Mártonkodás, avagy libapecsenye és újbor

November 11, Márton nap.

Ritka az, amikor néphagyományokkal, szokásokkal foglalkozom, most azonban mégis kivételt teszek, nem is akármilyen ok miatt!

Tours-i Szent Márton püspök az „okozója” a Márton napnak, hiszen a IV. század elején élt püspök egyik leghíresebb legendája adja a népszokás alapját: „371-ben Mártont Tours püspökévé választották meg, ő azonban tiltakozott megválasztása ellen. A legenda szerint egy libaólban próbált elrejtőzni, de a ludak elárulták gágogásukkal. Fontos hittérítő munkát végzett, a pogány falvak nagy részét megtérítette. Életét csodák és gyógyulások kísérték.”

A libák árulkodó gágogása mára már Márton napi lakomává nőtte ki magát.

Márton napja a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta.

Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások, így például libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal, mert a rigmus szerint: „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”. Szokás volt, hogy a liba húsából, különösen a hátsó részéből, küldenek a papnak is, innen ered a „püspökfalat” kifejezés.

A Márton-napi lúdvacsora után „Márton poharával”, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani. Úgy tartották, a minél több ivással egyre több erőt és egészséget töltenek magukba. A bor és a liba néha össze is kapcsolódott, német nyelvterületen a 12. században a Márton-napi ludat „szüreti vagy préslibának” is nevezték.

Talán nem tudtuk az ünnep eredetét, és csak a libasülttel foglalkoztunk eddig, ezért sem árt újra és újra feleleveníteni Szent Márton püspök ünnepét, de talán jobban az ő példaértékű életét boncolgatva, mint a hagyományok útját járva.

Amiért elővettem a Márton napi témát, annak több oka is van. Az egyik talán az, hogy Márton kisfiam első névnapja éppen most van, a másik ok pedig egy érdekes összefüggés. Nevezetesen, Dr. Luther Márton reformátor is Márton, nem is véletlenül, hiszen 1483. november 10-én született a németországi Eislebenben. Réka mégsem lehetett, így a november 11-ére esedékes Márton nevet kapta. A reformáció 500 éves jubileumi évének januárjában megszületett harmadik gyermekem sem kaphatott más nevet, így Márton lett.

Márton napi időjóslás, ajándékozás, felvonulás, lakoma, libasült, újbor.

Mivel hagyományaink és szokásaink igencsak meghatároznak minket, nem fogjuk idén sem elkerülni, hogy roppanós liba sültet fogyasszunk újborral, felvonuljunk és ünnepeljünk. Az idei évben számomra mégis fontosabb mindezeknél gyermekem névnapja, de Luther Márton reformátor születés-, és névnapja is, hiszen reformátorunk 534 évvel ezelőtt született, és 34 éves korában, 1517-ben szögelte ki 95 tételét megindítva ezzel a reformáció visszafordíthatatlan folyamatát.

Mártonok és Mártonok. Ez november 11.

Szokások és hagyományok. Akkoriban mindig Isten áldásával egybekötve!

A Dunántúlon szokás volt, hogy Szent Márton napjának estéjén a pásztorok végigjárták a házakat, köszöntőt mondtak és dús lombú nyírfavesszőt tartottak a kezükben, melyből a gazdának is adtak áldáskívánással együtt:

 

„Adjon Isten szerencsés jó estét! Megjött Szent Márton püspök szolgája. Adjon Isten bort, búzát, bikessiget, lölkünknek üdvössiget!”

 

Adja meg ma is mindnyájunknak bőven!

Megosztás

Facebook icon
Twitter icon
Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon