A mérések, melyeket vajdasági magyar szakemberek végeztek el ez év tavaszán, fontos megállapításokat tartalma, hiszen ez is, mint minden mérés egy pillanatot örökít meg az oktatási térből, melyben élünk, alkotunk.
A következő szegmens, mely vizsgálat alá került a mozgásvizsgálat.
Mozgásvizsgálat (motoros készségek)
A mozgásvizsgálat, mint fejlesztés alapú diagnosztikai eljárás, fő célja az idegrendszer érettségi szintjének megállapítása, ami, ha az átlagosnál alacsonyabb, oka lehet a tanulási, magatartási, beilleszkedési és figyelemzavaroknak is. Az idegrendszeri éretlenség óvodáskorban való megállapítása és a kellő időben elkezdett fejlesztés fontos eleme lehetne a sikeres beiskolázásnak.
Hihetetlennek tűnik, de rendkívül fontosak a járásminták, tapsolások, parancskövetések, ujjérintések és a kézminták.
Ezek a legegyszerűbb mozgásvizsgálatokat tartalmazza. Otthon is lehet, sőt kellene is „játszani”. A gyereknek késztetésük van a mozgásra, használjuk ki ezeket a lehetőségeket. Fejlesztünk is vele és közben játékosan, jót mulatunk rajta.
Miben segíthetünk?
Álljon itt néhány példa, de természetesen ezek a kreativitásunkra van bízva, hogy munka közben, sütés vagy takarítás alatt játszunk.
- Szökdelések – minden formája (egy lábon, két lábon, váltó lábon).
- Tapsolások – fent-lent, keresztbe elől, hátul.
- Parancskövetés – bármit adhatunk parancsba, pl. Hozd ide a macit az ágyról, de előbb lépj előre kettőt és hátra egyet.
- Ujjérintés – egymásután hüvelykujjunkkal érintsük meg a többi ujjat.
A gyerekeknek meg kell tanítani a legegyszerűbb mozgásokat, győződjön meg róla, hogy a gyerekek megértették, mi a feladat. Gondoskodjon róla, hogy a feladatokat vidám hangulatban végezzék a gyerekek. Ne mondja meg nekik, hogy a gyakorlatokat megfigyelés céljából végezzük. Soha ne erőltesse, hogy a gyerekek végrehajtsanak egy-egy feladatot, ehelyett inkább kedvesen bátorítsa őket.
Jönnek az ünnepek, a családi együttlét pillanatai. Legyen játék, szórakozás. Tapasztalatból tudom, hogy a feladatsorok, melyeket kitűzünk örömet okoz gyereknek, felnőttnek egyaránt.
Miben tudunk segítni?
Akkor álljon itt néhány gyakorlat, melyet el lehet végezni.
Három évestől egészen felsős osztályokig. Ha kedve van és hangulata a szülőnek, végezzék együtt. Nagyobb lesz az öröm és erősíti a családi kötelékeket.
- Tűz, víz!
A Játék leírása: A gyermekek lassú tempóban futkároznak, jelre megállnak. „TŰZ” felkiáltásra, hasra fekszenek a talajon. „VÍZ” Felkiáltásra másznak a fotelra, ágyra, vagy székre állnak. Ismétlés egymás után. Minden feladatmegoldás után értékelés egyénenként. A játék bővíthető „FÖLD”, „ÉG”, „LEVEGÖ” stb. szavakkal, különböző testhelyzetek felvételével idősebbek játékában.
- Gólyák a tóban
A játék leírása: A gyermekek a „gólyák”, a tó körül járkálnak, a gólya mozgását utánozva, jelre repülnek majd a tóban, járkálnak tovább. Tó lehet egy szőnyeg, vagy körkötél.
- Fészekrakó
A játék leírása: A gyermekek babzsákkal a kezükben szaladgálnak, jelre leülnek a babzsákra, amely a fészket jelenti a játékban. Az az ügyes, aki elsőként ül nyugodtan a babzsákján.
A fejlesztés lehetőségei: Térbeli tájékozódás, figyelem, emlékezet alakítása, szabálytudat fejlesztése. Gyors reagálás, kinesztetikus differenciáló képesség formálása mozgásgyorsaság a futásban és egyensúlyérzék fejlesztése.
Tudom, ezek igazán szakmai kifejezések, próbálják ki a család, együtt ezeket a játékokat. Meglátják, hogy lélekben ez is egy gyertya lesz a család karácsonyfáján.