Pályázatok az oktatásban, avagy a sült galamb története

Pixabay/geralt

Nagyon sok negatív dolog elharapózott az utóbbi időben az oktatásban és hajlamosak vagyunk bólogatni a hallottakra. Íme néhány valós vagy valósnak hitt jelenség:

  • velünk nem törődik senki sem
  • leépítik a tekintélyünket
  • senki nem fejleszt semmit
  • programjaink elavultak

és még sorolhatnám a megszokott napi témákat.

Egy szóval sem mondtam és nem is fogom, hogy nálunk minden rendben van, ez messze nem igaz, de érdemes körbenézni házunk, szűkebb vidékünk,  falunk, városunk környékén.

Menjünk sorjában!

„Velünk nem törődik senki”

Van benne igazság, de miért is kellene törődni másnak velünk, ha mi magunk sem törődünk magunkkal. Ne feledjük, a pedagógusi munka, legyen az óvodában, általános iskolában, középiskolában vagy felsőoktatási intézményben, példaértékű mindenki számára. Ha számunkra nem fontos a megbecsülés, mások tisztelete, akkor ne várjunk el környezetünktől olyant, amit mi sem tartunk be.  Számomra a legfontosabb a szakma iránti alázat, de megkockáztatnám, hogy nemcsak a szakma, hanem a  hivatás, a mindennapok iránt.

És az ember tisztelete. Ne holmi gőg, rátartiság és a  „csak azért is" határozza meg a mindennapjainkat. Nehéz volna valószínű, hogy utána nézzünk, mi mit tehetnénk! Egy meseíró, szavaló vagy rajzpályázat után, vagy ha kollégánk utána járt ennek, ne essen nehezünkre segíteni, örülni sikerének.

„Leépítik a tekintélyünket”

Ez nagyon érzékeny téma, mint mindenütt,  az oktatásban ez a megállapítás is összefügg sok mindennel. Elgondolkoztak-e valaha az oktatás „fejlesztői”, hogy mi mivel van összekötve? Mi magunk is hozzájárulhatunk tekintélyünk növeléséhez, nem nehéz a recept:

  • önbecsülés
  • következetesség
  • nem keressük mindenáron a népszerűséget  gyermek és szülő előtt (kerüljük azt, hogy „megdöglött a tehenem, semmi gond,mert a szomszédnak kettő”-effektust)
  • őszinteség  (és nem az a lehetőség, hogy „én megmondom mindig az igazat”, mert mi van akkor, ha mindenki így gondolja! )

 

„Senki sem fejleszt semmit”

Természetesen ha nem akarjuk észrevenni, akkor nem történik semmi. Ha körbenézünk oktatási intézményeinkben, az elmúlt  két év alatt történtek nagyobb és kisebb beruházások, fejlesztések. Gondolok itt a Magyar Nemzeti Tanács pályázataira,  a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által kiírt felhívásokra, melyet  részben a Szekeres László Alapítvány bonyolít le és nem utolsó sorban a tartományi pályázatokra.

Akkor ki az, aki nem fejleszt, építkezik, közösséget teremt?

Nagyon rosszmájúnak kell lenni, hogy határozottan tudjam mondani, hogy nem történik semmilyen fejlesztés. Lehet, hogy pontosan nem az én épületem, tantermem került sorba, de senki nem feledkezett meg róla.

Lábjegyzetként még csak annyit, hogy a községek is fenntartanak, mosdókat újítanak fel, meszeltetnek és még sok-sok apró problémát oldanak meg közösen a szülőkkel. Őket sem lehet kihagyni a felsorolásból.

Elismerem, könnyebb savanyú képpel ördögöt kiáltani!

,,Programjaink elavultak"

Itt a lehetőség, lehet saját programokkal pályázni, kitalálni új lehetőségeket. Aki mennek előre, azokat ma már nem csodáljuk, hanem kritizáljuk és hasztalannak tartjuk munkájukat. Ha „véletlenül” valamilyen elismerésben részesül, akkor pedig vélni tudjuk „kapcsolatait”.

 Az utóbbi időben elharapódzott a „behozatali" ünnepek sora.

Ne feledjük, nekünk is vannak ünnepeink, saját ünnepeink!

Ezernyi lehetőség, játék.

Ne hagyjuk veszni értékeinket!

Tudom, könnyebb a sült galambot várni és kritizálni, de higgyék el, dolgozni is szép tud lenni. Ezzel el kell számolni! Magunkkal! Lelkiismeretünkkel!

Adjunk lehetőséget magunknak! Süssük meg mi azt a fránya galambot!

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon