Kézműves ajándéktárgyak

Karácsony közeledtével mindenkin eluralkodik a vásárlási láz, ajándékozási szándék. Sokan már időben, gondosan megtervezett lista alapján ejtik meg a vásárlást, míg mások az utolsó pillanatra hagyják a beszerzést és hirtelen döntésektől vezérelve kapják le a polcokról az ajándéktárgyakat.

A mai pénzalapú, eltárgyiasodott világban, ahol a legkülönbözőbb tárgyaktól, díszektől roskadoznak a szuperláncok, boltok polcai, nagyon könnyen találhat bárki olyan ajándékot, amelyet elgondol és amelyről tudja, hogy megörül majd neki az ajándékozott.

A régmúlt időkben otthon, saját kézzel elkészített tárgyakkal, ajándékokkal lepték meg az emberek szeretteiket, amelyek elkészítésére nem sajnálták rászánni az időt, szívvel-lélekkel készítették. Sajnos, idővel maga a világ és ez a trend is megváltozott. Manapság már a minél drágább, minél nagyobb ajándékok a menők, és a saját készítésű ajándékok hagyománya mindinkább a feledés homályába merül. Az alábbiakban olyan személyeket szeretnék bemutatni, akik azért igyekeznek, hogy a régi idők hagyományai ne tűnjenek el teljesen, és akik kezei alól szépen megművelt, csodás tárgyak, dolgok kerülnek ki.

Polyák Dániel és Polyák Szollár Anna adai házaspár, Dani asztalos, Anna pedig magyartanár. Az egész életüket végigkíséri az alkotási vágy, mindig ügyködnek valamin, tele van a fejük tervekkel. Ezek közül a tervek közül az egyiket, a természetes alapanyagú gyermekjáték-készítést a tavaszi karantén ideje alatt dolgozták ki részletesebben, majd a nyár folyamán készültek el az első darabok, és augusztusban indították el a vállalkozásukat, Artemo néven.

 

A természetes játékok irányába a kislányuk családba érkezésével fordult a figyelmük.

Az igazat megvallva, hasonló játékokat mindaddig csak fényképeken, videókon láttak, viszont nagyon tetszettek nekik az alapvetések, így az első tervük az volt, hogy csak a kislányuknak készítenek néhányat ezekből a játékokból. Miután annyira megtetszettek mindkettőjüknek a munkafolyamatok és az elkészült játékok, egy gyors helyzetfelmérés után a nagyközönségnek is bemutatták termékeiket, és elmondhatják, hogy nagyon lelkes és érdeklődő kis közösségre találtak.

A 2021-es évre nagyon sok újdonságot terveznek, valójában majd most kezdik igazán kibontakoztatni a tevékenységüket, illetve a marketingre is több figyelmet fordítanak, mert eddig javarészt „szájhagyomány útján” terjedt a hírük. Több új termékük is lesz már az év elején, ám ez maradjon egyelőre meglepetés, aki szeretne értesülni az újdonságaikról, kövesse a Facebook-oldalukat, így nem marad le semmiről.

  • Milyen természetes alapanyagokat használtok a játékok készítése során?

 

Fő alapanyagaink a fa és a gyapjúfilc. Ezek a természetes alapanyagok esztétikailag is nagyon kellemes látványt nyújtanak, a játékokat jó érzés megtapintani, kézbe venni, és az sem utólagos szempont, hogy a fa annyira sokoldalú alapanyag, hogy igazából nincs két teljesen egyforma fából készült játék, mind egyedi és megismételhetetlen, főként a fa különleges mintázatának köszönhetően.

A természetes alapanyagokból készült játékok emellett nagyon strapabíróak, ahogy mondani szokás, megfelelő használat mellett sok-sok generáció játszhat majd ezekkel a játékokkal. 

  • A FB oldalatokon találkoztam a ’nyílt végű játékok’ kifejezéssel. Kifejtenétek ez mit takar?

A nyílt végű (open-ended) kifejezés azt jelenti, hogy ezek a játékok nem szorítják korlátok közé a gyerekek és a játékos kedvű felnőttek fantáziáját, hiszen nagyon sokféleképpen lehet játszani velük, nincsenek pontos szabályok. A játékok egyes elemei a gyerekek fantáziavilágában szinte bármivé átalakulhatnak, a játék így sosem válik unalmassá, és a különböző korosztályokhoz igazodva nagyon sokféleképpen tud működni.

Jó példa erre a szivárvány építőjáték, melynek az elemeivel síkban és térben is lehet építeni, emellett funkcionálhat hídként, hintaként, autópályaként vagy golyópályaként, és még ki tudja, mennyi minden lehet belőle.

  • Milyen jellegű játékok találhatóak meg a kínálatotokban, és melyek a legnépszerűbbek?

Legnépszerűbb termékünk a szivárvány építőjáték, melyet natúr és festett változatban is készítünk. Ez egyben a legsokoldalúbb játék is a kínálatunkban, nagy öröm látnunk, amikor a vásárlóink megmutatják az általuk készített fotókon, hogy a gyerekek milyen sokféle kreatív módon vonják be a játékba ezeket az elemeket. Fából készítünk még sziklaépítőt is, mely szintén egy kis csavart, változatosságot jelent a mindenki által jól ismert építőkockákhoz képest. Fából készült figuráink, az erdői állatai is közkedveltek, ezek a játékok is nagyon sokoldalúak, szerepjátékokat, jeleneteket játszhatnak el velük a gyerekek, de akár kabalaállatkák is lehetnek. Gyapjúfilc és fa kombinációjából születnek a manók, melyek szintén sokféleképp öltenek testet: vannak köztük olyanok, melyek az évszakokat vagy a különböző időjárási elemeket szimbolizálják, de családi felállásban is készítjük őket. Jelenleg ezek a játékok elérhetőek a kínálatunkban, de mint említettem, a következő év elején többféle új terméket is be fogunk mutatni.

  • A karácsonyi ünnepek közeledtével sok megrendelést kaptatok? Milyen módon adhatják le a vásárlók rendeléseiket?

A karácsonyi ünnepek előtt több rendelési kört is indítottunk, és örömmel mondhatjuk, hogy sok karácsonyfa alá bekerülnek idén az Artemo játékok, ami tényleg nagy boldogság számunkra. Korlátozott kapacitásaink miatt a rendeléseket megrendelőlap formájában adhatják le az érdeklődők, ami azt jelenti, hogy néhány napig tart a rendelési időszak, amíg össze nem jön az a rendelésszám, amit teljesíteni tudunk a megadott határidőre. Általában a rendelések leadását követően körülbelül három hétig ezeknek az elkészítésén dolgozunk, majd ezután nyitjuk meg újra a megrendelőlapokat. Ez a rendszer biztosítja a számunkra, hogy ne okozzunk senkinek csalódást, és mindenki megkapja a kiszemelt játékokat a vállalt határidőn belül.

Agyánszki Zsuzsanna végzettségét tekintve közgazdász. Miután lediplomált szinte azonnal lehetőséget kapott és munkába állt szülővárosában, Topolyán. Három évvel ezelőttig, különböző intézményekben pénzügyi és adminisztrációs területeken dolgozott. Ekkor jött egy éles váltás, amikor is a kreatív énjét szerette volna jobban megmutatni és kiszakadni a mindennapi megszokott ritmusból.

Dísztárgyak készítésével már gyerekkora óta foglalkozik, de komolyabban két-három éve kezdett ismét a kézműveskedés felé fordulni.

Édesanyaként, amikor ideje engedi, elvonul a kis kreatív dolgozósarkába és egyedül próbál alkotni. Kikéri a családja véleményét, a pozitív visszajelzések pedig erőt és bátorságot adnak neki a folytatáshoz.

 

  • Mi adta az ötletet, hogy dísztárgyak készítésével foglalkozz?

Családi hagyomány, hogy ünnepek alkalmával saját magunk készítettük az asztaldíszeket, kopogtatókat és a dekorációt. Drága édesanyám ilyen példát mutatott gyerekkoromban. Talán így kezdődött az egész, évekkel később pedig a környezetem biztatására kezdtem el ezzel komolyabban foglalkozni.

  • Jeles ünnepek alkalmával készítesz ajándékokat?

Főleg a karácsonyi és a húsvéti ünnepek alkalmával készítek ajándékokat, melyek a családot és a baráti köreimet szolgálják ki, de szeretem még az őszi és tavaszi témákat is inspirációul venni.

  • Milyen tárgyakat szeretsz készíteni?

Főleg kopogtatókat, asztali gyertyás díszeket készítek.

  • Elvállalsz ajándéktárgy megrendeléseket is?

Nem szeretek két egyforma díszt készíteni, emiatt rendelést sem igazán vállalok.

Mindegyik munkám egy kicsit más, de előfordult már hogy kérésre kivételt tettem. Az egyedi dolgok, melyek szívvel-lélekkel készülnek szerintem fontosabbak.

  • Mit jelent számodra a kézműves munka?

Számomra a kreatív munka az énidőt jelenti.

Energiát nyerek belőle és feledteti velem a mindennapok nehézségeit. Szinte felfrissülve állok fel a munkaasztaltól és jó érzéssel tölt el, hogy alkottam valamit, ami örömet okoz majd másoknak.

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon