A múlt a jövendőnek tükre - hangzott el Kossuth Lajostól azokban a napokban, melyek minden évben egyaránt újjá születnek elménkben és szívünkben.
1848. március 15-re emlékezünk. Arra a napra, amelyre különösen igaz Schiller azon megállapítása, mely szerint vannak az ember életében pillanatok, amikor közelebb van a világszellemhez, mint máskor. Nos, ilyen nap volt ez akkor is, és ilyen ma is.
Immáron 172 év telt el azóta, hogy történelmünk egyik legfelemelőbb pillanatát, óráit, napjait élte át a pesti ifjúság, akik győzedelmeskedtek a lappangó kishitűség felett. Cselekedetük történelmi érvényét még a szabadságharc legyőzésének tragédiája sem törölhette el.
1848-ban a nemzeti függetlenség, a szabadság kivívása és a polgári haladás volt a tét. Nemzetünk életében az olyan történelmi sorsfordulók egyike ez a nap, amely által többnek és igazabbnak tudjuk magunkat, érezzük egy közösség törvényszerű összetartozását.
1848-ban a forradalom szele söpört végig Európán. Vágy a megtisztulásra, a szabadságra.
1848. január 12-én Palermóban fegyveres népfelkelés robbant ki. Január 27-én Nápolyban is lángra gyúlt a szikra, február 23-án már Párizsban. A forradalmi hullám csakhamar német területre is átcsapott. Március 4-én zavargásokra került sor Münchenben, március 13-án Bécsben, két nap múlva Pesten is kitört a forradalom.
Március 14-én este a Pilvax kávéházban összegyűlt fiatalok az előző napi bécsi események hírére, az azonnali cselekvés mellett döntöttek. Az ifjú radikális költők, írók a sajtószabadság kivívását tartották a legfontosabbnak - a tizenkét pont közül az első mindjárt a cenzúra eltörlését követelte -, csak azután kívánták a független, felelős minisztériumot, az évenkénti országgyűlést, a törvény előtti egyenlőséget, a közteherviselést, a jobbágyviszonyok eltörlését, a nemzeti őrséget, a politikai foglyok szabadon bocsátását, az uniót Erdéllyel és a többi reformot.
Március 15-én a radikális fiatalok - köztük Petőfi - a Pilvax kávéházból előbb az egyetemre indultak. Az ottani ifjúság csatlakozásával, létszámuk már ezer főre duzzadt, s az utcán újabb tüntetők csatlakozása után már többezres tömeg élén érkeztek a Hatvani utcába, Landerer és Heckenast nyomdája elé. Itt a nép nevében lefoglalták a sajtót, s cenzori láttamozás nélkül kinyomatták Petőfi „Nemzeti dal”-át valamint „Mit kíván a magyar nemzet?" címmel pedig a tizenkét pontot.
A Nemzeti Múzeum előtt nagygyűlést tartottak, majd Pest város közgyűlésére mentek, ahol a tömeg élén a tanácsurakkal is elfogadtatták követeléseiket. Forradalmi választmányt alakítottak, amely a tömeg élén a várba, a Helytartótanácshoz vonult, hogy követelje a cenzúra hivatalos-eltörlését, és a sajtóvétség miatt bebörtönzött „státusfogoly", Táncsics Mihály szabadon bocsátását. A katonaság parancsot kapott rá, hogy maradjon a laktanyákban, a cenzúrát eltörölték, Táncsicsot szabadon engedték. Az éljenző tömeg a kiszabadított fogoly kocsijából kifogta a lovakat, s az írót diadalmenetben vitte Pestre, ahol este a Nemzeti Színházban a Bánk bánt játszották.
Mi is igazán 1848 titka?
Talán az, hogy vértelenül, józanul, megfontoltan zajlott le az átalakulás, hiszen Magyarország építeni akart. Nemzetgyűlést választott, törvényeket alkotott, a jobbágyság eltöröltetett, a társadalmi egyenlőség kimondatott. Amikor rákényszerítették, akkor harcolt a szabadságért, a függetlenségért, nem számított az egyéni érdek.
A forradalom eseményei, a szabadságharc küzdelmei és az azóta is őrzött jelképei, egyszerre fejezik ki a magyarság tiszteletét történelmi múltja iránt, a közös elhatározásban rejlő erőt és a cselekvés lendületét. A magyar forradalom és szabadságharc ezért nemcsak újkori történelmünk messze világító eseménye, hanem egyben nemzeti önazonosságunk alapja is. Talán még az is, mikor feltűzzük a kokárdát, akkor ezt büszkeséggel tesszük. Nem magunkra vagyunk büszkék, hanem magyarságunkra, hazaszeretetünkre és azokra az őseinkre, akik szembe mertek szállni az elnyomó rendszerrel, akkor és ott, abban a reménytelennek tűnő helyzetben.
Van mit tanulnunk, van mit átadnunk az utánunk jövőknek, a fiataloknak!
Ahogyan 48’ üzenete is szól Jókai Mór tollából:
Most miután önerőnket ismerjük, s benne bízhatunk, tegyük, hogy egyesült erőnk honunknak mindig jobb keze legyen, áldást hozó az igaz ügynek.
Megosztás
