Kapocs a nemzeti összetartozásban

A délvidéki magyarság és az anyaország viszonyrendszere, ha évekre, sőt évtizedekre tekintünk vissza, egy jól ábrázolható ívet formáz meg. Erről az ívről elmondhatjuk, főként a mai eredmények és kapcsolatok tükrében, hogy egy folyamatos és kemény munka, politizálás és lobbizás által, folyamatosan felfelé mutató, ívelő viszony alakult ki.

Az anyaországi és a délvidéki magyarság láncolata között, az összefűző és megtartó erő, kapocs, mindvégig a Vajdasági Magyar Szövetség.

2010 óta, a kettős állampolgárságról szóló törvény, majd a nemzeti összetartozás azaz a nemzet összefogása során, a VMSZ mindvégig ott állt, bábáskodva s fejlesztve a kialakuló újabb kapcsolatokat s újabb lehetőségeket.

Ez a kapocs, azóta folyamatosan erősödik, a kapcsolatok pedig folyamatosan mélyülnek, s melynek kézzelfogható jeleivel, naponta szembesülhetünk.

A VMSZ kohéziós erejének és cselekvésének köszönhetően, az oktatás, a kultúra, a családtámogatási és főként a  gazdasági juttatások által, olyan összetartó erő alakult és alakul jelenleg is, mely az anyagi  és szellemi javak mellett, a Nemzet épülését és megmaradását biztosítja a jövő számára. Egyik kiemelendő bizonyítéka, hogy immáron első ízben voksolhatunk az európai parlamenti választások alkalmával, segítve nemcsak a nemzeti, hanem saját helyi érdekeinket, délvidéki képviselőnk, Deli Andor személye által Brüsszelben.

Kik ennek az igazi haszonélvezői?

Természetesen mi, mint délvidéki magyarság, mellettünk párhuzamosan az egész magyar nemzet és szinte az egész régió, mint gazdasági és mint szellemi javak tekintetében.

S miért fontos a VMSZ?

Délvidék esetében, a VMSZ az egyetlen olyan legitim politikai tényező, mely az évek múltán kiépített politikai és társadalmi hálózata alapján, képes a fennálló kapcsolatot szavatolni Magyarország és Délvidék egyben Magyarország és Szerbia  között, sőt messzemenően, a folyamatos munka és egyeztetések lévén fejleszteni és bővíteni  is azt.
Mindennek tudatában, támogassuk a kapcsolatmegtartás és építés további ügyét, ez a mi érdekünk - Mindannyian!

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon