A tizedik alkalom, mint évforduló igen szép szám. Ez többszöri ünneplésre is lehetőséget ad.
A Semmelweis Egyetem Pető András Karának munkatársai, konduktorai olyan 0-tól 99 éves korú közötti személyeknek szerveztek foglalkozásokat, akiknek központi idegrendszerük veleszületetten vagy szerzetten sérült. Felnőtt korban inkább a gyakrabban előforduló szklerózis multiplex, Parkinson-kór, stroke utáni állapotban lévő személyekkel foglalkoztak. Tizedik almalommal lett megszervezve Zentán a háromhetes intenzív kurzus a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében a Magyar Kormány Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága támogatásával.
A program 2014-ben kezdődött és azóta is töretlenül folytatódik. Az elmúlt öt év alatt több helyen lettek szűrések is végezve és az a tapasztalat, hogy egyre nagyobb az érdeklődés a program iránt. Ami meglepő, hogy egyre korábban jelentkeznek a Parkison- kór tünetei.
Leggyakrabban 65 éves kor után jelentkezik a tünetegyüttes, amit mostanában Parkinson –komplex néven emlegetnek, utalva az állapot összetettségére. Sajnos fiatalabb korban már jelentkezhetnek olyan tünetek, melyek utalnak a későbbi kialakulásra. Érdemes ezzel egy kicsit foglalkozni és felfigyelni a jelenségekre. A nem motoros tünetek már több mint tíz évvel a kialakulás előtt jelentkezhetnek, de vannak esetek melyek még régebbi kialakulásúak.
Érdemes röviden áttekinteni a jelenségeket:
- szagok érékelésének csökkenése,
- folyamatos székrekedési tünetek,
- alvási problémák ( nyugtalan alvás, intenzív mozgás, hangoskodás),
- pánikroham.
A köznapi életben a Prkinson-kór a remegéssel van összefüggésben, azonban tudni kell, hogy felmérések alapján a diagnosztizált betegek között egyharmadánál nem jelentkezik a remegés. A mindennapi életben azonban a megszokott mozgások elvégzésének a jelensége halmozottan jelen van. Lelassulnak, valamelyik kezük „ügyetlenebbé” válik. A csésze emelése, az étel keverése, fésülködés vagy a hajmosásnál a megszokott mozgássorozatok már nem kivitelezhetők.
Sajnos még nem rendelkezünk olyan gyógyszerrel, mely megelőzheti, lassítja vagy megállítja a kórt. A Parkinson-kór, Parkinson syndroma, mint neurológiai betegség, tüneteiből adódó mozgásos és egyéb problémák kezdetben kevésbé, később egyre fokozottabban megnehezíthetik a normális életvitelt. Gátjai lehetnek megszokott, mindennapi tevékenységek kivitelezésének, ezáltal befolyásolják, megváltoztatják az egyén és környezete életét. Ezért nagyon fontos, hogy lehetőség szerint, a diagnózis megállapítása után, minél korábban elkezdhessük a konduktív fejlesztést. Ebben segít a Semmelweis Egyetem Pető András Karának vajdasági munkája. Több helyszínen szűrik a betegségeket és szervezik a háromhetes intenzív kurzusokat.
Ez a tíz alkalom meglehet, hogy kevésnek tűnik, de a közösségünknek nagy segítség. S folytatjuk!