Nyárutó

A nádas belső peremén utolsó körét cikázta a nagy testű tavi szitakötő, távoltartva  felségvizeiről minden idegen betolakodót. 

Nyár végén sok a dolga, mert a nagy számban rajzó piros színű gyakori szitakötők folyamatosan zaklatják a már kopott szárnyú öreget. Lassan elcsendesedett a nádas.  

A víz, mely nappal, az idei rendkívüli hőség hatására szinte teljesen átmelegedett, akár a termál, érintése selymesen lágy, azt mondják gyógyhatású, mint amilyen egykor a Palicsi-tó volt.  Ize és illata  gyermekkori nyaraim hangulatát  idézte  emlékeket a régmúlt augusztusokról, amikor a móló cölöpei között áztattuk magunkat naphosszat, és buktunk és csobbantunk és nevetve fröcsköltük egymásra a tó  üde  vizét.

Délutánonként, amikor egyedül utaztam villamossal Palicsra, a derékba tört jegenyénél, pontosabban a gólyafészeknél volt a találka,  mivel a madarak miatt így is úgy is meg kelllett volna állni. 

Édesapám már ott várakozott és együtt folytattuk utunkat kerékpárral a női strand irányába a Bagolyvárhoz, ahol egykor Vermes Lajos velocipédje rótta köreit.  

Azt hittem, a kedvemért csinálja, valójában csak spórolt a vonaljegyen.  Az akkor nem számított, csak a fürdés, a fehér márvánnyel leszórt  sétányok.

Ha rokonok érkeztek, akkor az Állatkert és akkor,  de csak akkor, a kötelező fagyi.  

Hétvégeken kiürült a város, mindenki Palicsra tartott.  A villamos nyitott kocsijáról  lógtak az utasok szanaszét, mint Kalkuttában csúcsforgalom idején. A későn érkezőket  a zsúfolásig megtelt tópart  bőrszínű, sárgás szegélye és a strand  tompán búgó moraja fogadta.

Nemrég magyarországi vendégeimmel látogattam ki Palicsra.

Rácsodálkoztak  magyar szecesszió stílusában épült pazar díszítésű fürdőépületekre, melyeket 1912. szeptember 15-én avattak fel, ugyanazon a napon, amikor a szabadkai városházát.  

A sétányokon rengeteg ember gyönyörködött a park virágcsodáiban.

Valami mégis hiányzott. 

A fürdőzők.  Egy árva lélek sem merészkedett be a haragosan zöld  vizbe, apró öbleit mocskos lepedék borította.  Barátaim nem ismerték a tó történetét, csak annyit tudtak róla, hogy az első világháborúig a Monarchia egyik legnépszerűbb fürdőhelye volt. Mi történt azután?

A gyógyhatású szikes meder fokozatosan kiédesedett, eliszaposodott, a belevezetett szennyvizek hatására  jellege és élővilága teljesen megváltozott.  

Az 1971-es halpusztulás után lecsapolták, felfordult vizét a Ludasi-tavon keresztül a Tiszába vezették. Az évszázad akciójának titulált  munkálatok során egymást váltották a szocialista brigádok, melyek szorgos kezei és az  ifjúsági munkatáborok eredményeként negyven évvel ezelőtt,

1976-ban újra megnyitották a strandokat.  Villamos nélkül, gátakkal szabdalva, szigetekkel tarkítva de újra ragyogott a tó, Észak–Bácska gyöngyszeme, ahogy akkortájt nevezték. Egy darabig.  

Az  idő múlásával fénye egyre kopott, de színe  egyre zöldebbre változott, iszapja is dúsult mint a plutónium, ma már csak egyetlen halfaj tud benne megélni - az ezüstkárász.

Ennek ellenére Szerbia egyik legnépszerűbb idegenforgalmi látványossága, egymást érik a dícséretek, nem győzzük kapkodni fejünket a sok  elismerés hallatán.  Körös-körül minden rendben van, csak a lényeg hiányzik. A tó.  

Nem értem, kinek jó egy halott tó, mely úgy fénylik mint az ólom, melyben alszik a fény – írta Kosztolányi a halott Csáthoz. Értelmetlennek tartom állapotának további kutatását (immár negyven éve) ha az eredmények függvényében nem történik semmi konkrét intézkedés.

Egyik doktori disszertáció úgy vélekedik, hogy azokon a helyeken, ahol  a  szennyvíz közvetlen érkezik a tóba (mert ilyen is van), magasabb a sók koncentrációja és a baktériumok száma.

Megdöbbentő felfedezés, de tegyük hozzá: mi, laikusok ezt már a kutatás előtt is feltételeztük.

Negyven éve nem jöttünk rá, hogy egy zárt víztestbe, a kumulatív hatás miatt, még tisztított szennyvizet sem szabad tárolni.

Nem jöttünk rá, hogy az 1760-as Karpe térképen ábrázolt Paulova bara nevű folyócska lehetett volna a kulcsa a tó szanálási munkálatainak, ugyanis  egykor ez volt a természetes lefolyása. 

Ehelyett ugyanebben a mederben kialakított csatornán (csak fordított folyással) több mint 20 méter szintkülönbségről próbáljuk biztositani a tó vízpótlását a Tiszából.

Már Newton első törvénye és a gravitációs elmélet is bebizonyította, hogy a víz önmagától nem folyik felfelé,

a háromszori emelésnek pedig borsos ára van,

ezért a csatorna csak egyetlen egy alkalommal táplálta a Palicsi-tavat:

amikor Milošević kedvenc kormányfője Mirko Marjanović  1995-ben ünnepélyesen beindította a pumpákat.

Negyven éve bejelenti rádió a palicsi fürdésszezon kezdetét, számomra ez egyértelmű emlékeztető hogy  a folyó, medencék és Palics nélkül maradt Szabadkáról  csak elmehet az ember.  

Egy-egy napra strandok után kutatva, vagy végleg, fáradtan feladva az egészet.

Márpedig akik, Isten tudja hogy mi okból, konokul mégis maradnak, maradnának, azoknak, nekünk, fájóan hiányzik a palicsi nyár és értetlen szomorúsággal  szemléljük és némám tűrjük az esztelenül balga  tétlenséget.       

Alkonyodott.

Ezernyi fecske siklott át a Ludasi- tó felett, olykor egyikük-másikuk csőrének éles kattanása volt hallható, ahogy sikeresen elkapott egy-egy szúnyog csemegét.

Mint egyetlen fürdőzőt még engem is kiváncsian megszálltak,  hisz emberfejet a vízben errefele igazán ritkán láthatnak.