A Zentai Magyar Kamaraszínház a budapesti Nemzeti Színházban járt

A Mezei Kinga és Kálló Béla rendezte előadásokat láthatta a fővárosi közönség

Decemberben a budapesti Nemzeti Színházban vendégszerepelt a Zentai Magyar Kamaraszínház. 

Két olyan színdarabot mutattak be a fiatal színészek a budapesti közönségnek, melyet Vajdaság szerte hónapok óta teltházas közönség előtt játszanak.

A Mezei Kinga rendezte Szép Ernő: Május van, Tisztelt úr… című előadását, amely egy felvonásosokból áll össze(Május, Kávécsarnok, Tűzoltó) őszinte örömmel fogadták a nézők, hiszen Szép Ernő figuráit egyszerűen nem lehet nem szeretni.

Szélsőségesen életunt vagy éppen életigenlő magatartásukban hasonlítanak egymásra: a boldogság utáni vágy, és az ajtón kopogtató szerelem mindhárom történetben megjelenik.

Az előadás okozta feledhetetlen élményt percekig tartó vastapssal hálálta meg a budapesti közönség.

Másnap nagy sikerrel mutatta be szintén teltházas közönség előtt a Zentai Magyar Kamaraszínház társulata Oscar Wilde: A csillagfiú című művét Kálló Béla rendezésében.

Egy olyan előadást láthatott a zömében kisgyermekes családokból álló budapesti közönség, mely nem csak gyerekeknek szól. Oscar Wilde meséjének hőse nagy utat jár be, mire rájön: a külső szépség lélek nélkül nem ér semmit.

Az út végére megtanulja, mi a különbség a látszat és a valóság, az álságos kedveskedés és az igazi szeretet, az ember és a tükörképe között.

Kicsik és nagyok egyaránt részesei lehettek e mese valóra válásának, a lelkes közönséget teljesen magával ragadta ez a lebilincselő történet.

A budapesti vendégszereplés egy hosszabb távú együttműködési sorozatnak az egyik állomása, hiszen a két színház között szoros kapcsolat alakult ki az évek során. Tavaly novemberben a Zentai Magyar Kamaraszínház bemutatkozhatott a budapesti Nemzeti Színházban, Gion Nándor: A kárókatonák még nem jöttek vissza c. darabjukkal Perényi Balázs rendezésében.

A budapesti előadás után Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója köszöntőjében örömét fejezte ki, amiért a Nemzeti Színház vendégül láthatta Vajdaság legfiatalabb magyar színházát.

A Zentai Magyar Kamaraszínház egy mérföldkőhöz érkezett, mikor szeptemberben a Zenta város ünnepének 800. évfordulója alkalmából vendégül láthatta a budapesti Nemzeti Színház egyik nagy sikerű előadását.

Hosszú perceken át tartó vastapssal jutalmazta a zentai közönség a Zentai Magyar Kamaraszínházban a budapesti Nemzeti Színház ajándék előadását, a Tamási Áron műve nyomán készült Vitéz lélek című produkciót, amelyet nemcsak a zsúfolásig megtelt színházteremben, hanem a kiállítási teremben, kivetítőn is igen sokan tekintettek meg.

Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, örömének adva hangot, hogy a Vidnyánszki Attilával való 25 éves ismeretségnek köszönhetően a Nemzeti Színház vendégjátéka megvalósulhatott, amire legutóbb több mint húsz évvel ezelőtt volt példa, és reményét fejezte  ki, hogy a budapesti társulat következő zentai vendégszereplésére nem kell majd újabb húsz évet várni.

Úgy tűnik, hogy ez a vendégszereplés valóban nem várat magára sokat, ugyanis 2017 tavaszán... 

De erről majd a következő beszámolóban. 

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon