Érdekes dolgok ezek. A tükröt vagy is a tükörbe nézést az „értelmiségi civil szervezet” tagjai sokat-sokat emlegetik. Nem tisztem, hogy pálcát törjek felettük, de engedtessék  meg, hogy felhívjam a figyelmét a „pártpolitikai tevékenységet folytató civil szervezetnek”, hogy mi nézünk tükörbe, olyan tükörbe, melybe ők soha. A vajdasági magyarság nagy tükrébe.

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon