„A hazaszeretet ott kezdődik, amikor egymást szeretik azok,
akik egy hazában élnek. De ezt olyan nehezen értik meg az emberek.”
(Wass Albert)
1848 márciusának fiataljai tudták mindezt. Cselekedtek, nehéz, határozott, de jövőt építő döntéseket hoztak. Radikális, fiatalos, de izzó akarattal merték szeretni hazájukat: szeretni egymást rangtól, vallástól, származástól függetlenül. Tudták, hogy a magyarság jövője rövid- és hosszútávon egy valamitől függ, a hazaszeretettől.
1848. március 15-re emlékezünk ma.
Arra a napra, amelyre különösen igaz Schiller azon megállapítása, miszerint: „Vannak az ember életében pillanatok, amikor közelebb van a világszellemhez, mint máskor.” - Nos, ilyen nap március 15-e is, amikor is együtt érezhetjük át az akkori felkelő ifjúság forradalmi lelkületét, hevességét és a jövőbe vetett tántoríthatatlan hitét. Március idusa mindig kiemelkedő jelentőséggel bírt legújabb kori történelmünk során. A magyar szívekben magában hordoz egy sajátos szimbolikus jelentéstartalmat; a szabadság, a fejlődés és a nemzeti tudat érzését is.
Immáron 173 év telt el azóta, hogy történelmünk egyik legfelemelőbb pillanatát, óráit, napjait élte át a pesti ifjúság, akik győzedelmeskedtek a lappangó kishitűség felett. Cselekedetük történelmi érvényét még a szabadságharc legyőzésének tragédiája sem törölheti el. 1848-ban a nemzeti függetlenség, a szabadság kivívása és a polgári haladás volt a tét. Nemzetünk életében az olyan történelmi sorsfordulók egyike ez a nap, amely által többnek és igazabbnak tudjuk magunkat, érezzük egy közösség törvényszerű összetartozását. A forradalom szele söpört végig Európán. Vágy a megtisztulásra, a szabadságra.
1848. január 12-én Palermóban fegyveres népfelkelés robbant ki. Január 27-én Nápolyban is lángra gyúlt a szikra, február 23-án már Párizsban. A forradalmi hullám csakhamar német területre is átcsapott. Március 4-én zavargásokra került sor Münchenben, március 13-án Bécsben, két nap múlva Pesten is kitört a forradalom.
Március 14-én este a Pilvax kávéházban összegyűlt fiatalok az előző napi bécsi események hírére az azonnali cselekvés mellett döntöttek. Az ifjú radikális költők, írók a sajtószabadság kivívását tartották a legfontosabbnak – az Irinyi József tollából megszületett tizenkét pont közül az első mindjárt a cenzúra eltörlését követelte -, csak az után kívánták a független, felelős minisztériumot, az évenkénti országgyűlést, a törvény előtti egyenlőséget, a közteherviselést, a jobbágyviszonyok eltörlését, a nemzeti őrséget, a politikai foglyok szabadon bocsátását, az uniót Erdéllyel és a többi reformot.
Március 15-én a radikális fiatalok - köztük Petőfi - a Pilvax kávéházból előbb az egyetemre indultak. Az ottani ifjúság csatlakozásával, létszámuk már ezer főre duzzadt, s az utcán újabb tüntetők csatlakozása után már többezres tömeg élén érkeztek a Hatvani utcába, Landerer és Heckenast nyomdája elé. Itt a nép nevében lefoglalták a sajtót, s cenzori láttamozás nélkül kinyomatták Petőfi Nemzeti dalát valamint „Mit kíván a magyar nemzet?" címmel a tizenkét pontot.
A Nemzeti Múzeum előtt nagygyűlést tartottak, majd Pest város közgyűlésére mentek, ahol a tömeg élén a tanácsurakkal is elfogadtatták követeléseiket. Forradalmi választmányt alakítottak, amely a tömeg élén a várba, a Helytartótanácshoz vonult, hogy követelje a cenzúra hivatalos-eltörlését, és a sajtóvétség miatt bebörtönzött „státusfogoly", Táncsics Mihály szabadon bocsátását. A katonaság parancsot kapott rá, hogy maradjon a laktanyákban, a cenzúrát eltörölték, Táncsicsot szabadon engedték. Az éljenző tömeg a kiszabadított fogoly kocsijából kifogta a lovakat, s az írót diadalmenetben vitte Pestre, ahol este a Nemzeti Színházban a Bánk bánt játszották. Az előadás előtt Jókai beszélt a tömeghez, és közölte: győzött a forradalom, elérték a sajtószabadságot, forradalmi választmányt alakítottak és eltörölték a nemesi megszólításokat.
Mi lehet számunkra 1848 titka?
Talán az, hogy vértelenül, józanul, megfontoltan zajlott le az átalakulás, hiszen Magyarország építeni akart. Nemzetgyűlést választott, törvényeket alkotott, a jobbágyság eltöröltetett, a társadalmi egyenlőség kimondatott. Amikor rákényszerítették, akkor harcolt a szabadságért, a függetlenségért, nem számított az egyéni érdek. A világ ekkor ismerhette meg népünk küzdeni akarását, mert olyan önzetlen emberek vezettek bennünket, mint gróf Széchenyi István, aki egy teljes évi jövedelmét ajánlotta fel Magyarországért, olyan vezetők mutattak példát, mint Kossuth Lajos, aki alkut nem ismerve tartotta össze és lelkesítette a magyarok millióit.
A forradalom eseményei, a szabadságharc küzdelmei és az azóta is őrzött jelképei, egyszerre fejezik ki: a magyarság tiszteletét történelmi múltja iránt, a közös elhatározásban rejlő erőt és a cselekvés lendületét. A magyar forradalom és szabadságharc ezért nemcsak újkori történelmünk messze világító eseménye, hanem egyben nemzeti önazonosságunk alapja is.
Talán még az is, mikor feltüzzük a kokárdát, akkor ezt büszkeséggel tesszük. Nem magunkra vagyunk büszkék, hanem magyarságunkra, hazaszeretetünkre és azokra az őseinkre, akik szembe mertek szállni az elnyomó rendszerrel, akkor és ott, abban a reménytelennek tűnő helyzetben.
Ahogyan 48 üzenete szól Jókai Mór tollából: „Most miután önerőnket ismerjük, s benne bízhatunk, tegyük, hogy egyesült erőnk honunknak mindig jobb keze legyen, áldást hozó az igaz ügynek.”
Isten áldja a magyar nemzetet!
Forrás:
- Mit ünneplünk március 15-én? – (http://tortenelemklub.com/node/12, Harmat Árpád Péter/)
- Hermann Róbert (szerk.): 1848-1849 A forradalom és szabadságharc képes története, Tóth -Könyvkereskedés, 2009, Debrecen.
- Hermann Róbert: Magyarország története - Forradalom és szabadságharc 1848-1849 – (http://crnl.hu/tantargyioldalak/tortenelem/archivum/mo/9.pdf)
Megosztás
