Menjünk táborba

Itt a nyár és elengedhetetlen kelléke a nyárnak a tábori élet.

Az elmúlt években rendkívül sok tábor áll a családok rendelkezésére. Lehet választani téma és időpont szerint is. Elsősorban tudnunk kell, hogy gyermekünk milyen tevékenységek után érdeklődik, de a tapasztalat azt mutatja, hogy néha azt a tábort is ki kell próbálni, mely teljesen eltérő tevékenységeket tartalmaz, mint amit gyermekünk megszokott. Az ilyen táborok a személyiséget építik. A közösségünk olyan minőségi táborokat szervez, mint tartalmilag, mint pedig minőségileg.

Vajdaság szerte a művelődési egyesületek, művelődési szervezetek és oktatási intézmények folyamatosan szervezik táboraikat.

A táborozáshoz szükséges kilépni a saját komfortzónából mind fizikai (nem saját ágyban alvás, idegen fizikai környezet, ön-ellátás, önfenntartás bizonyos keretek között, sátorverés, krumplipucolás stb.), mind társas értelemben (eltérő szabályok, eltérő intimszféra). A mai világban szükséges, hogy a tanulók kilépjenek a megszokott világukból, mert ez segíti elő, hogy teljesebb képet kapjanak a körülöttük zajló folyamatokról.  Nem feltétel, de kívánatos, hogy a tábor helye a lakóhelytől (a településtől) eltérő legyen. Az eltérő lakóhely nem feltétlenül jelent természeti környezetet (bár ez kétségkívül gyakori és hasznos táborhelyszín).

A tábor szervezésének fontos része, az együtt töltött idő, ami állhat tevékenységekből, de ugyanakkor meghatározó az úgynevezett esti programok közös megélése is.

Egy táborban mindenképp a szokásostól eltérő és intenzív szocializációs folyamatok zajlanak (élményalapú tevékenységek során zajló közösségképződés, a valóságtól eltérő szereprepertoár kialakítása stb.). A pedagógiai, fejlesztő célzat abban áll, hogy ezt a spontán folyamatot – amely a fejlesztő célzat hiányában is végbemegy – mederbe terelje, mert az mindenképp utat talál magának, csak nem mindegy, hogy építve vagy rombolva. Kimagasló jelentőségű a táborvezetők jelenléte és az ott zajló folyamatok koordinálása.

A természetismereti táborokban elsődleges szakmai célunk a táborozók ismereteinek bővítése és azok egységes rendszerben láttatása. A tárgyi ismeretek tekintetében a természetben való alapvető tájékozódáshoz, eligazodáshoz szükséges szint elérése a cél. A programok tematikájába az alap- és középfokú oktatásban elhanyagolt területeket igyekszünk hangsúlyosan beilleszteni. Olyan lehetőségeket kínálva, melyek szórakoztatva de ugyanakkor tartalmilag szélesebb körű ismereteket biztosít a résztvevőknek.

Íme néhány tábor, táborlehetőség. Természetesen a teljesség igénye nélkül. A Vadvirág Hagyományápoló Kör (Ada)- XXV. Vadvirág Néptánc- és Népzenei Tábor, Hatetudnád Táncműhely (Zenta), Bábtábor (Kishegyes), Batyutábor (Zentagunaras).Nem lehet megfeledkezni a pedagógusoknak szervezett táborokról, előadásokról sem, hiszen a pedagógus is képezi magát, tanul és pihen is.

Érdemes szétnézni a virtuális világban, mert nagyon sok tábor lehetőség van és a szervezők állnak rendelkezésre. Használjuk ki ezeket a lehetőségeket is.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon