A közelmúltban volt pont egy éve annak, hogy a WHO világjárvánnyá nyilvánította a COVID-19 koronavírust, és az addigi szabad életünk egy csapásra megváltozott.
Az elmúlt egy év alatt mindennap használatos eszközünkké vált a szájmaszk, igyekeztünk hozzászokni a közösségi rendezvények és események hiányához, érdeklődve kerestük és olvastuk a válság stábok aktuálisan meghozott döntéseit a szigorításokra és korlátozásokra vonatkozólag. A fertőzöttek száma már átlépte a 130 milliós számhatárt, amelyből több mint 2 és fél milliónak haltak meg. A fertőzésnek két hulláma ment le, és jelenleg a harmadik hullám heteit éljük. A járványhelyzet következtében pedig két csoport alakult ki alapvetően: a vírustagadók és a vírushívők.
A legelvetemültebb elméletekben hívők szerint irányítottan jelent meg, különböző összeesküvéseket látnak mögötte, míg mások az ésszerűség határán mozogva és elismerve a vírus létezését igyekeznek vigyázni magukra és a környezetükre.
Mivel szükség volt a vakcinák előállítására, a kormányok és különböző adományozó szervezetek milliárdokat öntöttek fejlesztési és tesztelési projektekbe, de emellett beszálltak segélyszervezetek és magánszemélyek is. Mindezt számszerűsítve felhasználva az Airfinitiy adatelemző cég adatait a kormányok 6,5, a nonprofit szervezetek 1,5 milliárd fonttal igyekeztek hozzájárulni a kutatás sikeréhez, addig a gyógyszergyártók 2,6 milliárd fonttal. A Kereskedelmi Világszervezet (WTO) már tanácskozott arról korábban, hogy a covid-19 vakcinákat ki kellene venni a szellemi tulajdonjog hatásköréből, és ezzel, valamint a helyi gyártás beindításával fel lehetne gyorsítani a globális ellátást, az afrikai, ázsiai és latin-amerikai államokban. Ezt a felvetést több mint 100 ország támogatta, a vakcina gyártói azonban értelemszerűen nem. Az oltóanyagok engedélyeztetése és beszerzése után pedig megkezdődtek az oltások világszerte. Vannak, akik még mindig idegenkednek az oltástól, bár az események az oltottság elkerülhetetlenségének irányába mutatnak. A külföldi utazásokat illetően nemzetközi szinten egyre jobban formálódik a COVID-útlevélnek nevezett integrált oltási bizonyítvány rendszere, amely várhatóan előfeltétele lesz az egyes országokba történő belépésnek. Ezen oltási bizonyítványokat digitális úton lehet majd bemutatni, és az egészségügyi adataink mellett tartalmazza majd a beoltottságunk tényét is. Mindez kételyeket ébreszt az emberekben azt illetően, hogy adataink mennyire lesznek biztonságban. Ami azonban egykor még elképzelhetetlennek tűnt, az most a szemünk láttára válik valósággá, és megkezdődik az emberiség felügyelete, ’irányítása’.
Az emberek ilyen szintű és formájú irányítása mellett szót ejthetünk a megfigyelésről, nyomon követesről is… A digitális adathalászatról.
Ha egy adott weblapon megnéztünk egy nekünk tetsző terméket, akkor azt követően a későbbiekben egy közösségi oldalon böngészve megjelennek a keresett kategóriába tartozó hasonló termékek. Szemernyi kétségünk se legyen afelől, hogy megfigyelnek minket. Az egyik legnagyobb cégnél, a Googlenél például senki sem törekedett arra, hogy a levelező programjuk kevésbé legyen addiktív. Az egyik volt Google dolgozó készített egy olyan prezentációt, amely arról szólt, hogy a történelem során sosem volt még rá példa korábban, hogy 50 tervező, 20 és 35 év közötti fehér fiatal férfiak Kaliforniából, olyan döntéseket hoznak, amelyek két milliárd ember életére lesznek hatással. A gondolataikat fogják irányítani azáltal, hogy egy tervező megmondja és eldönti, hogyan fog működni az adott levelező program, és az értesítések, amelyekre minden nap ébredünk.
A Szilícium-völgyben lévő tech cégek kezdetben hardvereket, szoftvereket adtak el és sima üzletet bonyolítottak le, az utóbbi 10 évben viszont már a felhasználóikkal kereskedtek. A hirdetők lettek a vevők, és mi felhasználók pedig árukká váltunk. Általánosan elfogadott tézis lett az, hogy ha nem fizetsz egy termékért, akkor te vagy a termék. Sokan nem fogják fel, hogy mint pl. a Google vagy a Facebook, a figyelmünkért versengenek. A nagy cégek üzleti modellje a felhasználó figyelmének lekötése. Őket az érdekli, mennyi időt tudnak lefoglalni az életünkből, mennyit szánunk rá? A hirdetők fizetnek a cégeknek, hogy mutassák nekünk a reklámokat. Mi vagyunk a termék. A figyelmünket adják el a hirdetőknek.
A magatartásunkban és viselkedésünkben bekövetkező fokozatos, apró észrevehetetlen változás a termék. Ez az egy dolog az, amit pénzzé tesznek. Megváltoztatják a szokásainkat, a gondolkodásunkat és ezáltal önmagunkat. A cégek bizonyosságot adnak el, ez az ő üzletük. Ahhoz hogy sikeresek legyenek az üzletben, ahhoz kiszámíthatóság kell. A kiszámíthatóság pedig egy feltétellel kezdődik, mégpedig azzal, hogy rengeteg adat kell. Sokan ezt megfigyelő kapitalizmusnak nevezik. Ez a piac kizárólag emberi határidős ügyletekkel kereskedik. Ilyen piacok vannak, ezek a piacok termelik ki a dollárbilliókat, amitől az internetes cégek váltak a leggazdagabb cégekké az emberiség történelmében. Ezek a gigacégek minden egyes internetes tevékenységüket megfigyelik, mérik és mindent feljegyeznek: melyik képet nézzük, mennyi ideig nézzük, tudják, mikor vagyunk magányosak, lehangoltak, hogy introvertált vagy extrovertált az ember, milyen neurózisaink vannak, milyen a személyiségünk, és még sorolhatnám. Az összes adatot, amelyet kiadunk, egy olyan rendszerbe viszik fel, amelyet szinte nem is felügyel ember, és egyre jobban és jobban tippelik meg kik vagyunk és mit fogunk tenni. Sokan hiszik azt tévesen, hogy az adatainkkal kereskednek. A Facebooknak nem üzleti érdeke az adatok kiadása, inkább olyan modellt építenek, amely megvalósítja a viselkedésünket. Amint megvan ez a modell, meg lehet jósolni, mit fog tenni az ember.
A tech cégeknél alapvetően három cél van: a lekötöttségi cél, hogy növeljék a használatot, hogy tovább görgess, a növekedési cél, hogy visszatérj, és minél több barátot hozz magaddal, és a hirdetési cél, hogy amíg mindez történik, minél több pénzt keressenek a hirdetésekkel.
Minden egyes alkalommal, amikor lehúzzuk a képernyőt, a tartalomfolyam frissül, ezt a pszichológiában pozitív szakasos megerősítésnek hívják. Az eszközalapú technológiai környezet átváltozott egy függőségen és manipuláción alapuló környezetté. A közösségi média nem egy eszköz, amely használatra szolgál, hanem saját céljai és eszközei vannak azok elérésére a pszichológiát fordítva ellenünk. Edward Tuftetől származik a következő mondás: „Csupán két iparág nevezi az ügyfelet felhasználónak: a drogbiznisz és a szoftver. Néhány fejlesztő elmondta, hogy bár tudták, hogyan működik ez az egész, és hogy mi folyik a háttérben, mégsem tudták kontrollálni saját magukat.
A világot jelenleg befolyásoló és megbénító koronavírus járvánnyal kapcsolatban is számos álhír terjeng, hogy az USA alkotta meg a vírust, és hogy ezzel veszik rá az embereket, hogy otthon maradjanak, miközben a háttérben valami egészen más történik, és tulajdonképpen nem is a vírus öli meg az embereket, hanem az 5G sugárzás. Ennek többsége egyszerűen alaptalan badarságnak tekinthető. A közösségi média pedig oly mértékben felnagyítja ezeket az álhíreket, hogy már nem tudjuk mi is az igaz. Ha egy ország kontrollálni szeretné a lakosságát, akkor a Facebooknál nincs hatékonyabb eszköz.
A közösségi médiák rávesznek arra, hogy elhiggyük azt a hazugságot, amelyet terjesztenek, és ez úgy tűnik, mintha egyre kevésbé tudnánk azt, hogy kik vagyunk, és miben hiszünk. A mesterséges intelligencia nem tudja, és nem fogja megoldani az álhírek problémáját. Igazából a technológia azon képességének veszélyéről van szó, amely a legrosszabbat hozza ki belőlünk, és ez a rossz jelenti az igazi fenyegetést. A mi figyelmünk a cégek számára bányászható, több profitot hozunk, ha tovább bámuljuk a képernyőt. A vállalatok erős mesterséges intelligenciákat használnak, hogy becsapjanak minket, és rájöjjenek, hogyan vonják el a figyelmünket arra amire ők akarják, ahelyett ami fontosabb lenne, a céljaink, életünk szempontjából. De hogy optimistábbak maradjunk, az emberek megváltoztathatják ezeket a technológiákat. A kritikus hangok diktálják a fejlődést.
Mi lehetne az első lépés? Egész egyszerűen letörölni profilunkat a közösségi médiáról, és anélkül élvezni az életet. Kiszállni a rendszerből és ezáltal megakadályozva egy viselkedés modell megalkotását rólunk. És valójában milyen az emberi természet? Nagyon nehezen tud elszakadni a közösségi médiától, még ha tudja is, hogy a társadalmi és szociális viszonyokat is tönkre teszi. Ha egy algoritmusnak hagyjuk, hogy kihatással legyen az életünkre és megváltoztassa azt, akkor nem a technológiával a hibás. Hanem mi.
Megosztás
