Karantén idején

Ahogy leültem a számítógép elé, bele kellett gondolnom, hogy vajon hány napja is vagyok itthon. Kényszerpihenőn - talán nevezzük ennek. Vagy önkéntes házi karanténban, hogy a koronavírus-járvány idején ez mindenki számára érthető legyen.

Keverem már a napokat. Egy sima hétfőre is nyugodt szívvel mondom azt, hogy péntek van, és minden lelkiismeret nélkül alszom tíz, tizenegy óráig is, hiszen amikor felébredek, még akkor is úgy érzem, hogy az égvilágon semmiről sem maradtam le.

Ezek voltak az első napjaim. Vagy heteim. Már magam sem tudom, mint fentebb írtam is, hogy milyen napokat számolunk.

Csak elvoltam. Miután felébredtem, hosszasan néztem a TV-t, nyomkodtam a telefonom, megnéztem már huszadjára is, hogy mi újság a Facebookon. Az Instagramon nézegettem a hirdetéseket, s persze unalmamban megrendeletem pár ruhadarabot is, mondván, hogy majd jön a szép idő, majd elmúlik ez is, valamit legalább vegyek ez az idő alatt. Meg no, ha jön a futár, legalább találkozom emberekkel. Legalább kiteszem a lábam a kapun. Még ha csak arra a három percre is, még átveszem és kifizetem a csomagom, de valami veszélyeset csinálok.

Ettem. Sokat. Felspájzoltam erre az áldatlan időkre. Vödörszámmal bevásároltam eurokrémből, no meg plazmából. Na jó, volt ott Noblice is, meg a legújabb kedvenc, a Rum Kasato. S annak továbbgondolt változata, a capuccinos ízesítésű. Ah, isteni.

Aztán megint néztem a TV-t, meg hülye mémeket küldözgettünk egymásnak messengeren a barátokkal. A nap végén már kínomban röhögtem ezeken. Már nem tartottam viccesnek ezeket a képeket, de nem akartam kilógni a bandázásból. Az embernek mindig igénye van arra, hogy tartozzon valahová. Ez alap.

Aztán nem tudom hanyadik napon, mert hát ugye értelmetlen volt számolni vagy észben tartani a napokat, megfájdult már a derekam is. A sok henyéléstől. Az álmaim sem voltak olyan nyugodtak, mert igazából nem volt miben elfáradni sem. S valójában az sokkolt le, amikor a mobilomat nyomkodva rábukkantam arra az alkalmazásra, amely kimutatta, hogy mennyi időt töltöttem a Facebookon és az Instragamon az elmúlt napokban. Teljesen ledöbbentett a tény, hogy mindkét közösségi oldalon több mint három órát nézelődtem. Csak úgy. Nem csinálva semmit, tompítva az agyam. Mennyi időt veszítettem el a semmivel, te jó ég!

S akkor lassan elkezdődött bennem a folyamat, amely igenis le akarta győzni a semmittevést, a kormány hibáztatását azért, mert nem láthatja a szüleit, a közeli barátait, azért, mert nem mehet ki egy hosszabb sétára a szép időben, hiszen tart attól, hogy vajon a kijárási tilalom idejének megkezdése előtt hazaér-e. S igazából már annyi korlátozást vezettek be, és annyiszor változtattak azokon, hogy már nem voltam biztos magamban sem, és inkább ki sem mentem.

No, ilyen voltam. Nem tudom, hogy hány napig, mert mint mondtam, nem számolom és nem tartom észben a napokat.

S eljött a nap, amikor megráztam magam, mint a kutya. Két napig takarítottam. Mindent kisuvickoltam, és azt hiszem arra is rájöttem, hogyan kell úgy ablakot mosni, hogy az ne legyen maszatos. Vasalni továbbra sem szeretek.

Mióta minden nap főzök, azóta a család tényleg jókat eszik, s ami fontos, egészségeset. Elfogyott a plazma és a rumos desszert is. Most örülök az újhagymának és a reteknek. Salátát is vettem, bár az nekem mindig olyan, hogy jól néz ki, de mit csináljak vele kategória. Sosem tudtam eddig ízesen elkészíteni. De majd most! Most van időm megtanulni.

S lehet, hogy vicces, mert amikor kimondom hangosan, még én is nevetek rajta, de az internetről rendeltem meg a muskátlikat. Meg a begóniát is. Ha minden igaz, hétfőn kihozzák, hiszen a hétvége nagy részében kijárási tilalom van érvényben. Azt hiszem, erre mondják azt, hogy most már igyekszem okosabban kihasználni az internet adta a lehetőségeket. Engem is elégedettséggel tölt el, hogy szép virágok fogják már jövő héten diszíteni a teraszunkat és a kertet, és egy magyar családnak is tudtam valamennyit segíteni talán ezzel, hogy tőlük vásárolok. Most, amikor nincs virágpiac sem. Most, amikor a fél világ szinte az internetre költözött. Amikor sokaknak a havi bevétele kérdésessé vált.

Meg kell látni, meg kell találni ebben a lehetetlen helyzetben is a lehetőségeket. S akármilyen elcsépelten hangzik is, de az élet most rámutatott arra, hogy az emberi kapcsolatokat újra kell gondolnunk. Emberközpontúbb világot kell élnünk. S erre az internet fénykorában döbbentünk rá. Ez benne a szép.

U.i.: azért annak örülök, hogy két szobás házban lakunk, és a karantén idején olykor külön lehet vonulni :)

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon