II. Rákóczi Ferenc 1703. június 15-én átérezte a nép nyomorgó szenvedését, és azt, hogy elnyomásban, lehajtott fejjel a magyar nép nem élhet a Kárpát-medencében.
A magyar ember ma sem szereti a sanyargatást.
Ma azonban egyre nehezebb eligazodni, hiszen változnak a színek, a ruhák, csak sok esetben a szereplők maradnak ugyanazok, így nem tudható, hogy ma ki a kuruc és ki a labanc.
Mint annak idején a gyermek Rákóczi, mi, a mai utódok is örökös vándorúton, örökös mozgásban vagyunk, mint ahogy a világ és körülöttünk minden. Az idő, az évtizedek sőt évszázadok múlásával, az örökös lázadó, nem veszett ki az emberek lelkéből, s bármilyen nehéz hétköznapokat kénytelenek megélni, a szabadság lángja soha nem huny ki.
Amikor a maga szabadságharcát II. Rákóczi Ferenc vívta, abból megtanulhattuk, hogy szabadság nincs küzdelem nélkül.
Ingyen nem hull az ölünkbe.
A szabadság természete ilyen.
Napjainkban, amikor fegyvert rántani nem lehet érte, a harc más formáit kell bevetnünk. Azt, ami Rákóczi szabadságharcának volt az egyik jellegzetessége. A szabadság, a magyar önrendelkezés volt az, amit Rákóczi a maga idejében a legfontosabbnak tartott. Az alázatos hívőnek nevelt katolikus ember tudta és gyakorolta a tanítást – „hogy adjátok meg az Istennek, ami Istené, a császárnak, pedig ami a császáré” - de azt is pontosan felismerte, hogy a haza soha nem a császáré, a haza soha nem a hatalom ügyeletes birtoklójának a tulajdona, a haza csakis a közösségé!
A Nagyságos Fejedelmet idézve: -„…kötelességemnek tartom életemet és véremet föláldozni azoknak a jogoknak és honi törvényeknek a megvédelmezése érdekében, melyekre, mint Sáros főispánja felesküdtem. Erdély szabad fejedelmeinek örököse voltam, egyébként is: a magyarok nem a királyoknak, hanem a törvényeknek vannak alávetve…”
Ennél szebben, jobban, pontosabban most sem lehetne meghatározni, mit is jelent jogállamban élni.
A mostani harcunk is ugyanazért folyik, mint Rákóczi idejében.
Azért, hogy a törvényeknek legyünk alávetve, ne a királyoknak.
Rákóczi fejedelem arra is megtanított bennünket - mai utódait -, hogy együtt, összefogva és összekapaszkodva közösségben mindig sikerült valamivel többet elérnünk, fejlődnünk, mintha külön utakon jártunk volna.
Amikor egy karizmatikus politikai és katonai vezető életútját vizsgáljuk, felmerül a kérdés, hogy meg tudjuk-e reálisan ítélni az ő igazi értékeit. A válasz igen, hiszen a Nagyságos Fejedelem emlékezete segít megérteni a múltat és építeni a közös jövőt. II. Rákóczi Ferenc ma is vonzó és igazi példakép. Ezt csak erősíti örökérvényű gondolatai is.
Idézem: „Üzenem a jövőbeli gyermek nemzedéknek Magyarországon, hogy tiszteljék hazájukat és becsüljék, hogy ezen a földön élhetnek. Őrizzétek meg értékeit és emlékeit! Beszéljetek róla úgy, mintha kincs lenne!”
Megosztás
