Szép emlékű reformok

Az elmúlt évtizedek tele voltak az iskolareform szóval, mindegyik kormány és annak minisztere igyekezett a meglévő rendszerből kihozni a legjobbat.

Több kulcsszó jelzi munkájukat, melyek felhalmozódtak az elmúlt iskolaévek alatt.

Remélem, még emlékezünk a curriculumra, mely nagy hévvel indult és ugyan olyan nagy hévvel le is csengett. Itt jelent meg először a 3+3+3 modell.  Kérdések tömkelege fogalmazódott meg a pedagógusok társadalmában, amire vagy nem, vagy csak részleges válaszokat kaptunk. Sajnos mire alkalmazni kellett volna, kibújt a szög a zsákból és bedőlt a rendszer.

Ki szeretném ez úton is hangsúlyozni, hogy nem a pedagógusok döntötték be a modellt.

A kilencvenes évek borzasztó tragédiái után, mindenki várta a változásokat, tele voltunk lendülettel, tenni akarással, optimizmussal. Valójában nem is zavart bennünket a sok ismeretlen tényező a „reformban”, mert nyitottak voltunk a változásra, törvényszerűnek éreztük, hogy annak be kell következnie.

Főbb mozzanatok:

  • 3+3+3 éves iskola ( alapozó- alsó osztály, átmenet- alsó és felső osztály között, felső osztály- tanári rendszer)
  • leíró osztályzat (valóban a gyerekek egyéni fejlődését lehetett volna vele követni, sajátosságaikat figyelembe venni és a megfelelő módszerrel irányítani azt)
  • óratervezés  ( nem órákra, hanem percek voltak megadva és mindenki a rendelkezésre álló perceket használta volna azt optimálisan ki)
  • szervezés ( az óratervezésből kifolyólag maga a tanítási nap is komoly szervezést igényelt, megkövetelte a pedagógusoktól, hogy rugalmasak legyenek)
  • korreláció (tantárgyközi kapcsolatok magas fokú összekapcsolása)
  • adminisztráció ( közösséget épített, már csak abból az okból kifolyólag, hogy együtt ültünk és segítettünk egymásnak, ki ezt tudta, ki azt)
  • új tantárgyak ( sok új elnevezésű tantárgy jelent meg, pl.: A játékszertől a számítógépig, A természet őrei stb., érdekes elnevezések, amik valóban tartalmaztak új elemeket).

 

A curriculum szó a latin currō („futni”, „versenyt futni”) igéből származik, jelentése a régi latinban „futás”, „pályafutás”, „folyamat”, “lefutás”. A latin nyelvű pedagógiai irodalomban először a XVI. században fordult elő ez a kifejezés, a tananyag-kiválasztás és tananyag-elrendezés megnevezésére szolgált (pl. de curriculo scholastica). Ugyanakkor állíthatjuk, jelentős gondolkodók foglalkoztak – már az ókortól kezdődően – a tanítandó, tanulandó tartalmakkal. Gondolhatunk többek között itt Platónra, Comeniusra és  Pestalozzira is.

 Egy éves előkészítést vett igénybe, majd az első osztályba be lett vezetve, naplója rózsaszín volt és kellemetlen szagú, de ez nem zavart valójában bennünket.

Az inkább zavaró volt, hogy a felsősöket és valójában a többi pedagógust nem tájékoztatták a változásokról. Habár őket még nem érintette, de azért nem ártott volna egy szélesebb körű tájékoztatás.

Annak az iskolaévnek a vége felé, áprilisban már lehetett hallani a mellékzöngéket, hogy most nem is kell már leírásokat írni, hagyjuk a perceket, ne foglalkozzunk a rugalmas szervezéssel, tartsunk  45 perces órákat.

Májusban pedig visszaálltunk a régi rendszerre. elképesztő volt. Amit majd egy évig sulykoltak belénk az többé nem volt érvényes.

Ezután következett a nagy bravúr, a curriculomos naplóba, bizonyítványba és anyakönyvbe kellett bevezetni mindent a régi szerint. Érdekes megoldások születtek. Egyedül a leíró osztályzatot hagyták meg, ami azóta is működik, csak az első ciklus első osztályában(na, de minek?).

Summa, summarum ez is egy elrontott reform volt.

Ezek után veszítettünk a lelkesedésből. 

Majd következett sok apró reformkísérlet, kisebb nagyobb sikerrel.

Tudjuk, hogy szükség van az átalakításra, a belső szerkezeti és tartalmi megújulásra, de most ha lehet,  ne rontsuk el!

Nem lesz már igazán több esélyünk! 

Megosztás

Facebook icon
Twitter icon
Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon

Friss cikkek