Nem lehet szó nélkül elmenni az emberi teljesítések mellett, melyek pozitívan és lélekemelően mutatják be sorsunkat nem elkerülve a nehézségeinket a mindennapi harcunkat a megmaradásért és a megkapaszkodásért. Tegyük a szívünkre a kezünket és őszintén valljuk be, hogy becsületesen meg kell vívni a mindennapjainkat.
A vajdasági magyar élettér egyébként sem volt soha egyszerű és a Kárpát-medencében élő magyarság sorsa sem volt mindég fényes. Először hívták életre a Kárpát-medencei Magyar Médiatalálkozót, Visegrádon. A háromnapos médiatalálkozón díjazták a külhoni televíziós, rádiós és nyomtatott sajtó kiemelkedő alkotásait. Hétköznapjaink történéseit, ahol embereket, tevékenységeket és magát a közösséget mutatták be. Számunkra a vajdasági díjazottak különösen érdekesek, hiszen ezek azok a sajtó orgánumok, melyek életünkről vezetnek számot.
A televíziós kategóriában a Pannon RTV második díjas lett.
A Pannon RTV-ről sok minden el lehet mondani, de azt mindenféleképpen, hogy napi, szinte percnyi pontossággal tudósít rólunk, történéseinkről, hagyományainkról és emberi sorsokról. Ott vannak ahol történik valami, legyen az művelődési rendezvény, tábor vagy közérdekű információ. Televízió vagy a rádió hullámhosszán keresztül naprakészen informálva vagyunk. Megszólítja a különböző generációkat, a Pannon Rádión és a Szabadkai Magyar Rádión keresztül. A háttérműsorok pedig részletes tájékoztatást adnak közösségünk életéről. A Közügyek a Szubjektív részletesen taglalja a vajdasági magyar emberek életét a Kalamáris pedig bemutatja gyermekeink kiváló tehetségét.
A rádiós kategóriában első helyezett Ternovácz István lett, aki közvetlen modorával, hatalmas szakmai hátterével szól a hétköznapjainkról a hétköznapi embernek. Többször hallottam már Istvánt beszélni társaságban és lenyűgöző hozzáállása, szerény és alázatos viszonya mindig megbabonáz. Vannak olyan emberek, akik az első találkozáskor megfogják az ember lelkét. Ő egy ilyen ember.
A nyomtatott sajtó különdíját Máriás Endre érdemelte ki. A Magyar Szó újságírója, szerkesztő. Személyisége, kompromisszumot kereső, de mindég egyenes jelleme meghatározó a vajdasági magyar írott sajtó világában. Hallani és látni is lehet őt, olyan kezdeményezései vannak, mely szolgálja a közösséget, és itt a szolgálja szón van a hangsúly. Bee-Home, ifjúsági műsorok a rádióban, számtalan tevékenysége, szervezése kimagasló teljesítménye öregbíti napilapunk és közösségünk hírnevét.
Markovics Annamáriáról is szót kell ejteni, hiszen az írott sajtó első díját nyerte el. Hitelesen tudósít a vajdasági közéletről.
Büszkék lehetünk, és kell is büszkének lenni, mert nem mindennapi emberek élnek közöttünk és figyelik sorsunkat, tájékoztatnak és közösséget építenek.
Legyünk rájuk büszkék.