,,Kellemes" karácsonyt!

A pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve...

Elérkezett az idei esztendőben is szenteste és karácsony ünnepe. Sokunk mindennapjait az advent határozta meg, a maga tartalmával, az elcsendesedéssel, bűnbánattal és a várakozással. Valahol legbelül vágyódunk arra, hogy minél több ember szívében megszülessen a Megváltó.

Ennyi.

Mert ehelyett, emellett szívünket és gondolatvilágunkat a következő témák határozták meg:

  • mit vegyek karácsonyra?
  • Hol lesz idén a családi vacsora és ebéd?
  • Mi mindent kell megvennem az ünnepre?
  • Milyen fenyőfát válasszak?
  • Idén hogyan díszítsem?
  • Vajon mindenkinek megvettem-e az ajándékát?

Kérdések kérdések hátán... Aztán egyszerre csak vége.

Itt a szenteste, itt a karácsony, abból gazdálkodom, amit sikerült beszereznem.

Gondosan választok egy lágy karácsonyi esemest, majd a telefonkönyvem közel teljes tartalmának szétküldöm.

Ismerősnek, és ismeretlennek egyaránt. Fontos, hogy most gondolunk a másik emberre...

Valahogy így:

Békességet, boldogságot, csengőszót és gyertyalángot!

Ajándékot, szeretetet, s mindent, ami fontos neked!

Ajtód elé fehér bársonyt: békés, boldog, szép karácsonyt!

 

Sokan még ennél is egyszerűbben oldják meg. Akivel találkozom, annak „kellemes ünnepeket” kívánok.

Eszembe jut egyik teológiai professzorom, aki minden nagyobb ünnep alkalmával elmondta:

tudjátok mi kellemes? A lábvíz... Na, az a kellemes. Főleg ilyenkor, a téli hónapok idején, amikor a fagyos lábacskámat forró vízbe áztatom... Az igen kellemes!

A kellemes karácsonynak éppen annyi köze van karácsony ünnepéhez, mint az imént idézett karácsonyi versikének: Pont semmi! Hadd elemezzem kicsit...

Békességet, boldogságot, csengőszót és gyertyalángot... Gyertyaláng még éppen akad itt-ott, egy-két csengőszó is, de a békesség és a boldogság... hát az más...

Ajándékot, szeretetet, s mindent, mi fontos neked... Ez simán elmenne a névnapomon, vagy a születésnapomon. De amikor a Teremtő megajándékozza a világot egyszülött Fiával, akkor mi válaszképpen egymást ajándékozgatjuk mindazzal, ami nekünk fontos, épp úgy, mint az említett családi-baráti összejövetelek alkalmával... Mi köze ennek karácsonyhoz? Ez valami más...

Ajtód elé fehér bársonyt, békés, boldog, szép karácsonyt... Igen, meg cukorkát, meg konfettit, petárdát és rakétát, kalácsot meg pálinkát...

Egy kicsit gusztustalan. Egy kicsit... Ennyire emberivé tenni ezt a szent ünnepet... Úgy érzem olyanná formáltuk, mintha magunkat, vagy egymást ünnepelnénk.

Mintha kötelező lenne két-három napig szeretni és elfogadni egymást, örülni és ajándékokat adni-kapni. Mintha kötelező lenne most igazán jól, repedésig tömni a bendőnket... Szépeket írni és mondani, és véletlenül sem elrontani az ünnepet. Mert most karácsony van! KARÁCSONY!

Ehhez még segítséget is kapunk jó tanácsok formájában.

Az Origo karácsonyi oldalán december 21-én megjelent egy írás, melynek címe: Így előzhetjük meg a szentesti vitákat!

Ez az! Gratulálok!

Potenciális vita-forrásként szentestére ezeket a címszavakat találjuk: fafaragás, a karácsonyfa díszítése, hol töltsük a szentestét, ünnepi menü és a nem tetszik az ajándék...

Nagyszerű. Kicsit úgy érzem, a karácsonyt valódi tartalom nélkül ünnepeljük. Valahogy úgy, mint egy születésnapot ünnepelt nélkül...

Azt olvastam a napokban, hogy a karácsony drága dolog... Hatalmas megfogalmazás! Nagyon tetszik. Éppen azért, mert ebben szinte mindenki a pénzre gondol. Az ajándékokra, hitelekre, drága alapanyagokra. Én nem erre gondolok. Miközben megpróbálok ennek az énközpontú világnak kicsit ellene menni, mégis kicsit vele sodródni - mert ugye ez utóbbit másképp nem igazán lehet -, igyekszem naponta időt szánni arra, hogy meg-megálljak ebben a bűvös rohanásban. És ezek az apró, rövidke „pihenők” engedik felismerni a világban jelen levő és munkálkodó Isten elgondolkodtató csodáit. Ezek az apró, rövidke „találkozások” teszik értékelhetővé azokat a nagyságokat, melyeket mi apróságnak, vagy éppen „alapnak” tekintünk. Ilyenek azok a felismerések, hogy van tető a fejem felett. Van mivel fűtenem. Van mivel táplálkoznom, és van mit magamra öltenem. Van egészségem, vannak, akik körülvesznek. Karácsonykor is!

De nem ez a fontos. Nem. Ezeknek már nem igazán tudunk örülni. De egy hitelből karácsonyra vásárolt fullhádés tévének annál inkább... Valahol legbelül megfogalmazom, kimondom, leírom: nincs igazán helye bennünk és körülöttünk a tartalomnak, az igazi jónak...

Éppen úgy, mint annak idején, az első szentestén, ott Betlehemben... Isten beleszólt a történelembe, egyszülött Fiát küldte el. Emberré lett az Isten.

Mégsem volt számára hely...

Egy kaka szagú büdös istállóban kellett megszületnie, emberré lennie az Istennek. Azért, hogy nekünk életünk legyen! Nem tudom a választ, mégis gondolkodásra késztet a kérdés: vajon ma, van-e számára hely? Kell-e a ma emberének az emberré lett Megváltó? Nem túrtuk-e ki véletlenül a „szálláshelyről” is?

Nem tudom, de amelyik úton mi haladunk, bizony az is köves út, csak az a kérdés, hova vezet?! Ezen lehet gondolkodni, ilyenkor, karácsonykor...

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon