Már nem hat újdonságként leírni Paskó Csabáról azt, hogy igazi reneszánsz ember: római katolikus pap, karnagy, karmester, szakács.
Ünnep a fülnek az, ha Paskó atya vezényel, de minden elfogultság nélkül, viszont tapasztalatból leírhatom azt is, hogy ünnep minden étek, amit ő főz meg.
A karácsony előtti, december 21-ei Fábry Sándor sztárvendége Paskó atya volt. Az a Paskó atya, akit én megismerése óta mélyen és őszintén tisztelek.
A pap, aki nem csak főz, de szakácskönyvet is írt. Nem egyet, már kettőt. Amit gyorsan szét is kapkodtak az emberek a polcokról. Aki olyan könnyed mozdulattal sózza a levest, mint ahogyan a szenteltvízzel bánik. A pap, aki rengeteg fellépésre megy, akinek a kezében szinte életre kel a karnagyi pálca. A pap, aki valóban felelősséggel szolgálja a vajdasági magyarságot. Aki kiszolgálja a közösséget. Aki keresi és meg is találja a lehetőséget. Paskó atyát, azoknak, akik nem ismerik, nem kell úgy elképzelniük, mint aki nem érti a viccet. Sőt maga mesélte el a következőt a tegnapi műsorban, amin olyan hangosan felnevettem, hogy a kutyáim is felriadtak az udvarban.
Két plébános beszélget.
– Te, szerinted mikor törlik már el ezt a cölibátust?
– Szerintem mi azt már nem fogjuk megélni, de majd az unokáink – válaszolja a másik.
Paskó Csaba igazi lokálpatrióta. Elkötelezett híve Vajdaságnak, Szabadkának, Kelebiának. Aki a vajalját, az igazi paraszti étket is a szabadkai piacon vásárolja meg, amit Bácska karácsonyának nevez.
De igazi kezdeményező is. A sütőtökből készített pálinkájára felkaptam a fejem, de azt is tudom, hogy a málnabora verhetetlen.
Édesapám minapi, számomra megküldött üzenetét szeretném most megosztani: „Most jöttünk meg a karácsonyi műsorról, ahol Paskó atya és a zeneiskola diákjai léptek föl-egy fergeteges előadás részesei voltunk. Utána forralt bort osztottak, mézespálinkát, kiflit és perecet.”
Megosztás
