Két lány

Jó nekem buszozni

Nem volt ez a csütörtök sem más, mint a többi. Kómásan keltem fel és a megszokott 5 percben, melyet a gondolataimra szánok, néztem egy pontba. Noha azt írtam, hogy a gondolataimra, de igazából ekkor nem is gondolok semmire. Csak ülök. Nagyokat pislogok. Továbbra is  mozdulatlanul ülök az ágy mellett.

Fáradt vagyok.

Ránézek az órára, letelt az öt perc, sőt több is.

Kapkodok.

Már ilyenkor elkezdődik, pedig alig múlt el 7 óra. Kenyérpirítás, fürdőszoba, gyors leltár a szekrényben, hogy milyen göncöt vegyek ma magamra, puszi és már a buszt várom.

Az a jó abban, hogy a messze lakom a munkahelyemtől, magától a központtól, hogy a városi buszon mindig van helyem leülni, hiszen a 3. megállón várakozok.

A hátsó ajtón szállok fel, ahol általában a diákok gyülekeznek. Nagyjából tudom, hogy ki hol ül. Mintha ismernénk egymást, pedig még köszönni sem szoktunk.

Van két lány, aki mindig egymás mellett ül.

Olyan 17 éveseknek saccolom őket.

Az egyik lány barna hajú, visszafogottabb, szemüveget visel. A másik lány cserfesebb, menő cuccai vannak és állandóan az okos telefonját szorongatja. De nem tűnik beképzeltnek. A beszélgetést kettejük között mindig ő kezdeményezi. Mesél, de nem felejt el kérdezni sem. Akarva-akaratlanul, de végighallgatom őket.

Tudom, hogy a szőke lány síelni volt, hogy nem szereti a kémiát és nem érti, hogy miért kell szombaton pótolni a hétfői napot, amikor aznap állami ünnep volt.

A barátnője csöndben végighallgatja, válaszai mindössze pár szavasak. Halkan hozzáteszi, hogy ők nem mennek suliba szombaton. Ezen mindketten elméláznak.

Mindeközben számos megállót elhagytunk. Többen szálltak fel a buszra, mint le. Olykor pár érthetetlen pillantás vetődött a két lányra, melyből némi kérdőrevonást is ki lehetett olvasni.

A két lány mit sem törődve ezzel, folytatta tovább a beszélgetést.

Magyarul.

Ismerős megálló. Rápillantok a lányokra és helyeslően mosolygok.

 Leszállok.

Rohanok.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon