Részletes tudósítás a ráismerés öröméről

A vajdasági magyar képzőművészet és a magyar szórvány napja

Lality

„ ... bennünk van a vajdasági genius loci: az a sajátos tulajdonság, sőt életérzés, melyet leginkább vajdaságiságként, szeretek meghatározni. A vajdaságiságban benne van pédául a síkvidék kultusza, ezzel együtt a por és a sár tisztelete, és egyidejű fátuma. Benne van a földhözragadság metaforája és a bezárkózottság érzése... Benne van a mozdulatlanság és az örökös elvágyódás a változatos tájakra ..., Benne van a fekete humusz ősi íze és a bódító akácillat, a kopár szikes és a réti mocsár, a porfelhő és a nyári zivatar hűse... de valahogyan mégis a pusztulás színpadát idézi... (Szombathy Bálint)
 

Részletes tudósítás a ráismerés öröméről

 

„Közeli helyeken, dombokon hegyeken, kibelezett kőbányák üregében”* bugyorog a kortárs kultúra, nem a főtereken, ott soha, mert a főtereken általában füstölt sonkák és kolbászok lengedeznek, vagy újabban, a távoli dombokon és hegyeken túlról érkezett önkéntesek vagy betelepítettek, immár honfitársaink, mert azóta történt egy s más, hagyományőrző vagy feledtető rendezvényeik sorakoznak, mert a piszkosan komoly költségvetésből könnyű ápoltnak lenni és maradni,

de mi tudjuk jól, hogy drága a muzsikaszó, ezért kik az őskortól ittrekedt nativ benszülöttek csoportjához tartozunk, mert a tudomány mind több bizonyítékkal szolgál arról, hogy a Kárpát-medencében őshonos a magyar, jobb hiszemmel inkább csendbe maradunk, dudolászunk olykor, magunkban, befelé, belső hangok táplálta lelkünk zenéjét ápolva hangolódunk a forró bácskai nyárban, a vöröslő akonyatban, hogy kellő transzcendentális realitással követhessük a gyorsan pergő eseményeket, hogy ne érjen minket meglepetés, amikor valami új történik, hogy mi is részesei lehessünk az áhított rendkívülinek, a szokatlannak, a nem mindennapinak, és hogy azt azonnal tudtára adjuk a fél világnak, azonnal röpüljön a szelfi, például amikor vörös szőnyeg került a diszóólba, a göndörszőrű koca mellé, aki persze gyanút fogott, és rosszallóan követte a felpörgött eseményeket,

mert utoljára az elmúlt télen, a disznótorok idején látott valami hasonlót, és nem tudhatta, mire számíthat, hogy mi vár rá, mi fog történni otthona környékén, és félt, hogy a bizonytalanság ördöge teljesen tönreteszi egyébként is gyenge idegeit, esetleg falunap, vagy valami hasonló össznépi megmozdulás, ahol, mint az ókorban, áldozatot mutatnak be, könyörögve Isteneik kegyeiért, de jól tudta azt is, hogy a monotheismus korszakában újra divatba jött az áldozati révület, már nem Istenüknek, hanem előjáróik, gazdáik vagy főnökeik adományozó kezeiért esedeznek az emberek, malacok, kakasok, birkák vagy üszők garmadát áldozva, versengésnek, ünneplésnek, főtéri dinom-dánomnak, álcázva a pogány hagyományt, de ez senkit sem zavar, mert ezekre a jeles napokra általában haza látogat a vastag pénztárcájú rokon (még Ilonka is), mert manapság szinte már szégyen, ha nincs ilyen a családban,

de nem a Bécsbe szalasztott sógor a kiszemelt áldozat, hanem csak a pénze, de nincs gáz, mert valójában ő is azért jön haza, hogy a munkásszállón összekuporgatott Euro ezresein mennyei erényeket halmozzon, hogy fején a szent glóriával térhessen vissza a messzi távol kínzó magányába, de a koca mégis mást érzett, mert friss szalmát szórtak alá, a kés sem villant, a férfiak sem itták a tusakodás előtti bátorító pálinkákat, így aztán reménykedett abban, hogy nem disznótorra készülődnek a tanyán, színes lepedőkkel és plakátokkal díszítették ki a szalmakazal oldalát, a górét, és a léckerítést, inkább kiállításra gondolt, de mivel olyat még nem látott, maradt a gyanú,

de az is lehet hogy fesztivál készülődik, de talán nem hentes fesztivál, mert akkor neki lőttek, he-he, pont a füle közé, de mivel a beton vályúba kénsárga Frutella szokk került, a gumikerekű talicskát, amin általában elvérzett rokonait viszik ki az akolból,  felfordították és illatos szénával bélelték ki, mint a karosszéket, és egy fiatalember huppant bele, és hosszasan beszélgetett egy hasonlóan vontatott másik figurával, és a koca füleit hegyezve izgatottan figyelt és reménykedett,hogy nem róla beszélnek, mert tisztán emlékezett arra a beszélgetésre, amikor a gazdasszony és a böllér lezsírozta "a jobb elsőt és a szalonnát a sóba" című Etnohorror drámai forgatókönyvét, ezért már rég nem voltak illuziói a bő lére eresztett szövegektől, de helyzete mégsem tűnt teljesen kilátástalannak, mert a hangulat egészen fesztelennek sőt ünnepélyesnek hatott, és folyt a Frutella a VÉRnarancs, még jó, hogy nem az ő vére, és az emberek még sokáig maradtak az ólban, társalogtak, mivel nem volt Wi-Fi kód, sem térerő, ezért kénytelenek voltak kiejtett beszédhangokkal komunikálni, ami szemmel láthatóan eleinte nehezükre esett, de belejöttek, és nevetve olvasták a nádkévékre és a kazlakra drótozott pannók róluk szóló szövegét,

de volt, aki hirtelen a határra sietett, és kétlakiságán sopánkodva könnyezve búcsúzott, de a végén elmosolyodott, amikor a többiek utána szóltak, hogy figyeljen a vámon a piára meg az útlevélre, és amikor lassan oszlani kezdett a tömeg és a nagykés sem villant a tálban, végre megnyugodhatott, és visszatérhetett a mindennapok kényelmes sablonaihoz, ahol rend volt és következetesség, ahol előre lehetett tudni mikor, mi fog történni, ezért nem érhették meglepetések, ahol nincsenek váratlan fordulatok, meg stressz, fontos hogy maradjon következetesen immanens, és türelmesen várja a többé-kevésbé pontosan érkező napi fejadagot, mert az a lényeg, a többi teljesen hidegen hagyja, úgyis mások döntenek sorsa felett.      

 

 

A Rokon Ilonka egy leleplező és szembesítő munkafolyamat, ami a giccs legújabb, digitális korszakának a vizuális világába van ágyazva. (Vass Szabolcs)

  

  • Bikini: Közeli helyeken        

Megosztás

Facebook icon
Twitter icon
Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon