Láthatóan hívőnek lenni

Böjti gondolatok

 

Véget értek Szabadkán az idei évi ökumenikus böjti vecsernyék alkalmai. Az elmúlt három év alatt minden böjti időszak elején, a böjti vasárnapokat megelőző szombat estéken a katolikus, református és evangélikus lelkészek és hívők összegyűlnek egymás templomaiban, hogy közös esti imádsággal erősítsék böjti készülődéseiket, bűnbánatukat.

Bár három év elteltével is meg lehet fogalmazni, hogy az alkalmak egyre látogatottabbak, mert igény van rá, azért el lehet mondani azt is, hogy sokan vagyunk, mégis kevesen. Vajon mi lehet ennek az oka?

A feltett kérdés kapcsán választ kutatva törnek fel azok a gondolatok, további kérdések, melyeket jogosan fel lehet tenni, és ki lehet mondani az idei böjti időszak közepén is a hívői létről, aktív és passzív egyházi jelenlétről. Vajon hol helyezkedik el a ma élő ember az Istennel való kapcsolatban? A hitünk aktív megélése mozgatórugója-e életünknek? Érdekel-e egyáltalán az Egyház, mint olyan, és látom-e benne úgymond a „második otthonomat”?

Tekintettel arra a tényre, hogy a környezetünk, a legkülönfélébb csoportosulásaink, életszínvonalunk és életvitelünk különbözőségei nagyban meghatározzák mindennapi életünket, az Istennel való kapcsolatunk aktív, látható megélése háttérbe szorul.

Mindemellett az Egyház mára már küzdő egyházzá formálódott, amely arra törekszik, hogy minél többekhez eljuthasson a Krisztus evangéliuma, örömhíre.

Ez attól válik igazán küzdelemmé, hogy a ma emberének messze nem a Teremtője áll listájának első helyén, sőt. A ma embere ingerült, türelmetlen, az eredmények azonnali teljesülésének várásában él életének egészével kapcsolatban, de az Istennel, az egyházzal kapcsolatban is. Míg régen a vasárnapot valódi ünnepként, ünneplőbe öltözött „teljes” családok élték meg, és az egyházuk iránti szeretet valóságosan látható volt, amellett, hogy a lelkész szó szerint tiszteletes úr volt, mára minden megváltozott.

Nem egyszer tapasztalható, hogy a ma emberének egyházhoz való viszonya akkor válik láthatóvá, ha nem ad az egyháznak, hanem az egyháztól kap. Ezen elv nyomán tudtak egy pillanat alatt elterjedni azok a szekták a Vajdaság területén, melyek „befektetnek”, adnak, már-már gazdasági területeket alkalmazva közösséggyarapodási célokkal.

Ezek ismeretében tehető fel a kérdés, hol van ma a böjt, a böjtölés, a bűnbánat, az Istennel való kapcsolatunk rendezésének szándéka, és az egyházszeretet?

Általános válasz a feltett kérdésekre nem adható, de szükséges volna, hogy ki-ki saját magának tegye fel ezeket a kérdéseket, és keresse a választ, melyről hiszem, hogy a bűnbánat útjára vezethet sokunkat.

És éppen ezért tartom kiemelten fontosnak az ökumenikus imádságokat, alkalmakat, ahol függetlenül attól, melyik egyháznak vagyunk a tagjai, egy családként, egy közösségként tudjuk az egy és ugyanazon Istent megszólítani! Ezek az elcsendesedések képesek betölteni a bennünk, szívünkben és lelkünkben levő űrt, hiányt, mert bennünk, mindnyájunkban az isteni szeretetnek helye az.

Ez az egyetlen út arra, hogy láthatóan hívőkké legyünk, akik a hit aktív, élő megélését kiemelt helyen kezeljük. Ez az út vezethet válaszadásra, megértésre a böjttel kapcsolatban, de formálhatja életünket egy helyes útra is, ahol végre – majd – nem azt nézzük egymásban, hogy mi az, amiben különbözünk, mi az ami „támadható felület”, hanem meglátjuk az emberben Isten teremtményét, a felebarátot!

Így lehetünk láthatóan hívőkké, láthatóan szeretet közösséggé, és így lesz majd egykor a böjt igazi böjtté.

 

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon