Keresztény vagy? Milyen az advented? A tettek mezejére léptél már?

Pixabay

Jézus születésének ünnepére, az erre az időszakra jellemző katolikus szertartásokkal és szokásokkal készülünk, melynek része a roráté, hajnali mise, a böjt, a bűnbánat és a tettekben megnyilvánuló jócselekedetek. 

Könnyű nagyokat, hangzatos dolgokat mondani. Nagyon fontos, hogy ne csak beszéljünk róla, szépeket mondjunk és olvassunk, hanem próbáljunk mindennapjainkban konkrét lépéseket tenni, hogy az adventi felkészülés érezhetően kihasson az életünkre.

Az adventi előkészület során a böjtölés, ami adventben a katolikusoknak kötelező, de a bűnbánat mellett tettekben megnyilvánuló jócselekedetekkel is készüljünk az ünnepre. Ebben az időszakban még inkább figyeljünk a körülöttünk élőkre. Persze, hogy eddig is figyeltünk, de ezt most tegyük tudatosan, Istennek felajánlott áldozatként bemutatva és felajánlva azt.

Zongorista sem lesz senki ha nem gyakorol, keresztény sem leszel ha nincsenek lelki gyakorlataid, amiket tudatosan tervezel és megteszel naponta. A hétköznapi jótettek mellett a Karitász-szervezetek akcióihoz csatlakozva is segíthetünk a rászorulókon.

Minden plébánián gyűjtési akciók vannak, nem csak a gyerekek Mikulás-csomagjaira, hanem mélyszegénységben élő családoknak, magányosoknak is. Kelebián minden évben adventban lisztet, cukrot, olajat, tisztálkodási eszközöket gyűjtünk, amit december 23-án és 24-én a plébánia karitász csoportja személyesen visz ki a rászorulóknak.

Leírhatatlan öröm belenézni az emberek szemébe és látni, hogy jól esik nekik, örülnek a csomagnak. Számtalanszor megéltem és őszintén szólva nem is tudom mi volt a nagyobb öröm, kapni, vagy adni? Hála Istennek sokan érzik úgy, hogy segíteni kell. Magunkon is segítsünk, figyeljünk oda a mindennapi döntéseinkre.

Egyszer érdemes kipróbálni és így bevárni a Karácsonyt. A keresztény magatartás konkrét tetteket vár tőlünk. Készíts te is egy stratégiát. Íme néhány ötlet, amit különösen is ilyenkor igyekszem megtenni:

 

1.      szolgálatkészség az emberek felé

2.      étkezésnél nem válogatok

3.      nem bírálgatok senkit és semmit

4.      igyekszem mindig jókedvű lenni

5.      örömet szerzek közvetlen embertársaimnak

6.      ahol lehet, segítek

7.      semmiért nem panaszkodom

8.      nem feleselek, nem vágok vissza szavaimmal

9.      igyekszem mindig derűs lenni, akkor is, ha bánat ér

10.  szívből imádkozom, reggel és este

11.  kötelességemet örömmel teljesítem

12.  nem beszélek mások hibáiról, de a jót elmondom róla

13.  mindent azonnal helyére teszek

14.  imádkozom ellenségeimért

15.  napi hibáimat megbeszélem az Úr Jézussal

16.  apostolkodom szóval, tettel, imáimmal

17.  azt is megteszem, ami nehezemre esik

18.  fő hibáim ellen küzdök

19.  mindenkihez kedves leszek

20.  imádkozom azokért a meghaltakért, akikért senki sem imádkozik

21.  minden reggel meghívom Jézust a napomba

22.  minden este megköszönöm Jézusnak jótetteit, amit velem tett

23.  este bocsánatot kérek Jézustól a magam és mások bűneiért

24.  naponta gondolkodom Jézus keresztútjának egy-egy állomásáról

25.  Cirenei Simonként segítek másoknak

26.  Veronikaként enyhítem mások szenvedését

27.  naponta olvasok a hittanos dolgaimból

28.  gyakran gondolok napközben is a mennyei Atyára

29.  megbocsátok, és helyrehozom azt, amit más elrontott

30.  naponta imádkozom valakiért

31.  első szóra odafigyelek a másikra

32.  figyelem, kinek miben segíthetek

33.  rendet rakok naponta, holmimra vigyázok

34.  szorgalmasan végzem a munkám, azt is, ami nehezemre esik

35.  pénteki bűnbánati napon vállalok valami lemondást (nem nézek TV-t)

36.  időben lefekszem

37.  törődök a testvéremmel, édesanyámmal, édesapámmal

38.  nem tartok haragot, kibékülök

39.  bánom bűneimet és igyekszem megjavulni

 
Tedd szüntelenül a jót!

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon