A “Vihar hadművelet” és annak széllökései

Miért kell a 12 eurós fitopatológiai vizsgálat helyett a 270 eurós kivizsgáláson átesnie a Szerbiából származó gyümölcsöknek a horvát határon?

Mert mindig a kisemberek fáznak rá a végén…

Így volt ez 22 évvel ezelőtt az úgynevezett Knini Szerb Autonóm Körzet, „köztársaság” felszámolásakor is. A hőzöngő nacionalisták és a melldöngető, nemzetféltő szerb hazafiak már nem voltak sehol, amikor a horvát támadás megindult (amikorra megérkeztek a horvát hazafiak és hőzöngő nemzetmentők). A történtek következményeként kétszáz ezer szerb nemzetiségű ember vált földönfutóvá. Traktorral, fogatoskocsival indultak el Szerbiába, mentve az életet és aprócska vagyontöredéküket. Ma is előttem van az a kép, ahogyan az autópályán érkeznek egyfajta menekültfolyamként.

Szerbia tehát gyászolt és búsult, Horvátország viszont ünnepelt. De mit is? Egy politikai baklövéssorozatot, lehetetlenkedési és uszítási manővert, egy hangulatkeltési sorozat leszámolásának a végét, aminek a számláját a helyi emberek vérével és életével fizettek ki a nemzetek pótolhatatlannak hitt atyái és anyái, akik az utolsó csepp vérükig a nemzettársaikért küzdöttek. Ám soha sem ők adták az első csepp vért a saját elveikért, és nem is közeli ismerőseik, hozzátartozójuk, hanem az egyszerű emberek, akiknek olykor elfolyatták az összes vérét – mert a hazáért és nemzetért semmi sem drága! Ugye?

Egyesek ünnepelnek míg mások gyászolnak. Ez a módi a világnak ezen a részén. Objektív történetírás nélkül, a romantikus nemzeti történetírás mellett nincs esély a tanulságok levonására.

A legkönnyebb mindig a szomszédban keresni a hibát és minden rosszat ráfogni, mert ami jó, azt természetesen mi csináltuk és az nekünk egyébként is jár.

Viszont áldozattá vált ott nemcsak a vesztes, de a nyertes is.

Meglehet az évfordulóhoz semmi köze sincs, de a véletlen egybeesés mégiscsak feltűnő, hogy épp most, a horvát gazdák védelmére, Horvátország bevezetett egy újabb vámszabályozást, amellyel a nem EU-s termények árbani versenyképességét igyekszik rontani. Ez főleg Szerbia és Macedónia áruját érinti, ettől remélve a horvát mezőgazdasági termékek előtérbe kerülését.

Szerbia sem lenne az ami, ha már be nem jelentette volna, hogy erre az intézkedésre lesz válaszlépése.

Tovább épül tehát a jószomszédsági viszony!

A Szerbiai Gazdasági Kamara adatai szerint 2016-ban Szerbia Horvátországban 116 millió eurós forgalmat bonyolított, míg a behozatal 79 milliós nagyságrendű volt. Vajon a szabályozás a különbség csökkentését célozta volna meg? Esetlen intézkedés.

Mit szállított ki Szerbia? Növényi olajat és olajtermékeket, fagyasztott gyümölcsöt és zöldséget, alkoholos italokat és dohányárut. Lehet, hogy a horvát parasztnak ez a szabályozás jelent valamit (a vállveregetésen túl egy kis lelki vigaszt), de a vásárlók csak az áremelkedést tapasztalják majd meg.

Mi meg majd a horvát árut vehetjük drágábban.

Sokan még mindig a balkáni-törzsi viszályt táplálják és eszközként használják. Kell ez? Szükség van erre?

Kezd a Bajadéra megkeseredni a számban, a Vegeta leves is egyre hígabb, meg a Podravka Hašéja sem a régi már…

De hogy lesz miért felemelni az árakat, az biztos!

Szokás szerint mi fázunk rá, a kisemberek.

Mert aki szelet vet, az „Vihart” arat! – Köszi, Milošević Slobodan...

 

 

Megosztás

Facebook icon
Twitter icon
Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon

Friss cikkek