Másnap az izgalomtól korán keltünk.
Lementünk a hotel ebédlőjébe megreggelizni. Akkor ismerkedtünk meg Rankoval, Mihajloval, Dušannal és Filippel. Ők felszolgáltak, mi meg kikerekedett szemekkel konstatáltuk, hogy nem most és nem itt fogjuk az angol nyelvtudásunkat fejleszteni. A recepción pedig Dragana mosolygott kedvesen ránk.
Naptej, szalmakalap, napszemüveg megvan, fürdőruha rajtunk, indulhatunk is a strandra.
A szállodánktól egy távolabb eső strandot választottam ki aznap, persze szigorúan az alapján, hogy milyen magas osztályzatot kapott az interneten. Egy autóbusszal el tudtunk oda jutni, csak a folyamatos megállók miatt beletelt vagy 50 percbe. No, majd a látvány mindenért kárpótol, gondoltam magamban.
Kiszállunk a buszból és megindulunk a tömeg után. Már a buszban is kapkodnom kellett a levegőt, annyian voltunk, szóval nagyon felkapott helyről lehet szó. Megérkezünk a strandra és szomorúan konstatálom, hogy ez minden...A homokos strandrész mintegy 1 km hosszúságú és azon rengeteg turista, egymás lábát taposva. Mindegy, a mai napot itt terveztük el, ki is kölcsönözzük a napágyainkat, majd az egyedüli szabad helyre a parton, ami a vízimentők közelében volt, letáboroztunk.
A tenger gyönyörű volt. A melegtől felhevült testünknek igazi felfrissülés.
A következő reggel is tűző napra ébredtünk, amikor is a fővárosban tettünk egy gyönyörű kirándulást. Már a lábaimat is alig éreztem, annyit sétáltunk, de minden pillanatát élveztem. Ahova csak tudtunk és bírtunk, amely intézmény nyitva volt, oda besétáltunk, bementünk. Múzeumokat, képtárakat, templomokat látogattunk. Olyan szerencsések voltunk, hogy egy misét is végighallgathattunk. Csodálatos érzés volt.
A hotelba visszafelé bandukolva felfedeztünk a szigeten egy magyar éttermet és az egyhangú döntésünk alapján, hogy már pedig ide betérünk, már össze is folyt a nyál a számban. Isteni csirkepaprikást ettem tejföllel és nokedlivel. Igaz, nem egy kimondottan nyaralós étel... de magyar.
Harmadnap tapasztaltuk csak meg igazán, hogy mit jelent az, hogy tömeg. Egy hajóútra fizettünk be, amely a sziget leglátványosabb öbléhez vitt el bennünket.
Képzeljünk el egy nagyon sekély, körülbelül két méter átlagos mélységű, kristálytiszta azúrkék öblöt, aminek alját hófehér homok borítja. Ez a hely valóban olyan volt, mint amikor egy képeslap megelevenedik.
Ami viszont nincs rajta a képeslapon az a több tíz turistahajó (amivel mi érkeztünk „csak” 499 utast szállított), a több ezer ember, akik szintén egymást tapossák, azok az emberek, akik a sziklás részre kénytelenek a tűző napon lehorgonyozni és onnan legalább 500 métert sétálni a tengerig, azok az emberek, akik hisztisen toporzékolnak, hogy mikor szabadul már fel egy napozóágy legalább, és azok az ott dolgozók, akik minden percben tudják, hogy ki melyik napozóágyról kelt fel és már melletted is vannak, amikor terítenéd a törölközőt a megüresedett helyre, hogy megfizettessék a bérlést. Óriási fogás, most mit mondjak...
De mindezt leszámítva, tényleg fantasztikus látvány volt. Ritkán látni ilyen paradicsombéli strandot, amely a csillogó, türkiz vize mellet csodálatos vízalatti élővilággal is büszkélkedhet, és ahol színes halak és tengeri barlangok várják az odalátogatókat.
Másnap egy fülgyulladást kaptunk cserébe. Mivel van tapasztalatunk, nem is vártunk sokat, azonnal mentünk a helyi rendelőbe, ahol az aranyos bácsika azt mondta, hogy a helyzet nagyon súlyos. És hát nem is szabad ilyenkor repülni. Mégis hogy megyünk majd haza? Hajóval Crna Goráig?
A helyi rendelőből elmentünk a kórházba, ahol a sürgősségin kezdtük. Onnan átirányítottak bennünket a fül-orr-gégészetre, ahol röpke 3 és fél órás várakozás után fogadott is bennünket a (szerintem) frissen diplomázott dokika. De nagyon rendes volt, és a kiírt recepttel a kezünkben már buszoztunk is vissza a szállásunkra.
A hátralévő napokat nagyon élveztük és csodálatosak voltak. Szintén tettünk egy óvárosi kirándulást, ahol az erődített várost jártuk körbe. A szűk utcákon csak gyalog lehet közlekedni, néhol egy-egy turistákat szállító lovaskocsi keresztezte utunkat. Teljesen elvarázsoltak bennünket az óváros ódon, szűk utcái, középkori és barokk építészeti remekei. A valamikori főváros a nyaralásunk végén végérvényesen belopta magát a szívünkbe.
Megosztás
