A zentai véres gyertyaszentelő

Február 2-a, Gyertyaszentelő Boldogasszony körüli napok az 1848/1849-es magyar forradalom és szabadságharc egyik gyászos fejezete a zentai magyarság számára.     

A Felsővárosi köztemetőben a 90-es évek elejétől Zenta város Önkormányzata, a Dudás Gyula Múzeum- és Levéltárbarátok Köre és a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ szervezésében emlékezik a zentai magyarság erre a vészterhes időszakra, általában február 1-én.

Ahogyan a történészek jegyzik:

„Az 1848. március 15-én kitört forradalom hírét lelkesen üdvözölte a Bácska egész lakossága: a magyarok, de a velük élő szerbek is. Ez utóbbiak ugyanis lehetőséget láttak nemzeti törekvéseik – széleskörű autonómia, társnemzetként való elismerés – megvalósítására.
A szerbek nemzeti programjával kapcsolatos egyeztetések azonban hamarosan zátonyra futottak, minek következtében elhangzott a Kossuthnak tulajdonított elutasító nyilatkozat, a legenda szerinti „Akkor döntsön köztünk a kard!” szavakkal."

• Az 1848-as májusi karlócai szerb népgyűlés kikiáltotta a Szerb Vajdaságot és elindul a szerb felkelés, vele együtt a harcok.
• A Bácskában a szerbek visszaverik a magyar támadásokat,
• viszont Bánátban Kiss Ernő tábornok csapatai sikeresen szétverik a szerbek perlezi táborát.
• 1848 őszére egyfajta patthelyzet alakul ki.
• Közben a szerb mozgalmon belül is változik a helyzet: a politikai irányítást mindinkább a Bécs által intenzíven támogatott Josif Rajačić pátriárka veszi át, a népi felkelő sereget pedig szerb-osztrák hadtestté szervezik át.
• Szerbiából Stevan Knićanin parancsnoksága alatt özönlenek az önkéntesek, akiket a magyarok szerviánusoknak neveztek.
• Mindezzel a szerbek mozgalma elveszti autentikusságát, és teljesen a bécsi udvar érdekeinek szolgálatába áll

– legalábbis az objektív történetírók szerint.

• Az Országos Honvédelmi Bizottmány időközben úgy dönt, hogy a Windischgrätz-féle támadás megállítása érdekében összevonja a honvéd seregeket.
• A Délvidéken állomásozó honvédcsapatok 1849. január 20-án elhagyják a verbászi tábort – ezzel a Bácska gyakorlatilag fegyveres védelem nélkül maradt.
• A honvéd csapatok Bácskából való kivonását követően a szerbek három hadoszlopba szerveződve lendülnek támadásba. Az egyik hadoszlop a Tisza mentén nyomult előre.

Érdemes idézni, hogy mi történt azokban a napokban Zentán:

„A zentai nemzetőrség élére január elején Majoros István százados, helyi földbirtokos került. A veszély fokozódásával, január végén Szabadkáról Zentára érkezett Demcsa János őrnagy, akit a városparancsnokság átvételével bíztak meg.

Demcsa őrnagy tudta, hogy belátható időn belül nem várhat segítséget. Ennek tudatában utasítást adott ki arra vonatkozóan, hogy a nők, gyerekek, öregek hagyják el a települést – csak a fegyverforgatásra alkalmas férfiak maradjanak.

Majoros nem nézte jó szemmel Demcsa ilyen irányú tevékenységét.

Amikor kitudódott, hogy az őrnagy görögkeleti vallású, ellene hangolta a népet, mondván: a város kiürítésére azért van szükség, hogy könnyebben a szerbek kezére kerüljön.

Demcsa őrnagy bátran a nép elé állt, és megpróbálta lecsillapítani őket, de mindhiába: a felbújtatott csőcselék meglincselte – mindenki maradt a városban, és Majoros százados ismét átvehette a parancsnokságot.”

A szerb hadoszlop február 1-jén, déli irányból érte el Zenta határát:

• Davidovac ezredes 1500 embere, valamint Aleksandar Trivković 500 szerbiai önkéntese.
• A szerb vezérek két lovas parlamentert menesztettek a városba, hogy méltányos feladása esetén a városnak és lakóinak nem esik baja.
• A megadást visszautasították a vezetők és a követeket is kivégeztették.

A végzetes hibát követően a szerbek megrohanták a várost övező sáncot.

Rövid, véres és elkeseredett harcot követően a gyengén felfegyverzett, demoralizált zentai nemzetőrség megfutamodott – ez alól Majoros százados sem volt kivétel…

A városban általános pánik tört ki: zúgtak a harangok, több helyen tűz keletkezett, a lakosság fejvesztve menekült Szabadka és Szeged irányába.

Kijutni a városból azonban csak keveseknek sikerült.

• A szerb vezérek 48 órás szabad rablást engedélyeztek csapataiknak, amiben főleg a szerviánusok jeleskedtek,
• viszont ne gondolja senki, hogy a rablást és öldöklést csak az idegenek követték el;
• ebből a helybéliek is bőven kivették a részüket!
• Harmadnap a szerb csapatok Ó(Magyar)kanizsa irányába vonultak,
• de a helyi szerbek még két héten keresztül – teljes anarchiában – folytatták erőszakos cselekményeiket.
• A későbbi tanúvallomások jegyzőkönyvében említett gyilkosok és rablók nevei alapján kiderül, hogy azok szinte mind zentaiak voltak…

A zentai mészárlás két hete alatt hozzávetőlegesen 2000-2800 embert öltek meg, legtöbbjüket különösen kegyetlen módon és a város nagy része is tűzvész, rombolás áldozata lett.

Állítólag ekkor rakták körbe levágott emberfejekkel a főtéri Szentháromság szobrot...
 

Zenta visszafoglalása 1849. március 22-én történt meg.

• A feladatot a Perczel Mór tábornok parancsnoksága alatt álló IV. Hadtest csapatai hajtották végre,
• letörve a szerbek makacs ellenállását, csekély veszteségek mellett.
• A döntő rohamot Perczel Miklós őrnagy, a tábornok öccse vezette.
• A város bevételét követően Perczel azonnal vésztörvényszéket állított össze, amely meghallgatta a zentai túlélők tanúvallomásait.
• A vésztörvényszék a vallomások alapján 47 zentai szerbet talált bűnösnek, majd ítélt halálra: május 22-én agyon is lőtték őket.

Az áldozatok egy részének csontjai a 1889-es vasútépítéskor kerültek elő.

Ekkor a maradványokat összegyűjtötték és egy közös sírba helyezték a Felsővárosi temetőben.

Erre a sírhelyre épült közadakozásból 1893-ban az a fekete márvány obeliszk, amely a mai napig mementóként figyelmeztet bennünket a történésekre.

Sajnos a történelem ismétli önmagát. Az 1944-es ártatlan magyar áldozatok kopjafája lett a zentai véres gyertyaszentelő szomszéd emléksírhelye.