Itt az október!

Reformáció 500

Dr.Luther Márton 1483. november 10-én született Eisleben városkában. A latin iskola elvégzése után, 18 évesen az erfurti egyetem joghallgatója lett.

Egyetemi évei alatt három halálközeli élmény határozta meg további útját.

Az első egy kneipet (diákmulatságot) követő este történt.

„Vagy negyvenen lehettek..., valamennyien fehér-piros szalaggal szegélyezett diáksapkát viseltek. Ez volt a  Thüringia-diákkör hivatalos színe. Az első keresztutcánál egy másik diákcsoport, az Amicitia zavarta meg a polgárság éjjeli nyugalmát. A sarkon szembekerültek egymással. Megindult a kötekedés. Gúnynevek röpködtek, csapkodtak. –Majd megtanítom őket móresre – erősködött Elek és kardját kirántva hüvelyéből, rávetette magát a nyelvöltögetőkre. Ütésre ütés volt a válasz.  Kardok csörrentek, kardpengék szikrát hánytak. –Megszúrtak!...-hördült most valaki, - segítség, segítség!...- Elek volt. Visszatántorodott és összerogyott. Véres hab tajtékzott a szája szélén. „-Elek, Elek..- sikoltott Luther halálradermedten. Letérdepelt a sebesült mellé, átkarolta izmos kezével és felültette. Elek még szólni akart, de csak az ajkai mozogtak, hang már nem jött ki a száján. A szeme kifordult, egyet-kettőt vonaglott még, azután visszazuhant a kövezetre. Halva volt.

Luther egész lényében megrendült. Valóság ez? Vagy csak szörnyű álom? Szerette volna még a kezét nyújtani a hűséges jóbarátnak, aki olyan megható szeretettel vonzódott hozzá, de már későn volt. Elek már ott ült titokzatosan a halál sajkájában, hogy egypár evezőcsapás után a túlsó partra érjen, amelyről lényegében olyan keveset tudunk. Milyen közel van egymáshoz az élet és a halál. Nem vastagabb a kettő közti válaszfal, mint egy hártya. S ha az a gonosz kardpenge Elek helyett őt találta volna?...Még a puszta gondolatától is összeborzadt. Előkészületlenül, tökéletesen előkészületlenül odaállni az Úr elé...Kyrie eleiszon, Uram irgalmazz! S utána az ítélet.“

Nemsokára Luther akaratlanul önmagát sebesítette meg.

Kétségbeesetten birkózott a halállal. Ettől kezdve hosszú hónapokon, sőt éveken keresztül egyetlen kérdést forgatott magában: miként nyerhetné el Isten irgalmát? „Wie ich einen gnädigen Gott kriege?” Rendezni akarta Istennel való viszonyát. Meggyónt, de a feloldozás nem tudta zaklatott lelkét lecsendesíteni. Gyóntatója azt mondta: „Gyökeres segítség csak egy van: a kolostor. Aki tökéletes kereszyén életre törekszik, annak nincs más választása.”

Harmadik meghatározó élmény a „viharélmény volt”.

„Villámok hasítottak bele a fülledt hőségbe. Hangosan morajlott az ég alja. Vastag esőcseppek koppantak a keményre taposott földön. Márton egy terebélyes tölgyfa alatt keresett menedéket. Mintha az ég valamennyi csatornáját kinyitották volna, úgy dőlt a víz. A felhők meghasadtak. Tűz cikázott erre is, arra is. Mintha fel akarta volna gyújtani a mindenséget. Mivel az öreg tölgy már nem tudta felfogni az alázuhogó vizet, Márton egy közelben álló boglárfa lombsátora alá menekült. E pillanatban rettenetes dördülés rázta meg a földet. Az öreg tölgy, mint a homlokon talált óriás, nagyot reccsent és tompa zuhanással a földre vágódott. Vége volt. Márton megszédült, megtántorodott, a térdei megrogytak, kábultan a levegő után kapott, mint aki mentőszált keres. Iszonyatos sikoltás hagyta el az ajkát. Aztán, mikor a kábultság fojtogató karjaiból kissé kiengedte, imára tette össze remegő kezét: „Szent Anna, segíts meg – hebegte – szerzetes leszek.”

Erfurtba érve Luther visszavitte jogi könyveit a könyvkereskedőnek. Búcsúlakomára gyűjtötte össze barátait. A kedélyes este után így szólt: „drága jó barátaim, ma még láttok, de holnap már nem. Fogadalmam van. Belépek az Ágoston-rendiek kolostorába. Meghaltam a világ számára. Istené leszek.”

Másnap a zárda kapuján felemelte a vaskalapácsot és bekopogtatott. Az ajtó kinyílt, majd a nagy csend elnyelte Luthert.

/folytatása következik/

Megosztás

Google icon
LinkedIn icon
Pinterest icon
Reddit icon
e-mail icon