Itt az október! III. rész

Reformáció 500

Bölcs Frigyes, Szászország választófejedelme 1502-ben egyetemet alapított Wittenbergben. Wittenberg ebben az időben még csak falu volt, még 3000 lakosa sem volt. A fejedelem ezért kolostort építtetett az Ágoston-rendiek számára. Ezt nevezték a későbbiekben „fekete kolostornak”. Az Elba hídját várkastéllyal erősítette meg. A sarkokra hatalmas őrtornyokat állított. Így született meg a wittenbergi vártemplom. Bölcs Frigyes a Minden szentek templomának nevezte, nyilván azért, mert benne állították ki évente egyszer, minden szentek napján azt a temérdek ereklyét, melyet a fejedelem a szentföldi útjáról magával hozott. Nem mindennapi gyűjtemény volt ez: Szent Ottília egyik bordája, egy szeg, mellyel az Üdvözítőt felfeszítették.

Az egyetem jó hírnevét pedig a jó tanárok alapozzák meg. Luther Mártont, az ifjú tudóst is meghívták, hogy Aristoteles fizikájáról és dialektikájáról tartson előadásokat. Mivel nem szívesen tanította a pogány gondolkodót, aki semmit sem tud sem Isten szeretetéről, sem a gondviseléséről, hamarosan az egyetem hittudományi karának a tanárává tették meg. Másfél esztendő múlva a hittudományok doktorává avatták. Esküjében így fogalmazott: „Én a Szentírás doktora vagyok, aki mindig arra gondoltam: híven meg kell tartanom, amit esküvéssel fogadtam. Én az én drága Bibliámnak fogadtam hűséget. Én az evangéliumi igazság szolgálatára és védelmére köteleztem magam, nekem az evangélium mellett mindhalálig meg kell állanom.”

Közben a kéttornyú városi templomban, a későbbi Mária-templomban elvállalta a papi állást, az egyetemi ifjúság nagy örömére. Rövidesen megmutatkozott, hogy az ő igazi helye – a szószék.

 

Róma, a szent város

1511-ben Staupitz rendfőnök azzal bízta meg Luthert, hogy kísérje Rómába a priort. Két hónapi gyaloglás után érkeztek Rómába. Róma! Luther porba hullott. Megcsókolta a földet. „Üdvözlégy Róma, szent, szent, szent vagy, azzá tett a mártírok kiömlött vére”!

Az Ágoston-rendbeli kolostorban szíves fogadtatásra találtak. Míg a prior a német szerzetesek ügyét tárgyalta, Luthernek bemutatták a várost. A Santa Croce templomában térden csúszva imádságokat rebegve ment fel a scala sanctán, a szent lépcsőn, melyen valamikor Pilátus elé jutottak az emberek. Ezen a lépcsőn állott – mondták – Krisztus Urunk nagypéntek délelőttjén.  Aki térden kúszva imádságos szívvel megy fel a lépcsőn, minden egyes lépcsőfokért 9 évi bűnbocsánatban részesül. Ez tehát összesen 28x9 év, vagyis 252 év. Azután megtekintette a Colosseumot. Itt vetették oroszlánok elé a keresztyéneket. Rómában 110.000 vértanú pecsételte meg életével Jézus Krisztushoz való hűségét.

Róma másik szent helye a Quo vadis templom. Odáig a Via Appián át lehet eljutni. „Ez a Via Appia – mondta Luther kísérője. „Amikor Nero zsákba varratta, szurokba mártatta és fáklyaként égette el Krisztus híveit, olyan iszonyat fogta el a szíveket, ami még a legerősebb embert is félénkké tette. A keresztyénség feje, Péter apostol is egy percre megtántorodott. A veszély elől futva menekült. Amikor ideért, ahol most vagyunk, egyszerre egy fényfelhőt látott, mely rohamosan közeledett feléje. A fényfelhőben Krisztus állott. Töviskorona fonta körül a homlokát, kereszt nyomta a vállát. Péter megállott és feltekintve az Úrra ezt hebegte: ”Domine quo vadis?” Uram, hová mégy? „Megyek Rómába – válaszolt az Úr – teérted másodszor is meghalni.” Péternek fájt, hogy az Úr ismét ilyen gyengének látta őt, megfordult, visszament Rómába és kereszthalállal dicsőítette meg Krisztust. Csontjai a szent Péter templomában nyugszanak.

Másnap ellátogattak a Szent Péter templomba. Márványlépcsők vezettek a kriptához, ahol Szent Péter hamvai porladnak. Luther ebben a templomban is minden oltár előtt letérdepelt és imádkozott. Luthert a kísérője elvezette a Vatikánba is, megmutatta neki a Sixtusi kápolnát, melyet Michelangelo freskói ékesítenek.

Azután engedélyt kért arra, hogy a San Giovanni templomában misézhessen. Sajnos, nem került rá sor. Vasárnap szomorúan tapasztalta, hogy a templomok üresen konganak. Időközben Rómába érkezett II. Gyula pápa, aki a hadviselésből hazatérve, csapatainak az élén, délceg paripán ülve, fényes diadalmenetet tartott Róma utcáin. Michelangelo azt kérdezte tőle: „Megbízásom van, hogy Őszentsége márványképét elkészítsem. Kérdem azért, milyen mozdulatát, melyik tettét örökítsem meg?” „Még kérded? Karddal a kezemben, így ábrázoljon engem a márványszobor.” Luther zavarodottan állt a tömegben. „Nem értem, nem értem...” – mormolta. „Mit nem értesz?” – kérdezte a kísérője. „Mondd, hogy fér ez össze a pápai méltósággal? Én a pápát csak imádkozva tudtam elképzelni. És valljuk meg, más nem is illik hozzá” – mondta Luther.

Másnap végre Luther is celebrálhatott misét. A szomszéd oltárnál egy olasz pap misézett. Luther még a mise közepéig sem érkezett el, amikor a paptársa már készen volt. A szokásos imát akarta elimádkozni, midőn a szent cselekményt közbeszólással megzavarták. A szomszéd oltártól átszóltak: „Passa, passa...” - szaporán, szaporán... Luther megdöbbenve felnézett az imakönyvből. Ezek az olasz papok - mondta magában – olyanok mint a szemfényvesztők: egy kettő és már kész is van a mise... és ennek a keserűségnek az íze még sokáig a szájában volt.

A háború győzelmes befejezésének az emlékére ünnepi istentisztelet volt a Szent Péter templomban. Gyula pápa bíborszínű baldachin alatt arany karosszékben vitette magát az ünnepi Istentiszteletre. Udvaroncai pávatollból készült díszes legyezőt tartottak föléje. Az aranyszéket lassú méltósággal a főoltár elé helyezték, aztán a hódolat jeléül őszentsége lábát megcsókolva félkört formáltak.

A szertartás megkezdődött. A bíborosok egyike megáldotta az úrvacsora szent jegyeit, aztán térdre borult a pápa előtt és térden állva felnyújtotta neki az úrvacsora arany kelyhét, kérve őt, hogy fogadja el lelke üdvére Jézus Krisztus szent vérét. Erre a pápa aranycsövet vett a kezébe, annak egyik végét az úrvacsorai kehelybe mártotta, a másik végét pedig a szájába vette és így szürcsölve kiürítette a kelyhet... Luthert ez végleg kihozta a sodrából.  „Ilyen emberimádatot én még nem láttam!” – mondta. Krisztus térdepeljen a pápa előtt!? Hát ki nagyobb? Krisztus? Vagy a pápa?

Két hét után Lutherék hazaindultak. „Úgy mentem Rómába – szokta mondani – mint aki mindent vakon elhitt, amit ott kitaláltak... Hitjavító munkámban bizonyára visszatartott volna a gondolat: Hátha igazságtalan vagyok a pápával szemben. Így azonban csak azt szólta a szám, amit a szemem látott. 100.000 forintért nem adnám oda, hogy Rómát láttam.”

 

 

/folytatása következik/

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon