Az idei Gyöngyösbokréta 56. alkalommal került megszervezésre. A Durindó pedig 43. alkalommal.
Gondoljunk csak bele...56 évvel ezelőtt indították útjára ezt a nagyszerű rendezvényt, amely hihetetlen erővel söpör(t) végig hazánkban, amelyre ezrével látogatnak el a fellépők, a nézők, a vendégek, a kíváncsiskodók, a táncolni, énekelni vágyók.
Ez a két napos rendezvény nagyszámú tömeget vonz. És mindig vándorol. Élve a lehetőséggel, hogy minden évben más-más vajdasági településbe lopja be magát. Hogy az ottani jellegzetességeket, szokásokat is magába szívja, hogy gazdagodjon, aminek köszönhetően színesebben és tartalmasabban ballaghat tovább. Azért, hogy mások is büszkék legyenek rá és azért, hogy átörökítse az értékeket.
Horgos ezen a hétvégén ünneplőbe öltözött. A házak előtt zöldel a frissen lekaszált fű, az ablakokban illatos virágok kutatják a napfényt. S a település most nem csak madárcsicsergéstől hangos. A táncosok lába alatt ropog a színpadi deszka, s gyönyörű énekek csendülnek fel rajta. A fiúk lábán a gondosan megtisztított csizma, a lányok befont hajában pedig ott a piros pántlika.
Annyi, de annyi érzést látni a színpadon.
Boldogságot. Örömöt. Gyönyört. Lelkesedést. Odaadást. Izgalmat. Rajongást. Felfűtöttséget. Szorgalmat. Igyekezetet. Alázatot. Reményt. Bizalmat.
S én minden porcikámmal megélem a pillanatot. Kezeimet pirosra tapsolom, lelkem boldog, majd kicsattanok. Szemem a meghatódottságtól könnyes. A nyitótáncon a legapróbb lábak csaltak bele könnyet.
És hogy igazából mit ad nekünk, vajdasági magyaroknak a Gyöngyösbokréta és a Durindó?
Az érzést, hogy tartozunk valahová, hogy számítunk, hogy egy nagy családnak, egy összefonódott közösségnek a részesei vagyunk.
Hogy mindig tárt karokkal várnak. Bárhonnan is jöjjünk. Itt mindig otthon leszünk.
Megosztás
