Jó reggelt Vajdaság!

A véleményportál...

Olykor-olykor, amikor egy-egy írásom jelenik meg az oldalon, pozitív és negatív hozzászólások látnak napvilágot gondolatvilágommal, vagy éppen az oldallal kapcsolatosan. Valamiért jó sokan alig várják, hogy megjelenjen egy adott írás, és azonnal „ráharapnak” a csontra, jelezve, hogy nekik valami most nem tetszik. Szinte várják egyesek, hogy „na most milyen izgi témakört dobnak fel”, majd azonnal ugranak rá. Ha pedig nincs semmi izgalom, provokáció a tartalomban, akkor az nem is érdekes...

Így volt ez az elmúlt héten is, amikor írásomhoz egy olyan tartalmú hozzászólás érkezett, mely szerint szinte hihetetlen, hogy nem a napi politika vödrét borítottam az asztalra, hanem csak úgy, leírtam a véleményem mindazzal kapcsolatban, ami éppen akkor, ott a fejemben volt... De miért is ne lehetne véleményem az időjárásról, horgászatról, a környezetemről, és gyakorlatilag bármiről, ami körül vesz?

Tudtommal e portál célja, hogy véleményportál legyen és maradjon, és meg vagyok győződve arról, hogy az is! Akik órákat áldoznak hetente azért, hogy véleményükkel gazdagítsák magyar nemzetünk fogyasztói társadalmának ilyen jellegű igényeit is, úgy gondolom, szabadon fejthetik ki véleményüket, nem ráerőltetve azt senkire sem. Ezért vélemény a vélemény, és ezért ilyen portál ez az oldal.

Na, de ne intézzük már el ilyen gyatra módon, hanem mélyüljünk egy picit el a véleményezők gondolatvilágában, mert hát véleményező a szerző, de a „fogyasztó” is, akiből véleményező válik egy-egy hozzászólás által.

„A vélemény egy személynek, a saját nézőpontjából kiinduló elgondolása a dolgokról. A vélemény, mivel az az individuumtól, annak perspektívájától függő, ezért szükségszerűen szubjektív. A vélemény mindig előítélet, mert vélt jellemzők értelmezését jelenti, tehát tartalmazza a bizonytalanság tényezőjét. A vélemény megalkotója ezzel együtt a saját véleményét igazságként is felfoghatja, tagadhatja annak bizonytalan jellegét.

A személyek véleménye más személyek által vita vagy meggyőzés – szélsőséges esetben erőszak – útján módosítható. Azt, hogy az individuum mennyire könnyen adja fel, illetve módosítja a véleményét, az személyek egyik fontos jellemvonásának tartják. A vélemény, illetve különböző személyek bizonyos dolgokkal kapcsolatban megalkotott hasonló vagy megegyező véleménye a társadalom egyik legfontosabb közösségformáló ereje.”

Hát kb. ennyi. A vélemény kiemelten fontos, mint közösségformáló erő! Ez a portál éppen ezt valósítja meg, közösséget formál, erősít mindaz által, hogy véleményt fejt ki, álláspontot.

Jelen esetben azonban mégsem erről van szó, sokkal inkább arról a hitről, amikor egyesek a felhasználói vélemény erejét próbálják kihasználni a legkülönfélébb érdemszerzésekre. „Az internetes fórumokon található felhasználói vélemények könnyebbé teszik az eligazodást a kapható termékek és az igénybe vehető szolgáltatások között, ezért napjainkban fontos forrásává váltak a fogyasztói, illetve vásárlói döntéseknek.”

Talán éppen ez fog meg egy s más személyt. A lehetőség, hogy azzal, hogy én nem csinálok semmit, „csak” odaírom egy adott cikkhez a véleményemet, azt hiszem, a közösségformáló erőt képviselem, és majd most azonnal meggyőzök mindenkit a saját igazamról. Le, vagy rábeszélek. Az ilyen személyek több esetben már talán nem a vélemény kategóriájából merítenek, hanem egy kis „ellenzéki” széllel megfújt hordalékot tesznek le az asztalra... Nem kell ezt félreérteni. Csak jó lenne megérteni az alap célt és szándékot, elmélyedni a vélemények sokszínűségében, és azért el-elgondolkodni rajtuk, hiszen azért vannak. Nem biztos, hogy negatív hatással lennének az életünkre...

Most mitévő legyek? A legyeket nem szeretem. Sokszor zavarnak. Nem csak a munkában, a kikapcsolódásban is. Most akkor írjak például arról, hogy a

  • Magyar Mozgalom a magyarországi ellenzéki pártokat reklámozza a környezetünkben, vagy épp fordítva van?
  • Vagy talán arról, hogy amióta nem MagyarSzó van, hanem Szabad MagyarSzó, azóta minden állítólag tökéletes lett?
  • Vagy esetleg nézzünk meg közelebbről miért is kéri a MM az 1%-ot? Azzal aztán mérlegre lehet majd állni a Magyar Kormány Gazdaságfejlesztési projektjével...

Persze, lehet találni mindenki asztalán az iratok mellett (vagy éppen között) szemetet is, de azért nem ártana elgondolkodnunk, hogy vajon tényleg ez e a feladatunk a 2018-as év elején? Vödröket borogatni, és aztán szépen analizálni, melyikben mennyi is az üledék, vagy ne adj Isten ürülék...

Hát, ennyit a véleményről. Ha például engem nem érdekelne a Jó Reggelt Vajdaság portálja, nem olvasgatnám. De engem érdekel. És igen, elolvasom, hogy mások mit gondolnak az aktuális, vagy éppen kevésbé aktuális dolgokról. Ezek a vélemények építő jellegűek tudnak lenni, sőt, a közösséget úgy tudják megerősíteni, hogy annak szuverenitása folyamatosan növekszik.

És most jön a konklúzió. Én nem szívesen nézegetem mások vödrét. Nem is borogatom. Minek? Én inkább ülök az én kis vödrömön, és időnként bele-belenézek. De mindig vigyázok arra, hogy az üledékből legyen benne a legkevesebb... Ez az én véleményem.

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon