1989. augusztus 19-én, az akkori Magyar Népköztársaság nyugati határának mindkét oldalán – magyar részen, Sopronkőhidán, osztrák részen pedig Szentmargitbányán (Sankt Margarethen im Burgenland) - magyar és nyugat-európai civilek és értelmiségiek révén szervezett megmozdulásra került sor. Ekkor zajlott az úgynevezett Páneurópai Piknik néven elhíresült rendezvény, melynek keretében néhány órára megnyitott az osztrák-magyar határ, ahol a két oldalon összegyűlt csoport találkozhatott egymással, valamint több száz, a kommunista Német Demokratikus Köztársaságból (NDK) menekülő ember jutott át Ausztriába, onnan pedig tovább a Német Szövetségi Köztársaságba (NSZK).
Ez a történelmi momentum, jelentős mértékben hozzájárult a Vasfüggöny áttöréséhez és a kettéosztott Németország újraegyesítéséhez.
A szocializmus évtizedei alatt Magyarország és Ausztria között egy műszaki határzár húzódott, ami azt volt hivatott megakadályozni, hogy a Szovjetunió csatlósállamainak lakossága Magyarországon keresztül nyugatra meneküljön a kommunista uralom elől. A rendszer ezzel bezárta polgárait.
Sir Winston Churchill híres fultoni beszéde nyomán (1946) a nyugati kapitalista államokat és a szocialista blokkot elválasztó műszaki zárat „Vasfüggönynek” nevezték el, mely 1945 után nem csak ideológiai értelemben, de a gyakorlatban is kettészakította a kontinenst.
A Vasfüggönyt Magyarország nyugati és déli határán 1949-ben kezdték felépíteni, majd a Sztálin halála után következő enyhülési politikának köszönhetően 1955-56-ban lebontották. A forradalom leverését követően, 1956 késő őszén mintegy 200 000 ember azért menekülhetett el az említett határszakaszon, mivel a műszaki zár éppen ez időben nem létezett. A Szovjetunió által hatalomba segített „új” Kádár-kormánynak alapvető érdeke volt, hogy tömeges disszidálásra többé ne kerüljön sor, így 1957. március 2-án újra elrendelték a nyugati határ teljes lezárását. 1963-ig a határon elhelyezett akadályokat továbbfejlesztették, a szögesdrótkerítésen kívül buktatódrótokat építettek, és aknamezőket telepítettek. A 246 km hosszú jelzőrendszert 1965 és 1971 között állították fel. A Szovjetunióban kifejlesztett, rendkívül egyszerű létesítmény 500-2000 méter távolságra állt az osztrák határtól. 1,85 méter magas, több méter távolságra felállított betonoszlopok közé váltakozva szögesdrótot és gyengeáramú jelződrótot feszítettek ki. Ha valaki áttörte vagy átmászott rajta, a legközelebbi határőrsnél jelzett és riadóztatott. A határzár az 1980-as évek végére erősen elavult, ami azt eredményezte, hogy rengeteg alkalommal tévesen jelzett.
1989. április 18-án, egy szigorúan titkos manőver keretein belül megkezdték a határzár felszámolását, amit hivatalosan, csak május 2-án jelentettek be. A határzár tényleges eltávolítását külföldi és magyar újságírók jelenlétében, Hegyeshalomnál június 27-én, Horn Gyula magyar és Alois Mock osztrák külügyminiszterek „történelmi drótvágásokkal" erősítették meg. Érdekesség, hogy a szimbolikus „drótvágásra" újjá kellett építeni a kerítés egy részét. Mindezen aktus ellenében, politikai értelemben még a kommunista Magyarország fenntartotta a határzárat. Ez tehát még messze nem jelentette a „Vasfüggöny" megnyitását. A határzár fizikai leépítése következtében az NDK-ban 30-40 százalékkal megnőtt a magyarországi utazáshoz vízumot kérők száma. Sok keletnémet - a budapesti NSZK nagykövetsége mellett - Nyugat-Magyarországra ment, és megkísérelt átszökni az osztrák-magyar határon. A Magyarország és az NDK között kötött 1969-es megállapodás szerint ilyen esetben a másik ország állampolgárait ki kell toloncolni az országból, és gondoskodni kell arról, hogy visszatérjenek hazájukba.
1989. március 17-én az ellenzék nyomására Magyarország csatlakozott az ENSZ 1951-es nemzetközi menekültügyi konvenciójához, elsősorban azért, hogy az Erdélyből, Nicolae Ceaușescu román kommunista diktátor rezsimje elől elmenekülni kényszerült magyarok tízezreinek megkönnyíthessék a letelepedését, és ők megkaphassák a politikai menekültstátuszt, ami abban is segítette a budapesti hatóságokat, hogy pénzt tudjanak szerezni a genfi Menekültügyi Főbiztosságtól. Ezután – nyugatnémet kérésre - a Magyar Máltai Szeretetszolgálat irányította a Budapesten tartózkodó keletnémetek segítését.
1989 júniusában Habsburg Ottó, a Páneurópai Unió elnöke, EP-képviselő, az utolsó osztrák-magyar császári és királyi trónörökös előadást tartott a Debreceni Egyetemen. Ott találkozott a Magyar Demokrata Fórum (MDF) képviselőivel, és ekkor született meg a találkozó ötlet. Az MDF június végi debreceni elnökségi ülésén Mészáros Ferenc és Filep Mária javaslatára el is fogadták a tervet. A rendezvény védnökeinek Habsburg Ottót és Pozsgay Imre államminisztert kérték fel.
A Páneurópai Pikniket 1989. augusztus 19-én rendezték meg Sopron mellett, ahol több ezer fő volt ott, köztük az ellenzéki pártok is. A rendezvény híre gyorsan elterjedt, ezért a helyszínen több száz NDK-s menekült is megjelent. A rendezvény legelején a szónokok a határok nélküli Európa víziójának a megvalósulását, és a kollektív európai identitás kialakulását hangsúlyozták. Később egy magyar delegáció átsétált a határ osztrák felére, szimbolikusan utat nyitva, ezt követően az immár „szabaddá vált" határon osztrákokkal együtt érkeztek vissza az ünnepségre.
Aznap több mint 600 a helyszínen tartózkodó NDK-s ment át Ausztriába, onnan meg az NSZK-ba. 3 óra elteltével azonban a határ ismét lezárult. A magyar határőrök tanácstalanok voltak, mivel a határnyitás - hivatalosan - nem az NDK-sok kiengedést szolgálta, így sem azok megállítására, sem átengedésére nem kaptak utasítást. Ráadásul összesen csak hat magyar határőr volt a helyszínen, akiknek a feladata az útlevelek ellenőrzése volt. Így végül a helyi parancsnok megtiltotta az akkor még érvényben lévő fegyverhasználatot, s így a felszabadult ünneplés nem fordult tragédiába. A Magyarországon tartózkodó, az NSZK-ba letelepedni kívánó keletnémetek ügyét persze nem oldhatta meg a piknik nyújtotta távozási alkalom, jóllehet még a rendezvény utáni napokban is több százan léptek át a zöld határon. Néhány nappal a piknik után egy keletnémet menekültet az egyik magyar határőr - valószínűleg véletlenül, dulakodás közben - lelőtt. Az eset után a kormány úgy döntött, kiengedi a keletnémeteket.
A határnyitásról szóló döntés végül 1989. szeptember 11-én, nulla órától lépett érvénybe. A berlini fal megnyitásáig 60-70 ezer NDK állampolgár távozott Magyarországon és Ausztrián keresztül az NSZK-ba. A keletnémet menekültek NSZK-ba jutása ugyanis hozzájárult a már számos megoldhatatlan problémával küszködő NDK destabilizálódásához, ami részben elvezetett a berlini fal leomlásához, illetve a keletnémet kommunista rezsim megdöntéséhez, majd hosszas nagyhatalmi tárgyalások után a két Németország, és végső soron a Vasfüggöny által mesterségesen kettéosztott Európa újraegyesüléséhez.
Helmuth Kohl „Németország újraegyesítését akartam” című könyvében a magyar határnyitásról így szól: „A berlini fal első tégláját a magyarok ütötték ki.”
Források:
- Tarján M. Tamás: 1989.augusztus 19. A Páneurópai Piknik - http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1989_augusztus_19_a_paneuropai_piknik/
- Grúber Nóra: Amikor a szabadságvágy legyőzte a félelmet: 30 éve nyílt meg a vasfüggöny!
- https://wmn.hu/ugy/51265-amikor-a-szabadsagvagy-legyozte-a-felelmet-30-eve-nyilt-meg-a-vasfuggony-
- Gyarmati György: A vasfüggöny és az állambiztonsági szervek alkonya Magyarországon 1989-ben, In: Múltunk, 2009/4.|39–63 - http://www.multunk.hu/wp-content/uploads/2017/01/gyarmatigy09-4.pdf
- Páneurópai piknik és határnyitás 1989-ben - https://mult-kor.hu/20090819_paneuropai_piknik_es_hatarnyitas_1989ben
Megosztás
